komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Szent István király napi megemlékezés Komáromban

“Szent István hagyatéka velünk és bennünk él, arra int, hogy felelősséggel tartozunk azért, mit hagyunk a jövő nemzedékre.”- kezdte meg beszédét Keszegh Margit a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke az augusztus huszadikán tartott Szent István napi megemlékezésében.

A szervező Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület valamint a Palatinus Polgári Társulás nevében köszöntötte a jelenlévőket köztük az ünnepi szónokot Dr. Molnár Imrét, Ft. Fazekas László református püspököt, Ft. Simek Sándor atyát, Stubendek Lászlót Észak-Komárom valamint Molnár Attilát Dél- Komárom polgármesterét, Keszegh Bélát Észak-Komárom alpolgármesterét, Juhász Györgyöt a Selye János Egyetem rektorát, a különböző intézmények igazgatóit és a városi képviselőket.

 

fotó/komaromonline.sk

Az ünnepi szónok, Dr. Molnár Imre a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója Komáromot az emlékművek városának titulálta, mivel elmondása szerint nincs még egy ilyen hely a világon, ahol ennyi és ilyen jelentőségű emlékműve lenne a magyarságnak. Szerinte ez hozzásegít minket az igényesebb és mélyebb magyarságtudathoz. Majd hozzátette, Szent István a magyar nemzet örök királya, és az ő ünnepén, mi is kötelesek vagyunk megállni, és egy kicsit eltöprengeni. Elmondása szerint “csak akkor tudjuk a Szent István király által ránk hagyott küldetést bevégezni, ha tudunk válaszolni arra a kérdésre: Magyarok, ki népe vagytok.”

 

fotó/komaromonline.sk

Szónoklatában kifejezte, mennyire örül annak, hogy ilyen szép számú ünneplő közösség jelent meg a megemlékezésen. Végezetül pedig Isten áldását kérte a magyarokra és ránk, komáromiakra, hogy igazán Szent István király népe lehessünk.

Keszegh Margit augusztus huszadikát a világ magyarság ünnepének titulálta, majd felkérte Ft. Fazekas László református püspököt és Ft. Simek Sándor atyát, hogy áldják meg a hagyományosan elkészíttetett új kenyeret.

 

fotó/komaromonline.sk

Az ünnepi műsorban felléptek a Selye János Gimnázium diákjai: Bruszi Tamara, Csóka Dávid és Nagy Csomor István valamint Ficza István, a budapesti Örkény István Színház színművésze.
A megemlékezés Szent István király szobrának megkoszorúzásával végződött.

(komaromonline.sk-MA)

Hozzászólások

hozzászólás