komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Felvették a magyar állampolgárságot

DÉL-KOMÁROM – Ismét örömteli eseménynek adott helyszínt a komáromi Városháza díszterme. Július végén tizenöten vették át honosítási okiratukat. Ezúttal a Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből érkeztek magyarok. 

– 2011. január 1-je óta közel hatszázan választották Komáromot esküjük letételéhez. Nehéz lenne elmagyarázni egy külföldinek, hogy is van, hogy magyar emberek magyar állampolgársági esküt tesznek. Másképp szól ilyenkor nemzeti imánk, a Himnusz, mint ahogy bennünk is más érzések kavarognak, ha például Észak-Komáromban ünnepeljük március 15-ét, vagy államalapító Szent István királyunk ünnepét, augusztus 20-át – fogalmazott dr. Molnár Attila polgármester.

állampolgársági eskü (2)

A jelenlévők közösen énekelték el a Himnuszt, sokan könnyeikkel küszködve. Az eseményen dr. Molnár Attila polgármester mellett, dr. Borhy László akadémikus, az ELTE BTK dékánja mondott ünnepi beszédet.

Az esemény után egyik nemzettársunk úgy fogalmazott, azért döntött a magyar állampolgárság felvétele mellett, mert nemcsak a szívében szeretne magyar lenni, de hivatalosan is!

(del.komaromi.varosi.hivatal)

Hozzászólások

hozzászólás