komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Eredményes két évet mondhat maga után Komárom

 

A jelenlegi önkormányzati képviselő-testület és a polgármester beiktatása óta, kicsit több, mint két év telt el. Ez alatt az időszak alatt a város vezetése folyamatosan azon dolgozott, hogy élhetőbbé, jobbá tegye az életkörülményeket városunkban. Voltak tervek, ahogy az az élet minden területén előfordul, amelyeket néha újra kellett gondolni. Bár a tavalyi év sok korlátozást és gazdasági visszaesést hozott, ennek ellnére számos fejlesztés valósult meg az év folyamán városunkban. Jelentős pályázati támogatást tudott mozgósítani Komárom, aminek köszönhetően idén bizonyosan több millió euró összegben valósulnak meg fejlesztések. Az alábbi tények alapján kijelenthetjük, hogy eredményes két évet tudhat maga mögött a város, ahogy azt az alábbi befejezett illetve elindított nagy projektek is mutatják.

2020:

A fontosabb tételek és fejlesztési témakörök a következők voltak:

Kiemelt figyelem az épített örökségekre. Az év elején befejeződött a Zichy-palota tetejének és belső részének felújítása 172 ezer eurós értékben. Őszre megvalósult a Tiszti pavilon első homlokzatának restaurálása 200 ezer euró értékben. Megújult a Jókai-filagória, a környezet rendezésén kívül visszakerült Jókai mellszobra is bronzba öntve. A város hozzájárulásával megújult a Csemadok székház homlokzata is a Kossuth téren.

 

Az idei évben 2 millió eurót megközelítő forrást sikerült szerezni az erőd felújítására, amelynek egy része pályázati forrásokból, az Interreg alapból és a kulturális minisztériumtól származik, továbbá más magáncégek is több száz ezer eurós fejlesztésbe kezdenek. Ennek köszönhetően befejeződhet jövőre a kaszárnya tetejének felújítása, turisztikai iroda lesz kialakítva, folytatódik a homlokzat restaurálása és trafóállomás épül ki, ami fontos alapja a további fejlesztéseknek.

 

 

Közel 1,2 milliós támogatás érkezett a magyar kormánytól az Eötvös Utcai Alapiskola felújítására. Nem csak a főépület újul meg, de egy új aulát is kialakítanak az épületben, lesz műfüves- és atlétikai pálya is, ami elősegíti az iskola sportprogramjának megvalósítását. A hat önkormányzati iskola közül így az Eötvös suli az első, amely teljesen fel lesz újítva. 195 ezer eurós összegből lesz felújítva a Ferences Barátok Utcai Óvoda, amivel az óvoda kapacitása is növekedik, és az udvaron játékokkal bővül a belvárosi oktatási intézmény.

Pályázati támogatásnak köszönhetően ősszel megvalósult az Ispotály utcai városi idősek otthonának felújításának második szakasza. A tavalyi évben 166 ezer euróból készült el a nyílászárók cseréje, egy újabb sikeres pályázati beadványnak köszönhetően idén ősszel megvalósulhatott a második szakasz. A 105 ezer eurós fejlesztésből kicseréltek 79 ablakot, 16 ajtót, és a 6 teljesen átépített pihenő nyílászáróit. Ezek mellett az étkezőben felújították a padlóburkolatot, átfestették a falakat és új székek, asztalok érkeztek. A város minden nyugdíjas klubjában – Komáromban, Őrsújfalun és Kaván is – felújítás zajlott, hogy az idősek jobb körülmények között találkozhassanak.

 

 

Az önkormányzat az idei évben is 150 ezer eurót különített el a járdák összefüggő szakaszainak felújítására. A néhány éve tartó program keretén belül már több kilométernyi járda kapott új felületet és több helyen térkőre cserélték a járófelületet. Az idei évben két külterületen – Kaván és Őrsújfalun is – látványos felújításra került sor, de a VII-es lakótelepen is több szakasz fel lett újítva.

 

 

Külön program jött létre a sportpályák felújítására, hogy minél többen sportolhassanak és tudjanak aktívan kikapcsolódni. Ennek keretén belül lett felújítva a tornaterem és a kosárlabda pálya a Szabadság utcán (52 ezer euró). Ebből kapott támogatást a Munka Utcai Alapiskola felújítása (20 ezer euró), újulhatott tovább az őrsújfalui focipálya (25 ezer euró) és kapott új fazont az Erzsébet-szigeten található focipálya és környéke (17 ezer euró).

 

Fontos előrelépés történt a termálfürdő és a Poliklinika épületének felújítása kapcsán. Az önkormányzat mindkét épület esetében tervdokumentáció elkészítését hagyta jóvá 120-120 ezer euró értékben, amellyel mindkét fejlesztés valós alapjai megteremtődnek. Elkészülnek azok a dokumentumok, amelyek kulcsfontosságúak a külső források bevonására és a felújítás megvalósítására. A tervdokumentációk a jövő év első felében készülnek el.

 

 

Tovább folytatódott a Holt-Vág környékének fejlesztése. Idén egy újabb résszel bővült a csónakkölcsönző, amely mellé több pályázati forrás is társult, összességében 50 ezer eurót meghaladó tételben. Nyáron egy bővített mólóval nyitotta meg kapuit, új szociális helyiségekkel és újabb kölcsönzésre kínált eszközökkel. A Holt-Vág-parton pályázati forrásokból új pihenők, padok és kukák lettek kihelyezve, továbbá több helyre kerültek kerékpárparkolók, összesen 15 ezer euró összegben.

 

 

Folytatódott a kukatárolók felújítása és lezárása. Több helyen zárhatóvá váltak a tárolók, ahol csak az ott lakók juthatnak be a tárolókba. A lakótelepeken több helyen zajlott a tárolók felújítása. Az önkormányzat 200 új kukát is vásárolt, hogy folyamatosan cserélve legyenek a régi tárolók. Összességében 90 ezer eurót meghaladja a tárolókra költött összeg.

 

 

Az év végén indult az autóbusz pályaudvar felújítása 160 ezer eurót meghaladó pályázati támogatásból. Felújítják a váróterem belső részét, amely akadálymentesítve lesz, továbbá a külső részen megújulnak a várakozó peronok. Két kisebb megálló is felújításra kerül és Észak- és Dél-Komárom között jövő nyártól egy elektromos autóbusz közlekedik majd.

 

 

Tavaly is fokozott figyelmet kaptak a város külterületei. Őrsújfalun a focipálya felújítása mellett tovább folytatódott a kultúrház felújítása, ahol az épület előtti járdát építette ki a város. Őrsújfalun az óvoda épületének tetőszigetelésére 21 ezer eurót költött a város. Kaván a kultúrház környéke lett felújítva, ahol térköves megoldással új járdák épültek.

 

 

Idén is kiemelt figyelmet kaptak a kerékpáros fejlesztések. Pályázati támogatásból 90 új – egyrészes és többrészes – parkoló kerül kialakításra, ami 300 bicikli parkolására ad lehetőséget. Megépül két zárható kerékpártároló a vasútállomás és a termálfürdő előtt pályázati pénz bevonásával. Elkészül két kerékpárút tervdokumentációja, amivel pályázati forrás válhat elérhetővé. A jövő év elején megépül a regionális kerékpár-megosztó rendszer, amelynek Komáromban két állomása lesz.

2019:

Felújításra került 5 konyha az alapiskolákban és egy teljesen új létesült a Rozmaring utcai alapiskolában 938 000 euró összegben. Nem csupán a vezetékeket (villany, víz, gáz) és a csatornarendszert cserélték, de új légtechnikát és a konyhagépeket is kaptak a konyhák. A konyhákban továbbra is biztosítják az ebédet az egyházi intézményeknek és a nyugdíjasoknak is.

 

Az év folyamán 3 történelmi épület felújítása zajlott. Folytatódott a Megyeháza felújítása (155 600 euró), megújult a Zichy palota tetőszerkezete és a belső udvar homlokzata (184 300 euró) és elindult a Tiszti pavilon homlokzatának renoválása (50 000 euró), amely folytatása jövő tavaszra van tervezve. A Tiszti pavilon tetőszerkezetét további 22 200 euróból javították.

 

Elindult a kukatárolók felújítása, hat különböző helyszínen – Mély utca, Komensky utca, E. B. Lukáč utca, Hegesztő utca, Udvaros utca, Építők-Ipari utca – érkeztek új tárolók. A kukatárolók felújítása folytatódik. Több helyen a régi tároló lett felújítva, a közeljövőben néhány tároló zárhatóvá válik, ezzel védve a tisztaságot. A problémás helyekre kamerákat szerelnek, ezzel felügyelve a rendet. Erre a célra 160 000 eurót fordítottak.

Tovább folytatódott a járda program, amely keretén belül több szakasz lett felújítva, összesen 939 méter hosszúságban 163 500 euró értékben: Király püspök utca 55 m, Béke utca 115 m, Belső körút 120 m, Petőfi utca – Iparinál 75 m, Petőfi utca – Színháznál 115 m, Nádor utca – pékségnél 55 m, Lehár utca – Danubiusnál 60 m, E.B. Lukáča utca 264 m, továbbá szponzor bevonásával Őrsújfalun a temetőben 80 m.

A Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával megújult a Tulipán óvoda a Víz utcában. A 199 400 eurós fejlesztésnek köszönhetően cserélték az öreg nyílászárókat, hőszigetelték az épületet, amely új külsőt kapott. A hatékony közbeszerzés után a maradék összegből a teraszokat is fel tudták újítani. További 9 ezer eurós pályázati pénzből tansegédeszközöket kapott az óvoda.

Külön figyelmet kapott a pihenőzónák felújítása. A Víztorony környékén fitpark létesült teqball pályával kiegészítve, ami mellett megvalósult a város egyik szimbólumának, a Víztoronynak a kivilágítása (összesen 32 000 euró). A Rózsakertben ugyancsak fitpark létesült, a tereprendezésen túl megújult a közvilágítás és új padokat kaptak a pihenni vágyók (összesen 16 000 euró).

 

Mind a hat önkormányzati alapiskola tornatermében volt felújítás összesen 150 000 euró összegben. Különösen fontos a tömegsport támogatása az élsport mellett. A sportalapon keresztül 300 000 eurót kaptak az egyes sportklubok, a sportlétesítmények – sportcsarnok, uszoda, korcsolyapálya, csónakház, stadion – fenntartása közel fél millió euróba kerül.

 

A város külterületein több fejlesztés valósult meg. Őrsújfalun folytatódott a sportpálya felújítása (25 000 euró), egy utca fel lett újítva (87 300 euró), a kultúrház felújításához 23 757 euróval járult hozzá az önkormányzat. A temetőben szponzorok bevonásával kiépült a járda, és meg lett világítva a templom. Kaván fel lett újítva a kultúrház, amely új külsőt és tetőt kapott (20 000 euró), a temetőben megújult a régi halottasház. Gyulamajorra a játszótérre új játék került 2 300 euró értékben.


A fontos célok közt szerepel a Holt-Vág környékének a fejlesztése. Az elmúlt évben csónak- és vizibicikli kölcsönző létesült 46 500 euró értékben, de tovább folytatódik a fejlesztés. Nagyobb területen, nagyobb mólókkal, továbbá szociális helyiségeket is biztosítva. A kölcsönzési lehetőségek is tovább bővülnek, így a jövőben már SUP, kerékpár és tandem kölcsönzésére is lehetőség nyílik.

 

 

Továbbá …
A rác kápolna felújítása a katolikus temető mellett 10 000 euró
Városi kamerarendszer bővítése 7000 euró (ebből 5 000 pályázati támogatás)
Az tűzoltóállomás bővítése az önkéntes tűzoltóknak 35 000 euró (ebből 28 500 pályázati támogatás)
Meglévő konténerállomások javítása és új 1100 l konténerek vásárlása 20 000 euró
Új projektek előkésztése iskolák felújítására 23 760 euró
A termálfürdő medencéinek szűrőrendszere 40 000 euró
Játékelemek a kutyafuttatókban a VII lakótelepen, II lakótelepen és a Singellőben 10 000 euró
A városi piac bővítése az erődnél, fabódék kihelyezése 10 000 euró
Kerékpáros szervizpontok telepítése 3100 euró


Parkolóhelyek kialakítása a Csillag utcában 16 000 euró
Röplabdacsarnok felújítása (hozzájárulás) 9 940 euró
Közvilágítás bővítése Harcsáson 9 800 euró
Játszóterek bővítése a város több területén 10 000 euró
Fitpark telepítése az Eötvös utcai alapiskolában 10 000 euró
Virágtartók lámpaoszlopokra és virágok kihelyezése 60 db 9 000 euró
A városi nyugdíjasklub belső felújítása 5 000 euró
Multifunkciós pálya felújítása a Singellőben 14 415 euró (ebből 10 000 pályázati támogatás)
Kosárlabdapálya felújítása a Csillag utca – Dob utca között 9 995 euró
Padok a lakótelepekre 10 000 euró
Žihadielko – terep előkészítése 8 550 euró és egy 80 000 eurós játszótér a LIDL támogatásával
A Városi Művelődési Központ tetejének szigetelése 105 000 euró pályázati forrásból
A nyílászárók cseréje az Idősek otthonában 160 000 euró pályázati forrásból
Komvak – Vízvezeték kiépítése Kabátfalun, Harcsáson és Gadócon (összesen 192 000 euró értékben), esőelvezetők kialakítása Őrsújfalun 14 600 euró értékbe

(komaromonline.sk, forrás kvh)

Hozzászólások

hozzászólás