komaromonline.sk
FELHÍVÁSOK
Találkozó Komáromban a Szlovák Nemzeti Bank alelnökével- MEGHÍVÓ
  •   

A NEC ARTE NEC MARTE Polgári Társulás április 24-én (kedden) ismét egy érdekes rendezvényt szervez. A Szlovák Nemzeti Bank alelnökével tartanak találkozót és beszégetést a Megye utcán található civil rendezvényközpontban, a Zichy-pontban.

“A komáromi Szent András-templom és kriptája története”, majd a “Komáromi földrengések” címet viselő előadásaik után most Ódor Lajossal, a komáromi születésű, nemzetközileg is elismert pénzügyi szakemberrel tartanak beszélgetést. Ódor Lajost ez év februárjában nevezte ki Andrej Kiska köztársasági elnök a Szlovák Nemzeti Bank alelnökévé. Az est fő témája az euró, vagyis országunk pénzügyi helyzete az eurozónában.

Varga Tamás a polgári társulás elnöke portálunknak elárulta, hogy több kérdésre is szeretnének választ kapni az est folyamán. “Úgy gondolom sokan vagyunk, akiket érdekel, hogy életben tud-e maradni az euró illetve az eurozóna, annak ellenére, hogy a közelmúltban Görögországban vagy az ún. PIGS országokban is elég nagy gondok voltak az euróval. Továbbá a nagy európai migráns-hullámnak milyen a politikai és pénzügyi vonzata. És, ami a legérdekesebb kérdés, hogy lesz-e a mai fiataloknak elég pénz a nyugdíjukra? Ezeken a kérdéseken kívül több érdekes témáról szeretnénk kifaggatni Ódor Lajost, aki nagyon szívesen vállalta a beszélgetést Komáromban, a szülővárosában. Mivel az alelnök úr folyékonyan beszél magyarul, ezért az előadás magyar nyelven fog zajlani” – árulta el Varga Tamás.

Természetesen a beszélgetés során a résztvevők is feltehetik kérdésüket, ami a témával kapcsolatosan érdekli őket. A szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt kedden, április 24-én 17.00 órától kezdődő találkozóra. Az Ódor Lajossal való beszélgetést Keszegh Béla vezeti. Helyszín: Zichy-pont, Megye utca, Komárom.

Mgr. Ódor Lajos Komáromban született 1976-ban. Gimnáziumi tanulmányai után matematika-menedzsment diplomát szerzett a Komenský Egyetem matematika – fizika karán. 1999 és 2001 között pénzügypiaci elemzőként dolgozott a ČSOB-nál. 2001 és 2003 között közgazdászként dolgozott a Szlovák Hitelminősítő Intézetnél. 2003 és 2005 között vezető közgazdásza és igazgatója volt a Szlovák Köztársaság Pénzügyminisztériuma Pénzügyi Politika Intézetének. 2010-ig a Szlovák Nemzeti Bank tanácstagjaként működött valamint a Nemzeti Bank fejlesztésekért felelős terület igazgatója is volt. Ezután két évig a szlovák pénzügyminiszter és a miniszterelnöknő tanácsadójaként dolgozott. 2015 és 2017 között az Európai Unió független költségvetési intézményeinek alelnöke. 2016-tól a Közép- európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora. 2017 januárjától a Szlovák Takarékpénztár felügyelő bizottságának tagja.

Ódor Lajos már aktívan részt vett Szlovákia számos fontos gazdaságpolitikai döntésében. Szerzője számos itthoni és külföldi szakmai kiadványnak, valamint társszerzője több reformtervnek, beleértve az euro bevezetésének stratégiáját, változásokat az adó-és a nyugdíjrendszerben. Előadásokat tart külföldi és hazai konferenciákon, egyetemeken. Korábban a Gazdaságpolitikai Bizottság (EPC) és a brüsszeli Gazdasági és Pénzügyi Bizottság (EFC) tagja is volt. 

A nagyközönségnek szánt könyvei révén közgazdaságtan és a gazdasági gondolkodás szlovákiai népszerűsítője is. 2018. február 20-án a Szlovák Köztársaság elnöke az NBS alelnökévé nevezte ki . Kiválóan beszél magyarul, szlovákul és angolul. Házas, két gyermek édesapja.

(komaromonline.sk-MA)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook