komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Újra terjed a madárinfluenza – minden szárnyast kötelező bejelenteni

Chicken and bird flu

MEGOSZTÁS:

Az Európában először 2014 novemberében megjelent ázsiai madárinfluenza H5N8 vírustörzs 2016 után ismét felütötte a fejét régiónkban. A nyitrai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet a betegséget Nyitra-Üzbég község területén lévő háztáji gazdaságban elhullott csirkéknél vizsgálta. A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették a szakemberek gyanúját, hogy a szárnyasok közt gyorsan terjedő H5N8-as vírus Lengyelország után hazánkban is felütötte a fejét.

Miután a január 13-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaság elhullott állományában kimutatta a H5N8 madárinfluenza vírus altípusát, az Ács település melletti gazdaság teljes állományát kitevő 53.500 pulyka levágását és a telep fertőtlenítését megkezdték.

A szakemberek a gazdaság körüli 3 km sugarú védőkörzetben és 10 km sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A megfigyelési körzet érinti Észak-Komárom, Örsújfalu, Csallóközaranyos és Nagykeszi azon területeit is, melyeket a 63-as, Pozsony-Komárom útszakasz és a magyar határ felé vezető út déli része határol be. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

Az országos főállatorvos az ország teljes területén elrendelte a baromfik zártan tartását. Mivel a vírust vadon élő madarak terjesztik, a járványvédelmi előírások értelmében a háztájikban élő szárnyasokat a rendelet visszavonásáig védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy azzal vadmadár ne érintkezhessen.

A szlovák Állategészségügyi- és Élelmiszeripari Felügyelet határozata szerint minden lakos, aki szárnyas haszonállatokat ill. madarakat tart köteles az állattartás tényét írásos formában bejelenteni.

Noha a H5N8 vírus emberi megbetegedés még soha nem okozott Európában, az Állategészségügyi- és Élelmiszeripari Felügyelet határozatban rendelte el a fokozott biológiai biztonság betartását. Az állattartóknak pontos nyilvántartást kell vezetniük azokról a fizikai személyekről, akik a gondozás során a szárnyasok közelébe kerülnek.

Mindemellett a szlovák Állategészségügyi- és Élelmiszeripari Felügyelet kéri a lakosságot, hogy amennyiben elhullott madarat találnak azonnal jelentsék be az érintett terület Állategészségügyi Felügyeleténél ( RVPS ).

Az állattartásban érintett komáromi lakosok a bejelentési kötelezettségnek a Komárom Város, Fejlesztési főosztály, Nám. gen. Klapku 1, 945 01 Komárno, vagy emailben: ozp@komarno.sk címen, illetve a 035 2851354 – es telefonszámon tehetnek eleget legkésőbb 2020. január 22-ig.

(komaromonline.sk, forrás: komarno.sk, mpsr.sk, nyitókép illusztráció)

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

hozzászólás

Copyright © 2016-2020 NEC ARTE NEC MARTE P.T. | Newsphere by AF themes.