komaromonline.sk
KULTÚRA
Szabó Viktor: Egy színész karrierjének akkor van vége, ha elhiszi magáról, hogy ő jó
  •   

2019/5/28

Annak idején, amikor a Villa Camarum Polgári Társulás tagjai elhatározták, hogy teremtenek Komárom városában egy helyet a különböző civil rendezvények számára, ahol hasonló érdeklődési körű emberek találkozhatnak, sokan szkeptikusan vélekedtek a város központjában kialakított Zichy-pont létjogosultságában.

Az elmúlt két év alatt azonban bebizonyosodott, hogy egyre nagyobb az érdeklődés és az igény a rendezvényközpontban megtartott események iránt. Igaz, a kínálat is egyre bővül. Ma már szinte minden korosztály talál magának kedvére való, érdekes programot.

Pénteken a színház iránt érdeklődőkre várt izgalmas időtöltés, hiszen a Nec Arte Nec Marte Polgári Társulás januárban elindított Könyvsarok Irodalmi Klubestjének ezúttal a Ferenczy Anna-díjas Szabó Viktor színművész, a Komáromi Jókai Színház társulatának állandó tagja volt a vendége.

A rendezvénysorozat ötletgazdája Janković Nóra újságíró a kezdet-kezdetén elárulta a jelenlévőknek, hogy amikor legelőször felhívta telefonon a színművészt, pont a budapesti Nemzeti Színházban tartott VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón ( MITEM ) volt, melyre 13 országból 23 produkció kapott meghívást. Magyar nyelvű viszont csak egy, a Komáromi Jókai Színház Dosztojevszkij Félkegyelmű c. előadása, melyben a főszereplőt, Miskin herceget, – akit egyébként a szakértők a drámairodalom egyik legnehezebben megformálható karakterének tartanak – Szabó Viktor alakítja.

“Amikor a rendező, Martin Huba rám osztotta a szerepet, igen meglepődtem. Azonnal tudtam, hogy nagyon nehéz feladat elé lettem állítva, ami be is igazolódott. Sok nehézséggel találkoztam a szerep megformálása során. Magát a szöveget sikerült négy nap alatt megtanulnom, így a próbafolyamat elejétől jobban tudtam koncentrálni a szerep megformálására. A legnehezebb az volt, hogy tulajdonképpen nem kellett játszani. A rendező az összes sallangot lefejtette rólam, színészileg lecsupaszított, egészen addig, míg meg nem sikerült találnia bennem azt a gyermeki, szinte krisztusi tisztaságot, ami Miskin herceget, aki mindig őszinte, mindig az igazat mondja, jellemzi. – ecsetelte a színművész. – Nagyon szeretem ezt a szerepet, meg Martin Hubával, aki az egyetemen öt évig a tanárom volt nagy élmény együtt dolgozni. “

Majd rendkívül jó öniróniával és humorral elmesélte, hogy bár kezdetben autóversenyző, tanár, illetve „Leninbácsi” szeretett volna lenni, elvégre annak még szobrot is állítottak, kisiskolás korára már biztos volt benne, hogy ő egyszer majd a világot jelentő deszkákon szeretne játszani. Az út azonban nem volt sem egyszerű, sem egyenes, ami részben az ő igazságkereső, lázadó, szabad természetének köszönhető, részben pedig annak, hogy a magyarországi egyetemi felvételire nem készült fel maximálisan. „Hogy ne lógjak levegőben, nagybátyám, Fazekas István nyugdíjazott színművész tanácsát megfogadva jelentkeztem a zalaegerszegi Hevesi Sándor színház színészképző stúdiójába. A hároméves színművészeti képzés befejezése után, ismét elmentem Budapestre felvételizni. Abban az évben Gállfi László nyitott osztályt és ahogy megláttam, teljesen lefagytam. Valahogy bejutottam a második körbe. De ott véget is ért a történet. Hazamentem Csatára és egy évig sört és kofolát csapoltam édesanyám kávézójában.”

 

 

A leckét azonban egy életre megtanulta, és ma már minden próbán, amiket szabadabb, kötetlenebb hangulatuk miatt jobban szeret, mint magukat az előadásokat, igyekszik az adott pillanatban a tőle telhető legtöbbet kihozni önmagából. Igyekszik, mert ő, saját magával szemben mindig kétkedő, hiába a dicséret, a siker, ő mindig úgy érzi lehetett volna jobb, még jobb. – fedte fel önmagát a nézők előtt a színész, majd még hozzátette „Engem nagyon motivál a kételkedés. Egy színész karrierjének akkor van vége, ha elhiszi magáról, hogy ő jó.“
Szabó Viktor, aki azóta, hogy friss diplomásként a komáromi színházhoz került, Csehovtól, Shakespeare-en át, Spiróig a drámairodalom legjobb darabjaiban bizonyíthatta tehetségét, pályája alakulásáról szerényen mégis úgy vélekedik, hogy mindezt nem csupán a tehetségének, de a szerencsének is köszönheti. Valamint annak, hogy pályakezdőként rengeteget tanult az idősebb kollégáitól. Kis társulat, vidéki színház, ő mégsem menne el innen, mert ahogy az élet minden területén hűséges, kitartó, úgy ragaszkodik a komáromi színházhoz is.

Egy-két darab ugyan volt az életében, amiért nem rajongott, de a színészmesterségben pont az a szép, hogy az ember azt is el tudja játszani, ami nem igazán áll közel a habitusához. Hozzá pedig leginkább azok a szerepek, könyvek állnak közel, amelyeknek mély mondanivalójuk van, ahol a „csokoládéban ott rejtőzik a keserű pirula”. – válaszolta őszintén amikor beszélgetőtársa arról faggatta, mondott-e már nemet szerepre. – De nem is tud elképzelni olyan művészi feladatot, amiben ne lehetne találni valami jót, érdekeset vagy éppen kihívást.

Annak ellenére, hogy diákkorában két együttesben is dobolt, az énekléssel szemben sokáig volt benne némi gát. „Hittem és hiszem, hogy nincs jó hangom, de Pálinkás Andrássy Zsuzsanna, színházunk korrepetitora annyit dicsért, bátorított, hogy ma már kifejezetten örülök a zenés előadásoknak. Főleg, ha gyerekdarab. Ők sokkal tisztább lélekkel, sokkal befogadóbban viszonyulnak a színpadon látottakhoz és rendkívüli beleéléssel követik a cselekményt, a szereplők viszontagságait.”

 

 

Az est háziasszonya, Janković Nóra arra is kíváncsi volt, mennyiben változtatta meg művészt kisfia születése és az apaság. „Úgy, harmincéves koromra datálom, hogy elkezdtem felelőségteljesebben gondolkodni. Ez azonban egy folyamat volt, ami a kisfiam megszületése után még erőteljesebbé vált. Számomra a család a legfontosabb.” Válaszolta mosolyogva a vendég, majd hozzátette, hogy mostanában majdnem minden este a hároméves Marcinak a Bogyó és Babócát olvassa, „amiben, ahogy a többi mesében is, benne vannak az élet nagy tanulságai”. És mivel ebben az évadban már csak egy, Molnár Ferenc Üvegcipő c. vígjátékának bemutatója van hátra, elkezdte tervezgetni a nyári horvátországi családi nyaralást is. Emellett természetesen szeretne kicsit több időt tölteni Csatán is, ahol édesanyja és nővére él, akikhez mindig is nagyon szoros kötelék fűzte. Magától a helytől, a községtől azonban az elmúlt évek során, amióta Komáromban él, már érzelmileg eltávolodott. Megszerette ezt a város, amelyhez a munkája, a családja köti és már itt érzi otthon magát.

Ősszel pedig új darabok, új feladatok várnak rá, és nemcsak a színház keretein belül. A City Reboot Polgári Társulás égisze alatt, Rédli Károly rendezésében már elkezdték próbálni Culka Ottóval és Olasz Istvánnal, Kiss Csaba: De mi lett a nővel? c. férfimeséjét, amelyet a szerző Csehov novellákból állított a össze. Az előadás premierje szeptember közepén várható.

Az egy órás, jó hangulatú beszélgetés végén Szabó Viktor készségesen válaszolt a nézők kérdéseire is. Általában a színészek nem szeretik elárulni a szerepálmaikat, ő azonban kivételt tett. Elmondta, hogy több nagy szerepálma is volt, közülük Miskin herceget Dosztojevszkij Félkegyelműjéből és Mercutiot Shakespere Rómeó és Júlia c. tragédiájából már eljátszotta. A legnagyobb kihívás, a legnagyobb szerepálom a dán királyfi, Hamlet figurája azonban még várat magára.

Mindazok, akik jelen voltak, a kellemes, finom humorral átszőtt beszélgetésből, a jól ídőzített profi kérdésekre adott válaszokból nem csupán a színházról, a színészi munka kulisszatitkairól tudhattak meg többet, de jobban megismerhették Szabó Viktort, mint magánembert is.

Hogy ki lesz a Könyvsarok Irodalmi Klub következő vendége, azt egyelőre a szervező-újságírónő nem volt hajlandó elárulni. Az azonban már biztos, hogy június 21-én lesz, ahová „szeretettel várunk minden kultúra iránt nyitott komáromit”.

(komaromonline.sk – FL)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook