A komáromi GAUDIUM Székelyföldön ünnepelt
„Másképpen énekel a felnőtt is, ha magával hozza a gyermekkori ének rajongó lelkesedésének emlékét.” (Kodály Zoltán)
A 15 éves GAUDIUM vegyeskar és hangszeres kamaraegyüttes, a komáromi Jókai Mór Alapiskola legifjabb énekes és hangszeres csapata (az iskola „kicsinyek” kórusa 47., a „nagyok” énekkara 57. életévét tapossa) úgy határozott, hogy fennállásának 15. évfordulóját Székelyföldre való kirándulással és szerepléssel is megünnepli.
Az együttes 6 évvel ezelőtt már volt Erdélyben. Akkor a Mezőségbe látogattunk el, fellépéseink is voltak, nagyon jól éreztük magunkat. A mostani menetelt, a Székelyföldre utazást is már mindenki nagyon várta. A gondos fő szervezőknek, a GAUDIUM polgári társulás vezetőségének – Pipper Lászlónak, Kis Anitának, Kolozsi Ildikónak – köszönhetően csapatunkat gazdag program várta; sok szép élményben volt részünk.
Augusztus 27-én indultunk, Nagyváradon, a Királyhágón át utazva érkeztünk Kalotaszentkirályra, ahol már másnap a reggeli istentisztelet keretében bemutathattuk Szállj dalom, szép magyar ének c. műsorunkat.
Azt a nagy évfordulók – a Reformáció 500 éve, a Szent László év, az UNESCO által meghirdetett Kodály év, a lakosságcserének hazudott kitelepítés 70. évfordulója – jegyében állítottuk össze. A történelem fonalára felfűzött zenei-irodalmi összeállításunk, nagy örömünkre, értő és érző közönségre talált, nagy sikert aratott. Most sem tagadtuk meg önmagunkat: mind a nemesebb kórusmuzsika, mind a történelmünket – sorsunkat szimbolizáló dalok megszólaltak fellépéseinken. Műsorunkat egy Ág Tibor gyűjtötte népdallal indítottuk, általa vallottuk meg: „…mi vagyunk a rózsák, mi szeretjük egymást”, Nagy Ferenc költő barátunk Ha nem nyújtunk kezet c. költeményével pedig azt, hogy még most, hetven év után is fáj eleink meggyalázása, meghurcolásának emléke. Majd Sillye Jenő Szállj dalom című szép magyar énekével zengtük: „Szállj dalom, szállj, a Hargitáig szállj, bátorítsd a csüggedőt, vigasztald a szenvedőt, hite soha el ne hagyja őt”. A fohászok után Kodály Zoltán Köszöntőjével váltottunk derűsebb hangulatra, kívántuk kedves vendéglátóinknak: „…mint tenger cseppjei, sík mezőknek füvei, oly nagy bőven szálljanak rád égnek áldási.” A továbbiakban a Magyar hazánk reménye kezdetű népénekkel, a kereszténységünket megalapozó szentjeink, a Katonaének Bocskai fejedelemhez 1604-ből, Lantos István dalával (Zsákovics László feldolgozásában) és Egressy Béni Klapka indulójával a magyar szabadság hőseinek emléke előtt tisztelegtünk. A Vincze Zsigmond–Kulinyi Ernő szerzőpáros Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című szerzeményével (Domonkos Dezső feldolgozásában) pedig azok emléke előtt hajtottunk fejet, akik Európa szégyene – Trianon után is talpra tudták állítani Magyarországot; a Valahol Oroszországban című dallal és Nagy Ferenc Örök világosság fényeskedjék nekik című gyönyörű költeményével pedig azokra emlékeztünk, akik a II. világháború poklában áldozták életüket értünk, megmaradásunkért. Műsorunk befejezéseként még három kortárs mű hangzott el: Gárdonyi Zsolt Magyar ének és Kocsár Miklós Ave Rosa sine spina c. kórusműve, valamint Koltay Gergely Kell még egy szó című dala (Zsákovics László feldolgozásában), Nagy Ferenc a GAUDIUM versmondó szólistájának közreműködésével.
A következő napon a természet alkotta csodát, a parajdi sóbányát néztük meg. Sokak örömére kipróbáltuk templommá kialakított hatalmas termének akusztikáját: csak úgy zengett a Domine pacem da nobis! Estére megérkeztünk fő „hadiszállásunkra” Borospatakára. Skanzene, kedves kis házacskáival, négy napon át volt otthonunk.
A kedves, szorgos felszolgálók helyi finomságokkal – mi szem-szájnak ingere – láttak el bennünket.
Székelyföldi tartózkodásunk harmadik napján kirándultunk az ezeréves határhoz, felmentünk a Rákóczi várhoz s a Golgotához – az érzés, az élmény szavakkal leírhatatlan. Majd visszabuszoztunk Borospatakára, hogy aztán időben érkezzünk második hangversenyünk színhelyére, Gyimesközéplok Mária Magdolna római katolikus templomába . A lelkes szervezőnek, Bodó György atyának köszönhetően három ország magyarjai – a helyiek, a budapesti Szent Imre Gimnázium éppen ott tartózkodó negyven diákja és mi, felvidékiek – találkoztunk. A rövidített szentmisét követően – amelyet szép énekével Grassl Ferdinánd, együttesünk szólistája is gazdagított – mutattuk be (mint előzőleg is) műsorunkat. Felemelő élmény volt megélni együvé tartozásunk érzését. A Kell még egy szót a jelenlevők együtt énekelték együttesünkkel. A közös vacsora is a szeretet, az egymásratalálás örömében zajlott.
A negyedik napon, csodálatosan szép időt kifogva, a Gyilkos-tóhoz rándultunk ki: voltak akik csónakáztak, csapatunk többsége, élvezve a természet szépségét, túrázott. Az ötödik napon Szentegyházára vezetett utunk, ahol (a célra kialakított, traktor vontatta szekérrel) egy polihisztor traktorossal, Márton Jánossal – egyben idegenvezetőnkkel, aki az út alatt végig mesélt – a menedékházig utaztunk. Aztán összeszedve minden erőnket vágtunk neki a Hargitának.
Zászlónk nem volt, hogy a csúcson kitűzzük, de gaudiumittasan énekeltük a zoborvidéki dalokat: „…mi vagyunk a rószák, mi szeretjük egymást” s hogy A csitári hegyek alatt régen leesett a hó. Pénteken a hatodik napon indultunk hazafelé: megálltunk Csíksomlyón, megnéztük csodálatos templomát, majd Korondon vásároltunk, ezek után érkeztünk vissza Kalotaszentkirályra. A vacsorát követően a helyiek nagyon szép műsoros estet szerveztek: népviselet és néptáncbemutatót, amelyen a világjáró prímás Kis Csipás húzta a talpalávalót. Szombaton, élményekkel teli, érkeztünk haza.
Úgy érzem, a 15 éves GAUDIUM csapata műsorával, fegyelmezett éneklésével és muzsikálásával Székelyföldön is kitett magáért; erősbítette Komárom jó hírét. Vendéglátóink szereplésre visszavárják együttesünket.
(Stirber Lajos)
