komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Stirber Lajos köszöntésére

MEGOSZTÁS:

Január 26-án töltötte be 80. életévét városunk köztiszteletben álló karnagya, Stirber Lajos zenepedagógus.

Komárom szülötte, igazi lokálpatrióta, aki egész életében ragaszkodott szeretett városához.

Már kora gyermekkorától elköteleződött a kultúra, a zene iránt, tanári diplomáját orosz földrajz -zene szakon szerezte, több mint 40 éven át oktatta a gyermekeket az egykori Béke utcai (ma Jókai Mór Alapiskolában). Nyugdíjba vonulása után néhány évig óraadóként dolgozott a Selye János Gimnáziumban. Stirber Lajos nemcsak egyszerű tanító, mindenütt, ahol megfordul, az értékek, a zene és a nevelés elkötelezett híve és szószólója, nem véletlen, hogy Kodály Zoltánt tartja legfőbb mesterének. Tanítványaira nagy hatással volt zene iránti rajongása, megszállottsága, szép számmal találunk közöttük zenével foglalkozó művészeket, pedagógusokat.

Egykori iskolájában évtizedekig vezette a Nagyok Kórusát, az ország egyik legnívósabb gyermekkarává fejlesztve azt. Közben művészi igényességgel kiváló tankönyveket írt. Kórusának felnőtt tagjaiból megalakította és máig vezeti az immár 20 éves Gaudium vegyes kart, melyet élete egyik nagy ajándékának tart. A gimnáziumban új életre hívta az énekkart, és feldolgozta a bencés gimnázium zeneoktatásának történetét. A „Legyen a zene mindenkié!” kodályi szellemében évtizedek óta ötletgazdája és szervezője a Vox Humana kórusfesztiválnak, az adventi hangversenyeknek. A Comorra kamarazenekarban brácsásként közreműködik, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület zenei szekciójának vezetőjeként hangversenyeket, zenei évfordulókat szervez és országosan is tevékeny tagja a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának.

Keszegh Béla polgármester Stirber Lajost az otthonában köszöntötte fel

Mindeközben élénken figyeli, mi történik a kultúrában, az oktatásban, meglátásait, tapasztalatait papírra is veti. Írásaiból két gyűjteményes kötet jelent meg eddig. Idehaza és Magyarországon számos elismeréssel, életmű díjjal értékelték sokrétű tevékenységét, magáénak tudhatja városunk Polgármesteri és Pro Urbe díját is.

Stirber Lajost manapság is tetterő, lendület, ugyanakkor önzetlen szerénység jellemzi, pedig tudása, tapasztalata egyedülálló. Kottái, hegedűje és elmaradhatatlan kerékpárja társaságában mindig úton van, szervezkedik, készül valahova, valamire, mert mindig tele van nagyszerű, új és új tervekkel.

Stirber Lajos díjai

Tanár úrnak 80. születésnapja alkalmából gratulálunk, jó egészséget, további töretlen munka- és életkedvet kívánunk. Köszönet érte, hogy nagyszerű zenei élményekkel ajándékozott meg bennünket és munkásságával, példájával megmutatta:

„… építésre készen a kövünk,

Nagyot végezni mégis mi jövünk,

Nagyot és szépet, emberit s magyart.

(Vörös Mária)

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons