komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Új igazgatók két komáromi alapiskola élén

Stubendek László Komárom polgármestere június 30-án fogadta a városházán azt a két  újonnan megválasztott igazgatót, akik a Komárom két legnagyobb magyar tannyelvű alapiskoláját vezetik majd – a Munka Utcai Alapiskolát és az Eötvös Utcai Alapiskolát.

Károlyi Szikonya Judit és Majer Péter

A Munka Utcai Alapiskola iskolatanácsa Károlyi Szikonya Judit-ot bízta meg az iskola vezetésével, aki az intézményben már majdnem 20 éve tanít, mint magyar-angol szakos pedagógus. A fogadáson elmondta, hogy az iskolát második otthonának tekinti, ugyanis már kisiskolásként is ebbe az iskolába járt. „Szeretném igazgatóként megtartani azokat az értékeket, azt a szellemiséget, azt az „egészséges konzervativizmust, ami az iskolát eddig is jellemezte.” – mondta Károlyi Szikonya Judit. Fontosnak tartja a szülők és az iskola közti kapcsolatot, amivel szeretné őket jobban “bevonni” az iskola életébe. Tervei között van az iskolán belüli, vagyis az iskola vezetősége és az alkalmazottak közti kommunikáció megreformálása. „Számítok a csapatra, hogy közösen hozzunk döntéseket, közösen oldjuk meg a felmerülő problémákat” – tette hozzá az igazgatónő.

Az Eötvös Utcai Alapiskola élére Majer Péter lett megválasztva, aki 18 évig volt a pozsonyi úti Műszaki Szakközépiskola igazgatóhelyettese, öt évig pedig a gútai Magán Szakközépiskola igazgatója. Elképzelései közül elsőként a diákönkormányzat megalapítását fogja szorgalmazni, hogy a tanulók jobban tudják érvényesíteni igényeiket, elképzeléseiket. Fontosnak tartja a szülők bizalmának visszaszerzését és a velük való kommunikációt. További tervei között van az iskola épületének és környezetének szépítése. „Sok változtatni való dolog van, lesz munka elég, de biztosan jó lesz” – mondta Majer Péter, az iskola igazgatója.

Stubendek László polgármester és a két újonnan kinevezett igazgató.

A fenti két iskolán kívül még a Rozmaring és a Komenský utcai szlovák tannyelvű alapiskolákban is voltak igazgató választások, ahol újraválasztották az intézmények igazgatónőit.

(komaromonline.sk)

Hozzászólások

hozzászólás