komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

A Szlovák Nemzeti Bank alelnöke a Zichy-pontban

SONY DSC

A Zichy-pont közösségi- és rendezvényközpontban április 24-én, kedden zajlott több, mint egyórás beszélgetés után a szépszámú közönség soraiból is kérdezték a pénzügyi szakembert, aki elmondta, nemrég egy kis kötetet adott ki, melyben a helyes pénzkezelés huszonöt egyszerű szabályát is ismerteti.

A főleg helytörténeti témákkal foglalkozó Nec Arte Nec Marte Polgári Társulás amellett, hogy olyan regionális kulturális, valamint társadalmi eseményeket szervez és támogat, amelyekkel hozzájárulhat Komárom kulturális örökségeinek ismertetéséhez, megőrzéséhez és gyarapításához, – Varga Tamás, a polgári társulás elnöke elmondása szerint – egy másik fontos célt tűztek ki, hogy időről-időre olyan Komáromból indult személyiségeket is bemutassanak, akik figyelemre méltó karriert futottak be, így öregbítve szülővárosuk hírnevét.

balról: Varga Tamás, Magyarics Arianna, Ódor Lajos, Keszegh Béla

Az első meghívott vendégük a Selye János Gimnáziumban érettségizett Ódor Lajos közgazdász, a Szlovák Nemzeti Bank új alelnöke volt, akivel Keszegh Béla beszélgetett, könnyed és érthető stílusban érintve friss, fontos pénzügyi és gazdasági témákat. A remek kérdésekre Ódor Lajos frappáns válaszokat adott, többször megmutatva humorérzékét.

(komaromonline.sk)

Kapcsolódó cikkek:

Találkozó Komáromban a Szlovák Nemzeti Bank alelnökével- MEGHÍVÓ

Hozzászólások

hozzászólás