„Szükséges emlékeznünk és emlékeztetnünk, hogy soha semmi hasonlóra ne kerüljön sor”
A Komáromi Zsidó Hitközség 230 éves jubileuma alkalmából helytörténeti kiállítás nyílt november 11- én, délelőtt a Tiszti pavilon előtt. A kiállítást, melynek kurátora Galó Vilmos történész, Komárom város alpolgármestere Varga Tamás nyitotta meg. Ezt követően Novák Tamás a hitközség vezetőségi tagja idézte fel a komáromi zsidóság múltjának legfényesebb és vérzivataros korszakait.
A komáromi zsidóságra a történelmi forrásokban először a 16. században tesznek utalást, biztos adat azonban csak a 18.századból maradt fenn, amikor 25 családot (115 személyt) tartottak nyilván. A helyi hitközség megalapítása 1791-re datálódik. Az 1880-as évekre tehető a hitközségen belüli egyházszakadás, amikor 20 család a szigorú ortodox vallási irányzathoz csatlakozott. Ettől fogva ortodox és neológ zsidó hitközség is működött Komáromban. Saját rabbinátussal, zsinagógával. A neológ zsidóság nyelvi és kulturális asszimilációja a magyarsághoz a századforduló éveire egyre jobban felgyorsult, a közösség beintegrálódott a város társadalmába. Szorgalmuknak, tudásuknak, műveltségüknek köszönhetően Komárom megbecsült polgárai lettek. Az első világháborút követően a helyi több mint kétezres zsidó hitközség egyharmada már magyarnak vallotta magát.
A második világháború kitörését megelőző évben Komáromot ismét Magyarországhoz csatolták, ami a zsidó lakosságra nézve tragikus következményekkel járt. Szembe kellett nézniük az egyre erősödő antiszemitizmussal. 1941-ben, amikor a közösségük 200 férfitagját vittek el munkaszolgálatosnak, s fegyver nélküli katonai szolgálatra osztottak be a keleti fronton, az itthon maradottak ekkor még nem sejtették, hogy ez csupán a kezdet és a földi pokol csak ezután fog következni. Magyarországon egyre radikálisabb zsidóellenes intézkedéseket sürgettek a németek. A zsidóság teljes megsemmisítését koordináló Judenkommando. Először a mai VII. lakótelep területén kialakított gettóba zárták őket, majd a Monostori-erőbe. Innét az utolsó útjuk a legembertelenebb haláltáborba, Auschwitz-Birkenauba vezetett. A deportálások elől elbújtatott zsidókat a nyilaskeresztesek lőtték agyon.
A második világháborúban a komáromi zsidóság 90%-át ölték meg. Kegyetlenül. A holokausztot mindössze 248-an élték túl. A túlélők közül többen alijáztak, azaz családostul kitelepültek Izraelbe, illetve igyekztek titkolni hovatartozásukat. Jelenleg félszáz tagot számlálnak.
Az életben maradottaknak a semmiből kellett újra indítaniuk a saját életüket és a zsidó hitközségét is. Nehéz évek voltak, de apránként sikerült talpra állniuk és a Menház épületében kialakítaniuk a hivatali és kulturális központjukat.
Paszternák Antalnak, a Komáromi Zsidó Hitközség elnökének és két fiának, Paszternák Andrásnak és Paszternák Tamásnak, akik koordinátorként tevékenykednek, mára sikerült elérniük, hogy az ország legkisebb hitközsége a legaktívabb és legszínvonalabbként legyen számontartva. A rendszerváltás óta a hitközség egyre gyakrabban nyitja meg a kapuit és tagjai szeretettel fogadják mindazokat, akik nyitottak és akiket érdekel a zsidó kultúra.
A továbbiakban Bajkai János a Komáromi Városi Hivatal osztályvezetője Komárom polgármestere, Keszegh Béla gondolatait olvasta fel. Kihangsúlyozta, hogy Komárom polgármestere Alapy Gáspár volt az egyetlen nyilvántartott polgármester, aki nyíltan szembement a náci rendeletekkel, elutasította a deportálásokat és „harcolt “a helyi zsidó hitközség tagjaiért. A nácik megtorlásként őt is deportálták. Dachauban halt mártírhalált.
A megnyitót követően a Tiszti Pavilonban Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész lépett fel egy rövid zenés összeállítással. Ezt követően a jelenlévők a zsidó konyha ételeiből, melyeket Koníček Ágnes és Fekete Gábor készítettek el, kaptak ízelítőt.
A komáromi Kultúrpalota dísztermében aznap délután pedig a 230 éves Komáromi Zsidó Hitközség történetét bemutató Mi is itt vagyunk! című kiállítást nyitották meg.. A tárlatot Csütörtöky József a Duna menti Múzeum igazgatója és Toronyi Zsuzsanna egyetemi docens, a budapesti Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója nyitotta meg. Közreműködött Zucker Immánuel főkántor és Neumark Zoltán zongoraművész.
A novemberi korán leszálló sötétségben a Nádor utca egy részét mintha misztikus fények világították volna meg. A Szent András-bazilika nyitott kapuján keresztül a kiáradó világosság rávetült a templom lépcsőire, a macskaköves útra, majd apró fotonokként gurultak tovább a múzeum udvarára, ahol összetalálkoztak a lámpák és a kivilágított ablakok fényével, s bevilágították az utat a Duna Menti Múzeumba igyekvőknek.
Egyre többen gyülekeztek odabent, várva, hogy elkezdődjön a megnyitó. Szerintem, akkor még a legtöbbünkben nem a jóra, a csodára való várakozás izgalma volt, inkább az érdeklődésé. Láttuk, hogy a főkántor odalép a zongorához, felnyitja, elhelyezi a nyitott kottát, hogy az előadó odalép a kottaállványhoz, de mindaddig míg fel nem csendültek az első dallamok, nem is sejtettük, hogy milyen szívmelengető, fantasztikus előadásnak nézünk elébe. A jelenlévők keserédes héber, zsoltárok ihlette jiddis dallamokon keresztül, melyekben benne vannak a zsidó nép évszázados álmai, reményei, fájdalmai és veszteségei, kaptak ízelítőt a zsidó dallamvilág sokszínűségéből.
Csütörtöky József ünnepi köszöntője után, Toronyi Zsuzsanna mondott megnyitóbeszédet, melyet azzal kezdett, hogy ismertette a zsidó naptár szerinti dátumot, mely szerint most 5782. év Kislév havában járunk, ami a szabadság, a fény, az öröm, és az ünneplés időszaka. Majd megosztotta jelenlévőkkel, hogy mennyire fontosnak tartja, hogy a zsidó emlékek láthatók legyenek, mert ezáltal könnyebben megismerhetik a zsidó hagyományokat, a kultúrát és a szertartásokat. Sajnos, még a több mint százéves múltra visszatekintő budapesti Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteménye is csupán tizezer bejegyzett tárgyból tevődik ki, s ennek is a felét képeslapok, levelezőlapok, fényképek, teszik ki. A zsidók történeti tudatosságához ugyanis csak a századforduló környékén kapcsolódott az erős kulturális identitás megjelenése, így addig nem tartották a hétköznapi esendő tárgyaikat muzeális értéknek. A holokauszt ismeretében pedig már a „fennmaradtak mindegyike egy-egy külön csodaként értékelhető. “Értékmentésként rengeteg könyvet, írásos emléket is őriznek.
Az igazgatónő elhozta magával Schnitzer Árminnak, akinek a nevét viseli a hitközség múzeuma, Komárom híres főrabbijának (iskolaigazgató, az Országos Rabbi Egyesület elnöke, a komáromi Jókai Egyesület alelnöke) az Emlékezések c. könyvét. Majd kiemelte, hogy a komáromi múzeum büszkélkedhet az első különleges, héber-német Talmud fordítás egyik példányával, valamint több más ritkaságszámba menő emléktárggyal és gazdag könyvgyűjteménnyel is.
A látogatók ezeket is megtekinthetik a Komáromi Zsidó Hitközség, a Duna Menti Múzeum és a budapesti Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár közös kiállításán, melynek a helyszíne a Zichy-palotában van, – árulta el Csütörtöky József, a járványügyi szigorítások miatt két külön helyszínen tartott megnyitó végén, – majd köszönetet mondott a budapesti múzeum igazgatójának, valamint kihangsúlyozta, hogy ez a kiállítás nem jöhetett volna létre, ha a Paszternák család évtizedek óta nem lenne azon, hogy megmentse, felkutassa a komáromi zsidóság múltjához kötődő emlékeket. Majd a tárlat megtekintésére invitálta a jelenlévőket.
Az utca másik oldalán bezárult a Szent András-bazilika kapuja, a múzeum dísztermében lekapcsolták a fényeket. Innen is – onnan is elindultak. Ugyanazon az utcán.
(komaromonline.sk, FL, fotók KZ, JN, fb)
