komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Készek polgári engedetlenséghez folyamodni az Esztergályos utca lakói

MEGOSZTÁS:

12977274_1010232099058287_7476822521447095510_oTűréshatáruk végén járnak az Esztergályos utcában élők, akiknek mindennapjait hosszú ideje megkeserítik a szomszédságukban élő összeférhetetlen lakók. Ha 30 napon belül nem tapasztalnak pozitív elmozdulást ügyükben, készek polgári engedetlenséghez folyamodni – hangzott el a pénteki lakossági fórumon.

Miután a tavaly októberi petíciójuk (amit 350 lakó írt alá) nem járt sikerrel, azaz véleményük szerint a városvezetés részéről nem történt semmilyen előrelépés a helyzet javítása érdekében, újabb aláírásgyűjtésbe kezdtek, múlt pénteken pedig lakossági fórumra várták a polgármestert és a városi képviselőket. A hideg és eső ellenére szép számban összegyűlt lakók csalódottan vették tudomásul, hogy Stubendek László polgármester nem talált időt a velük való találkozásra, így Knirs Imre alpolgármesterre és a megjelent képviselőkre (Andruskó Imre, Batta György, Bende István, Bujna Zoltán, Feszty Zsolt, Ipóth Szilárd, Less Károly, Szabó Béla és Varga Tamás) zúdították panaszáradatukat. „Nem tudjuk, és nem vagyunk hajlandóak tovább tűrni, ami itt folyik. Nekünk is jogunk van a nyugodt életre, pihenésre. A három lakótömb bérlői, zömében romák, teljesen ellehetetlenítik életünket. A gyerekek köpködik az időseket és trágár szavakat kiabálnak feléjük, a parkoló autók tetején ugrálnak, kövekkel dobálják az ablakokat, kiabálnak, hangoskodnak, zavarják az éjszakai nyugalmat, szemetelnek, a drogosok eldobált fecskendői miatt nem merjük leengedni a gyerekeinket az udvarra. Lakásaink elértéktelenednek, elmennénk innen, de ki lenne hajlandó ide jönni? Nyáron nem tudunk ablakot nyitni, mert árad be a bűz, elszaporodnak a patkányok” – sorolták sérelmeiket a lakók. Szerintük a városi rendőrök sem teszik megfelelően a dolgukat, ha ki is jönnek a helyszínre, csak szép szóval próbálnak hatni a rendbontókra. Olyan sejtésük is van a panaszosoknak, hogy a lakossági bejelentések után „fülest kapnak” a rendbontók, mert azonnal eltűnnek az utcáról, mihelyt ők kihívják a rendőröket.

12968009_1010232095724954_7834432919533092055_o

A panaszosok azt szeretnék, ha a város megvenné a tulajdonosoktól a problémás lakótömböket és onnan kiköltöztetné az összeférhetetlen lakókat, illetve nyomást gyakorolna a tulajdonosokra, hogy csak olyan bérlőket fogadjanak be, akik képesek betartani normális emberi együttélés szabályait. Knirs Imre szerint teljesen érthető a lakosok elkeseredettsége, de az önkormányzat és a hivatal lehetőségei nagyon korlátozottak, mivel magánkézben lévő ingatlanokról van szó. „Nincs olyan hét, hogy ne foglalkoznánk ezzel a kérdéssel, sajnos, a tulajdonosokkal nehézkes a kommunikáció, mert többen közülük magyarországi állampolgárok – magyarázta az alpolgármester. – Egyeztettünk Peter Pollák korábbi roma kormánybiztossal is, de őt időközben leváltották, most szeretnénk felvenni a kapcsolatot az új kormánybiztossal. Ez nemcsak Komárom problémája, bár ez az itt lakók számára nem vigasz. Sajnos, a törvényeink olyanok, hogy sokszor meg van kötve a rendőrök keze is. Köztudott, hogy a bejelentett személyeknél sokkal többen laknak ezekben a lakásokban, de a rendőr nem mehet be oda csak azért, hogy ellenőrizze, ki miért tartózkodik a lakásban, vagy, hogy kinek van ott ténylegesen az állandó lakhelye.” Szavait alátámasztotta Alexander Tóth, a városi rendőrparancsnok helyettese is. Ugyanakkor felhívta az egybegyűltek figyelmét arra, hogy 90 százalékban anonim bejelentés érkezik, amivel nehezen tudnak mit kezdeni. Másrészt autórongálás ügyében például még egyetlen panaszt sem regisztráltak, tehát nem volt hivatalos bejelentés. „Megértem, hogy félnek vállalni nevüket, de az eljárás lefolytatásához kell a károsult is. A csendháborítások ügyében a megyei közegészségügyi hivatalhoz fordultunk, azt kérve, mérjék a decibeleket. Azt a választ kaptuk, hogy ahhoz hosszabban tartó, folyamatos zajártalomnak kellene lenni. Egy járőrünk teljesít itt szolgálatot, délután 16 és hajnali 4 óra között járják a környéket. Sajnos, kevesen vagyunk az állományban, de mindenképpen meg fogjuk oldani valahogy, hogy a jövőben két járőrt küldhessünk ide” – mondta Alexander Tóth.

A két héttel ezelőtti testületi ülésen a képviselők egy másik, a Hegesztők utcában lakók által benyújtott petíció kapcsán foglalkoztak az Esztergályos utcaiak problémájával is. Németh Iveta, a városi hivatal vagyonjogi osztályának vezetője egy jelentést tárt a testület elé, amelyben azokról az intézkedésekről számolt be, amit eddig a hivatal megtett. Többek között zálogjogot érvényesített az egyik ingatlanra az adóhátralék fejében, és végrehajtóval próbálja behajtatni a be nem fizetett adókat. Figyelmeztetik a tulajdonosokat arra is, hogy a polgári törvénykönyv szerint a háztulajdonos felelőssége, hogy a lakók hangoskodással, szemeteléssel, vagy egyéb módon ne háborgassák a szomszédokat. Ha ezen kötelességüknek nem tesznek eleget, a város jogi úton vesz elégtételt.

A panaszosok szerint mindez nem elég, ígérettel teli a padlás, szeretnének már végre érezhető javulást tapasztalni. Az újabb petíciót, amit eddig már közel háromszázan írtak alá, szerdán nyújtják be a városi hivatalban. Ha pedig 30 napon belül nem kapnak megfelelő választ, készek radikálisabb eszközökhöz folyamodni.

(komarom.online)

(foto: DunatajOnline)

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons