komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Szabó Zsolt lett a Mária Rádiót működtető polgári társulás elnöke

MEGOSZTÁS:

Az elmúlt hetekben-hónapokban több fontos esemény is zajlott a komáromi székhelyű felvidéki Márai Rádió életében: Lépes Lórántot, a rádió műsorigazgatóját egyben a magyarországi Mária Rádió műsorigazgatójává nevezték ki. Szabó Zsolt személyében új elnöke lett a felvidéki rádiót működtető Radio Maria Slovakia Polgári Társulásnak, és immár hatéves születésnapját ünnepelhette a komáromi stúdió.

Lépes Lóránt atya a kezdetektől, azaz 2012-től a felvidéki Mária Rádió műsorigazgatója, de korábban önkéntesként segítette a magyarországi Mária Rádió tevékenységét is. Mostani kinevezése egyértelműen a Komáromban zajló szakmai munka elismerésének tekinthető. Elfoglaltsága miatt nem tudtuk ő elérni, de korábban így vallott a felvidéki Mária Rádióban végzett munkájáról: „Az Egyház missziós küldetése mindig is közel állt hozzám. A rádió pedig kiváló eszköz a kezünkben, hogy az örömhír eljusson minél szélesebb réteghez. Itt mindannyian azon fáradozunk, hogy az imádság, a tanítás és az életvezetés által hiteles krisztuskövetők legyünk. A Mária Rádió erősíti az Istenbe vetett bizalmamat, megtapasztaltatja a testvéri közösséget.

 

Balról: Lapos József, elnökségi tag, Lépés Lóránt atya, a felvidéki és a magyarországi Mária Rádió műsorokat óvja, Szabó Zsolt,a felvidéki Mária Rádió elnöke (fotó/Szabó Zsolt-FB)

 

A Mária Rádiók Világcsaládja 1998-ban jött létre és ma már mintegy 80 országban jelen lévő rádió tartozik hozzá. „A szerkezeti felépítés világszerte azonos, a rádiót egy polgári társulás, civil szervezet működteti, ennek az elnöke a rádió elnöke egyben. Ő általában világi személy, míg a műsorigazgató kizárólag katolikus keresztény pap lehet; ez utóbbi felel a rádió tartalmáért – magyarázta Kacz Gábor, a felvidéki Mária Rádió koordinátora. – Nálunk 2009-től működik a Radio Maria Slovakia Polgári Társulás, ahol május közepén tisztújítás zajlott. Az eddig elnök, Lapos József korára való tekintettel nem vállalta tovább a tisztséget és az öttagú elnökség három évre Szabó Zsoltot választotta meg új elnöknek.”

Szabó Zsolt portálunknak elmondta: magánemberként és vállalkozóként szerzett eddigi tapasztalatait, kapcsolatait szeretné a Mária Rádió szolgálatában kamatoztatni. „Egykori aktív kajakosként, ’vizes’ emberként a világítótoronyhoz hasonlítanám a Mária Rádiót, amely az emberek lelki életútjában mutatja az irányt. Célom, hogy minél több fiatalhoz, fiatal családhoz jussanak el adásaink és újságunk, hiszen nagyon sok olyan tartalmas beszélgetés hangzik el, sok olyan témát dolgozunk fel, amik útmutatást jelenthetnek számukra” – hangsúlyozta. Szeretné továbbá elérni, hogy önálló frekvenciát kapjon végre a felvidéki Mária Rádió, ami jelenleg két vételkörzetben, Komáromban és környékén az FM 88.3, Kassán és környékén telkibányai sugárzással a 100.6 MHz-es frekvencián hallható. Az előbbin 12 és 16, az utóbbin 16 és 20 óra között sugároznak saját műsort, a nap többi részében a magyarországi Mária Rádió műsora jut el a felvidéki hívekhez is. Az interneten szintén hallgatható az adás. A felvidéki Mária Rádió székhelyén megrendelhető a Mária Rádió havonta megjelenő ingyenes újsága is.

 

Balról: Bajcsi Ildikó, Lapos József, Csepregi László, Lépes Lóránt, Szabó Zsolt, Ancsin Anikó, Kacz Gábor, Simkó Imre és Cehelník István. (fotó/Szabó Zsolt-FB)

 

„Tudni kell, hogy a Mária Rádiók hálózata világszerte az egyház jóváhagyásával, de attól különálló szervezetként működik, és nem is fogad el adományt az egyháztól – magyarázta Kacz Gábor. – Mi túlnyomórészt a hallgatók adományaiból tartjuk fenn magunkat, de igyekszünk pályázati forrásokat is előteremteni. 3,5 alkalmazotti státusú munkatársunk van, és további 90 önkéntes segíti munkánkat.” Magyarországon és a Felvidéken kívül Délvidéken és Erdélyben működik még magyar nyelven sugárzó Mária Rádió.

(komaromonline.sk – FL)

 

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons