komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Sikeres gördeszka versenyt tartottak a Vág-parton

2019/8/3

A legtöbb embernek a gördeszkáról a köztereken „randalírozó “fiatalok jutnak az eszébe, és fel sem merül bennük a gondolat, hogy egy komoly tudást és rendkívüli kreativitást igénylő extrémsport vakmerő követői. Pedig a gördeszkázás már réges-rég túl nőtt a kezdeti utcasport jellegén, és ma már a világon mindenütt komoly versenysportként van számontartva. A 2020-ban, Tokióban rendezett olimpia résztvevői közt pedig már felvonulnak a „deszkás “olimpikonok is.

Ahhoz azonban, hogy valaki a legjobbak közé kerüljön, az élet bármely területéről is legyen szó, szorgalmasan kell gyakorolnia, edzenie. Már ha van hol. A komáromi gördeszkások a versenyt a pálya renoválásától 8 év után szervezték meg.

 

 

A felújított pályán szinte még meg sem száradt a festék, már birtokba is vették a „deszkás “életstílus és sport követői. Az edzések közt pedig szervezkedtek, és július 27- re meghirdették a Komárno Best Trick Session nevezetű versenyt, amelyre összesen 12 versenyző nevezett be. Érkeztek Újvárból, Selyéről, Szentendréről, Párkányból, valamint Budapestről is versenyzők.

A heteken, hónapokon át gyakorolt látványos trükköket tartalmazó bemutatók előtt azonban a verseny résztvevőire még egy egészen más jellegű feladat is várt, a hajnali eső nyomainak eltüntetése. Mire felszárították a pályát, kisütött a nap, így a későbbiekben már „csak“ a széllel kellett egy kis csatát vívniuk.

 

 

Kezdődhetett a verseny. A pálya több részre volt felosztva, ahol a legjobb trükkök voltak díjazva, így mindenki tudott valamiben érvényesülni és több nyertes lett. A nyertesek: Szakálos Dávid, Hegedűs György, Richard Eliáš, Mészáros Attila és a nap legjobbja címet Dessewffy Marcel kapta aki Budapestről érkezett.

 

 

A támogatók mellett szép számú érdeklődő izgulta végig a remek hangulatú pályanyitó versenyt, mely ismét egy újabb színfolttal gazdagította városunkat.

(komaromonline.sk-JN, fotók: Fóti Dávid)

Hozzászólások

hozzászólás