komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

A komáromi Hamran Istvánt nevezték ki ideiglenes országos rendőrkapitánynak

 

Roman Mikulec szlovák belügyminiszter szeptember 9.-én tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy ideiglenesen a komáromi JUDr. Hamran István, a Lynx Commando különleges alakulat eddigi vezetője veszi át ideiglenesen az országos rendőrfőkapitányi teendőket.

Hamran István, akit a terrorelhárító elitegységek nemzetközi szervezetének, az Atlas igazgatójának 2019-ben választottak meg Helsinkiben, országos rendőrfőkapitányként szeptember 16-tól kezdi meg munkáját.

„Számomra az a fontos, hogy a fellépésével megőrizzük a folytonosságot” – mondta a miniszter, majd elmondta, hogy öt jelölt közül döntött végül Hamran István mellett. A belügyminisztérium továbbra is dolgozik a rendőrség készülő reformjának kidolgozásán, és a kötelék tárgyi-technikai ellátásának bebiztosításával összefüggő feladatokon.

„Igyekszem teljes mértékben megfelelni a feladatkörrel összefüggő elvárásoknak” – hangsúlyozta az újonnan kinevezett Hamran István.

Az országos rendőrfőkapitány posztja azután üresedett meg, hogy Peter Kovařík az ellene folyó ügyészségi eljárás miatt augusztus végén lemondott. A rendes versenypályázatot a funkció megszűnése utáni 30 napon belül kell meghirdetni.

(komaromonline.sk, FL)

Hozzászólások

hozzászólás