komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Különleges ajándék a komáromiaknak a ma megjelent Találkozások c. interjúkötet

MEGOSZTÁS:

 

A Nec Arte Nec Marte polgári társulás, melynek alapító elnöke Varga Tamás, egy küllemében és tartalmában gazdag komáromi kötődésű interjúkötetet jelentetett meg Találkozások címmel.

A közel kétszázhatvan oldalas interjúkötet alapját a komaromonline.sk hírportálon korábban már megjelent, azóta bővített, átdolgozott portrék képezik, jelentős hányadát viszont mindeddig nem publikált beszélgetések teszik ki. Beszélgetések, a kötetben szereplők életéről, pályájáról, sikereiről, kudarcairól, mindarról, ami számukra értéket képvisel és Komáromról.

A szereplők elbeszélései, történetei, és a témák közt azonban akaratlanul is létrejött egy kapcsolódás, egy átfedés és ennek köszönhetően tartalma egyben egy erős korrajzzá vált. Ha valaki végig olvassa egy hiteles krónikát kaphat Komárom elmúlt negyven évéről.

„Annak idején azzal a céllal indítottuk el a Nec Arte Nec Marte polgári társulást, hogy ápoljuk Komárom történelmi múltját, hagyományait, – osztotta meg velünk gondolatait Varga Tamás. – A járvány időszaka viszont nem kedvezett az olyan nagyszabású kulturális akciók szervezésének, mint amilyen a Szent András- bazilika története és kriptája titkai előadásunk volt, de félbeszakította a Zichy-pontban közel másfél évig tartó, nagy népszerűségnek örvendő pódium-beszélgetéseinket is, melyeken azokat a komáromiakat igyekeztünk bemutatni, akik szakmájukban kiemelkedő teljesítményeket értek el. Elhivatottan, alázattal, szerényen. Mivel a terveinket, mert városunkban nagyon sok emberre lehetünk büszkék, a járvány keresztbe húzta, az elmaradt estek folytatásaként született meg a tartalmilag gazdag és érdekfeszítő Találkozások c. könyv.”

 

 

A lebilincselő kötet szerzője a komáromi születésű Janković Nóra újságíró, aki tizenöt éve az Új Nő munkatársa, de számos más helyen (Új Szó, Vasárnap, Delta, Katedrában, Kalligram, Opus, Szőrös Kő, Képírás) is publikált. A Találkozások szerzőjének korábban Árnyékok illata címmel regénye, Csanda Gábor szerkesztésében pedig A világ túloldalán c. novelláskötete jelent meg.

 

 

„Mivel számomra mindig fantasztikusan inspirálók voltak azok a beszélgetések, amiket olyan példamutató és hiteles személyekkel folytattam, akik rengeteget tesznek és tettek városunkért, a felvidéki magyarság identitásának megőrzéséért, épített történelmi értékeink és műemlékeink megmentéséért, a kultúránk ápolásáért és a jövő nemzedékének neveléséért, oktatásáért, úgy gondoltam jó lenne, ha minél többen megismerhetnék őket, ha sikerülne kicsit jobban bemutatni az emberi oldalukat is. A könyv szerkesztésekor azonban szembesülnünk kellett azzal, hogy hiába nagyon-nagyon hosszú azoknak a listája, akik még hiányoznak a tartalomjegyzékből, ha a terjedelem sajnos korlátozott. Reménykedem benne, hogy a jövőben lesz még lehetőségünk újabb „Találkozásokra”.

A lenyűgözően szép borítótervet, melyen Szilva József festőművész Klapka téri tüzijáték c. festménye látható, Varga Tamás, a polgári társulás elnöke készítette. A szemet gyönyörködtető belső oldalak grafikai tervezése pedig Szénássy Tímea munkája. A könyvet kiadó KT Könyv- és Lapkiadó kft. adta ki.

Janković Nóra könyve a komáromi Diderot könyvesboltban vásárolható meg.

(komaromonline.sk)

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons