komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Újabb beruházások valósulhatnak meg Komáromban

Komárom új területrendezési tervének elfogadása után tanulmány is készülhet a Holt-Vág felett haladó elkerülőút megváltoztatásáról.

A városatyák a 43. testületi ülés folytatásán bólintottak rá a város új városfejlesztési tervére, így egy három éves folyamat végére került pont. Annak ellenére, hogy ebben a stádiumban az anyag tartalmán nem lehetett változtatni, egy órás vita előzte meg az elfogadást. A vita gerincét az új Duna-hídhoz kapcsolódó elkerülőút tette ki, hisz sokan féltik a Holt-Vág és az Apáli üdülőkörzet békéjét és nyugalmát. Az elkerülőút ugyanis a Holt- Vág felett áthaladva kötné össze a majdani hidat a Nyitra felé vezető úttal. 2005 óta szerepel ez a nyomvonal a város területfejlesztési tervében, ám tavaly nyárig senki sem kérte egy új nyomvonal kijelölését. 2017 nyarán azonban civilek egy csoportja több mint hatezer aláírást gyűjtött össze a Holt-Vág megmentésért, vagyis az elkerülőút nyomvonalának megváltoztatásáért.

Azt viszont tudni érdemes az ügyről, hogy mivel a Holt- Vág felett áthaladó nyomvonal több éve szerepel Komárom város területfejlesztési tervében, ez került bele a jelenleg érvényes Nyitra megyei területfejlesztési tervbe. Az új nyomvonal kérvényezése ingoványos ösvény lehet, hiszen az egész folyamatot elölről kéne kezdeni, módosítva a felsőbb szintű területfejlesztési terveket is. Ez évekig is eltarthat, kellő akarattal, ami sajnos nem garantált.

Az ülésen mindkét fél képviselői jelen voltak, a civilek mellet a a másik felet képviselő 50 kis- és középvállalkozók képviselői, és kérték a városatyákat egy jól átgondolt döntés meghozatalára.

A terv végleges elfogadása előtt Benyó Zoltán képviselő azzal a javaslattal állt elő, hogy a városi hivatal végeztessen el egy szakmai tanulmányt, mely azt vizsgálná, hogy a jövőben változhat-e a területrendezési tervnek a kerülőút nyomvonalára, azaz az I/63 és I/64-es főutak összekötésére vonatkozó része. A képviselők többséggel támogatták a képviselő javaslatát, de ezt követően a város új területrendezési tervét is megszavazták.

Ezzel Komáromban akár 100 új munkahely is létesühet és új fejlesztések indulhatnak be, ugyanis ez az új terüetrendezési terv több térségben számol a parcellák átminősítésével ipari vagy lakóövezeti zónává, ami nélkül nem indulhattak volna be a tervezett beruházások.

(komaromonline.sk – MA, nyitókép: illusztráció)

Hozzászólások

hozzászólás