komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Kerékpáros felvonulást szerveznek Komáromban

MEGOSZTÁS:

Kerékpáros felvonulást szerveznek Komáromban kedden, szeptember 18-án. Az esemény az “Európai Mobilitás Hete” keretén belül kerül megrendezésre. A közös tekeréssel szeretnék felhívni a figyelmet a kerékpáros közlekedés fontosságára.

Először 2013-ban szervezték meg az első bringás felvonulást Komáromban a Csárda túra név alatt. Tavaly viszont már őszre került át az esemény, ugyanis szeptemberben van az Európai Mobilitás Hete, amely egy összeurópai kezdeményezés. Célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése.

Az, hogy kiket is szeretnének megszólítani, mekkora távot kell megtenni és mi a célja ennek az akciónak, erről Bujna Zoltán a bringás akció főszervezője tájékoztatta portálunkat: “Egyesületünk a Szabadság Vándorai is kapcsolódik ehhez a kampányhoz és bringás felvonulásra hív mindenkit. Szeptember 18-án, kedden este 6 órakor a Klapka térről indulva végigtekerünk a belvároson majd a lakótelepek utcáin. Előreláthatólag 10 kilométert teszünk meg lassú tempóban, így bátran lehet indulni kicsikkel is. Én például az egész családdal részt veszek az eseményen. Négy éves fiam a bringáján, az egy éves pedig bringásutánfutóban teljesíti a kihívást. Nem titkolom, példát szeretnénk mutatni, hisz Komárom túl kicsi város ahhoz, hogy állandóan az autónkat használjuk. Gyaloglással vagy bringázással nem szennyezzük a környezetet, teszünk az egészségünkért és pénzt spórolunk meg. A család pedig nem jelenthet akadályt, hogy elővegyük a bringát és használjuk a hétköznapokon is.

 

Bujna Zoltán az akció főszervezője és kisfia Európát is biciklivel járják körbe

Minél többen jönnek össze a felvonuláson, annál nagyobb figyelmet kap a kerékpározás, ezáltal is felhívva az emberek figyelmét a bringázásra, hiszen számos előnnyel jár az autózással ellentétben.

Az esemény facebook oldala:

.

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons