Ahol az örök szerelem és a megújult gasztronómia találkozik

Janković Nóra 

Metsző, hideg szélben ácsorgok az egykori Európa szálló parkolója előtt. Egy kedves, távol élő barátra várok. Izgatottan lesem az érkező autókat, mikor tűnik fel valahára már a  „kis piros“. Végre meglátom, benne az összetéveszthetetlen szőke hajzuhatagot, az őszinte mosolyt, a csillogó szemeket. Jó ismét találkozni.  „Már nem működik?!” – néz kicsit elszomorodva a szállóra. Már nem. Akkor hol fogunk vacsorázni? Egykor itt nagyon jó volt a konyha….- sóhajt fel, mint annyian. Hát tényleg nem jó, hogy a Komáromba érkező turista elsőként egy enyészettel küszködő óriási galambfészekkel találja magát szembe.

Nyugi, jó lesz a vacsi. – bíztatom, és elindulunk a belváros felé. Csilla, próbál lelkesedni, de az üzletek gyér kínálata egyre jobban lelombozza a kedvét. „Nem baj, úgyis azt terveztem, hogy holnap még elugrok a győri barátnőmhöz is. Állítólag ott jól lehet „shoppingolni.” – magyarázkodik, én meg csak hümmögök. Nem is mondtad, hogy felújították a templomot! Gyönyörű lett! Benézünk?! Benéznénk! De legalább a  Duna Menti Múzeum nyitva van.  Ahogy belépünk az egykori kultúrpalota kiállító  termébe, szinte megcsap minket a szavannák illata, a sűrű hőség, ami elől nincs menekvés, hiszen a horizont végtelen és szabad. Szabad, míg mi emberek nem akarjuk átformálni, korlátozni, megregulázni, pont úgy, mint mindent, még a szuverén gondolatokat is. A szavannák szabadságának illúziója azonban elvarázsol minket, még mintha a lépteink is könnyebbek lennének, még ha csak egy kis időre is, amikor búcsút intünk Jókai Mór szobrának.

Csillát nem zavarja az egyre mélyebb sötétség, boldogan kattintgatja a fényképezőgépét, majd hirtelen felém fordul és kislányosan felteszi a költői kérdést: Te még nem vagy éhes? Mindjárt ott vagyunk. – nyugtatom, miközben a Jókai utcában lévő egykori Schmidhauer-házban (Schmidthauer Lajos 1882–1956 orgonaművész zeneszerző. a szerk.megj. ) a múlt évben megnyílt, és máris nagy közkedveltségnek örvendő, Bella étterem felé veszem az irányt. Ahogy belépünk, a meleg sárga, a puha barna, és a selymes arany színek úgy vesznek minket körül, lágyan, simogatóan, mint a falon lévő Dolán György festményén, a közeli-távoli, Bellákat a leomló selyemredők.

A pincér kedvesen, jó házigazdaként fogad bennünket, és készségesen odakísér az egyik igényesen megterített asztalhoz.  Csilla álmélkodva nézegeti az enterriőr, szemmel láthatóan teljesen lenyűgözte a polgári világ nyugodt előkelőségének és a vibrálóan modern korszellemnek megtervezett harmonikus szimbiózisa. Ha én ezt otthon elmesélem! – Nem inkább a klubban?! – kérdezek vissza, mire elnevetjük magunkat. De, de…Hát igen, egykorúak vagyunk. Hogy mit iszunk? Nehéz kérdés. Nézegetjük a kínálatot, válogatunk, meglepően bőséges a longdrinket, és a borok választéka. Itt abból a Bott pincészetből vannak az italok, ahonnét az a fehér bor ( 2012-es Super Granum ) is volt, amit  Merkelnek és Putyinnak is felszolgáltak, amikor Pesten jártak?!  Meg Dúzsi Tamástól?! De hiszen a Magyar Bor Akadémia döntése alapján ő nyerte el a 2014-es Év bortermelője címet! Ezek terroár borok! – Igen, ők azok. A Bella étterem nemcsak a konyhájáról híres, de arról is hogy nagy hangsúlyt fektet a minőségre. De honnan tudsz Te ilyeneket?! – Már elfelejtetted, hogy a Gábor borász volt? – néz rám meglepetten. Ja, tényleg, a második férjed….- Nem Gábor a harmadik volt. Mindegy! – legyint. Csak azt nem értem, miért Bella? Ki ez a Bella, akinek még a szobra is itt van? – néz töprengve a pult tetején ábrándosan várakozó nőalakra, Bellára, Gáspár Péter szobrász -egyetemi docens alkotására. Nem emlékszel? Ő volt az a fiatal drámai színésznő, akit ötvennégy évnyi korkülönbség ellenére dacolva családjával, barátaival feleségül vett Jókai. És igaza volt! Nem csak az életkedve, de még az alkotói kedve is visszatért. Bella szeretettel védte, óvta, ápolta élete végéig. Kitartott mellette. – Örök szerelem… Te hiszel ebben?! – szegezi nekem a kérdést Csilla, de még mielőtt bármit is mondhatnék, megtorpan az asztalunk mellett Éva, a Bella étterem menedzsere. – Csilla, nem hiszek a szememnek! Te vagy az?! – Már rendeltetek lányok?! – nézi mosolyogva, ahogy lapozgatjuk az elegáns étlapot – Nehéz a döntés? Félévente szezonálisan változtatják az étlapot, de heti ajánlatuk is van. Az egyik fogás jobb, mint a másik. De nem meglepő, hiszen itt az összes étel úgy van elkészítve, hogy az egy felejthetetlen gasztronómiai élményt nyúlt az ember számára. És ami fontos, nem a hagyományos eljárással készülnek, hanem egészséges, korszerű technológiákkal: párolás, grillezés, sous vide (vákuumos elékszítés ), konfitálás….Szerintem az itt készült étkekkel, mégegy szőrös szívű gasztrokritikus is meg lenne elégedve! – Igen, sikerült választanunk! – bólogatunk egyszerre, és végre leadjuk a rendelést. – Remélem nem valami kínai kacsát kapok! – töri meg a pillanatnyi csendet Csilla. Itt?! – nézünk rá egyszerre Évával. A legjobb, legszínvonalasabb hazai beszállítóktól, termelőktől van minden alapanyag. Különleges íz-élményt csak minőségi hozzávalókkal tudsz teremteni. Persze nem mellékes a szakács tudása, hozzáértése sem. – Ha munkának és nem hivatásnak tekinti amit csinál, akkor hiába minden! – kekeckedik Csilla. – Ne nyűgösködj, a főszakács, aki még az ausztriában dolgozó Papp Barnabás mesterszakácstól is tanult, a  régió egyik legelismertebb fiatal szakácstehetségeként van számon tartva!

A vártnál gyorsabban, egyszerre érkezik meg, méretes tányérokon, a pompásan szervírozott, tiszetességes porció. Csilla olyan kétségbeesett arcot vág, hogy Éva elneveti magát. Hangja dallamosan csillingelve száll végig a termen, egészen fel a mennyezetet díszítő modern kristálycsillárig. – Ez ellenállhatatlan! Pedig pont fogyózni akartam! – sóhajtozik Csilla. – Tudod, mit mondott Jókai Mór a A barátfalvi levitában : „Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kell mondani, hogy “de már ebből eszünk!” – Ez fantasztikus! Lányok, komolyan mondom ez a kacsa, kész gasztro-orgazmus! – sóhajtozik Csilla. – Tudjátok mire gondoltam? Itt kellene tartanon az esküvőmet! – néz ránk komolyan. Micsoda?! – esik ki Évával a kezünkből a  kishíján  még az evőeszköz is. – Nem mondod?! Megint férjhez mész?! – Lányok, nem értem mit csodálkoztok ezen.  Ti talán nem hisztek az igaz szerelemben?! Csak nem olyan könnyű hozzá megtalálni a megfelelő lovagot. Nem lehet mindenkinek olyan szerencséje, mint Bellának és Jókainak! Csak úgy, együtt….nem, az nem az én stílusom. Esküvő kell. – Hát végül is, kisebb esküvő itt is megoldható, de a Bella étteremnek van catering szolgálata is, úgy 100-120 fős események gasztronómiai kivitelezését simán, gondnélkül meg tudják oldani. Igyekszünk mindenkinek a kedvében járni, hiszen filozófiánk központi része, hogy az emberek számára ne csak maga az esküvő, de az ételek íze is maradandó élményt jelentsen.– Csak akkor szállás is kellene, pár rokonnak, meg egy romantikus kis fészek, ahol a nászéjszakát tölthetnénk! – Az emeleten van három minden igényt kielégítő kétágyas szoba,  valamint egy négyszemély apartman.

Desszertet?! – Igen, kérünk. És egy jó kávét. Olasz vagy skandináv pörkölésűt tartanak? – A legjobb minőségű Lavazza kávét tartjuk, de mindjárt ideküldöm a sommelier és barista kollégámat, Szabó Istvánt, aki minden kérdésükre készségesen válaszol. – mosolyog ránk kedvesen a pincér. Pár perc múlva Csilla, aki úgy látszik, már soha nem növi ki a kíváncsiságát, minden kérdésére kielégítő választ kapva, végre rendel egy espresso macchiatot.

Lányok, abban még nem vagyok biztos, hogy ki lesz a vőlegény! – néz ránk Csilla nevető szemekkel, miközben szedelőzködünk. – De abban már igen, hogy a Bella étteremben lesz az esküvőm! Viszlát, Bella! Viszlát, Komárom!