komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Tiltakozik az orvosi kamara – országos tesztelés

 

A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) tagjai, ahogy ősszel, úgy most is azon a véleményen vannak, hogy nem az átfogó tesztelés jelenti a megoldást a koronavírus-járvány elleni harcban. Úgy gondolják, hogy az országos teszteléssel a kormány mindössze kivérezteti a már így is a kapacitásai határán lévő szlovák egészségügyet. „A maradék erőforrás eltékozlása helyett inkább az oltási program felgyorsításán kellene dolgoznia a kormánynak.” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek a tervezett országos teszteléssel kapcsolatban Nancy Závodská, az SLK szóvivője.

A kamara tagjai szerint az országos tesztelés helyett elegendő lenne a lokális gócpontok, a nagyvállalatok, szociális és egészségügyi intézmények, iskolák szűrése. „Aggódunk a lakosság egészségéért, ugyanis a jelenleg terjedő koronavírus változat 50-70 százalékkal gyorsabban fertőz. Emellett az órákig várakozó emberek egészségét a nyirkos, fagyos időjárás is veszélyeztetné. Javasoljuk, hogy a fertőzésgyanús betegek számára az állam a lehetőségeihez mérten létesítsen mobil tesztelőpontokat, hogy az egészségesektől el lehessen őket különíteni. Ugyanilyen lényeges a teljes és szigorú lezárás fenntartása legalább január 24-ig. ” – indítványozta az orvosi kamara.

Az orvosi kamara üdvözölné, ha a kormány a tesztelések helyett a COVID-19 elleni oltásra összpontosítaná az anyagi és az emberi erőforrásokat, és az egészségügyi szakemberek mielőbbi beoltása után elkezdenék a leginkább veszélyeztetett szenior korosztály vakcinációját. „Másképp nem fog csökkenni a halálozás” – figyelmeztet a kamara.

Igor Matovič kormányfő hétfőn (január 11.) a kormány rendkívüli tanácskozása utáni sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az elkövetkező két hétben újabb országos tesztelés várható, amit a tervek szerint addig ismételnek, míg legalább 0,5 százalékra nem csökken a fertőzöttség aránya a lakosság körében.

A kormányfő felszólította a leginkább érintett régiók önkormányzatait, hogy amennyiben módjukban áll, már a hétvégén kezdjék el a lakosság tesztelését. A kormány tervei szerint csak a szűrésen részvétvevők kaphatnak kivételt a kijárási korlátozás alól, hogy munkába, vagy a természetbe mehessenek.

(komaromonline.sk, TASR, nyitókep-cas.sk)

 

Hozzászólások

hozzászólás