komaromonline.sk
HÍREK
Röhrig Géza: Nem elég nem ártani
  •   

2019/4/11

Még tíz perc volt a tizenhét órai kezdésig, de már szinte teljesen megtelt tegnap a komáromi Menház Wallenstein Zoltán terme, ahová felolvasással egybekötött író-olvasó találkozóra várták a Kossuth-díjas színészt, költőt, Röhrig Gézát és beszélgetőtársát, Gazdag József újságírót.

Röhrig Géza neve hallattán az embernek azonnal nem a versei, a legújabb kötete az angyalvakond jut az eszébe, hanem Ausländer Saul, aki Nemes Jeles László Oscar-díjas filmjében mindent megtett azért, hogy eltemethesse a fiát. A hihetetlen sikereket elért alkotás főszereplője azonban annak ellenére, hogy a múlt évben két nagysikerű rétegfilmet is forgatott, mint kiderült nem definiálja magát sem színészként, sem költőként. Feleslegesnek tartja szétválasztani a kettőt, hiszen a versei és a filmbéli alakításai is saját emlékeinek a különböző variációiból születnek.

Mégis mindig mások, és nem a kifejezésforma mássága miatt, hanem az újabb és újabb megtapasztalások által. Ezekből pedig van bőven, hiszen a mai napig halottmosdatóként keresi a kenyerét New Yorkban. „Megtisztelő, felemelő élmény egy ismeretlen testet, ami szolgálta az embert, amit nem lehet hibáztatni semmiért, megmosdatni, fehér gyolcsruhába öltöztetni, hogy a nagy útra úgy induljon el, ahogy az illő. Ahogy az újszülöttnek, úgy a halottnak is jár ez. Másnap reggel, amikor felkel a nap, helyére kerülnek bennem a dolgok, és az élet misztériuma a porig emel. “

A szerző kilencedik kötete, ami a korábbiaktól eltérően nem egy neves könyvkiadónál jelent meg, hanem a Menhely Alapítvány Fedél Nélkül Könyvek sorozatában, megjelenése és forgalmazása körülményeivel nagy port kavart, hiszen a kötetet csak a hajléktalan terjesztőknél lehetett megvásárolni. Így azok számára biztosítva volt legalább a napi egyszeri meleg étel. A hajléktalanokról szóló verseskötet annak köszönhetően, hogy pont abban az időszakban jelent meg amikor a magyar parlament elfogadta az Alaptörvény változtatásait és megtiltotta az utcán az életvitelszerű tartózkodást, ráadásul karácsony közeledtével, rövid időn belül több mint nyolcezer példányszámban fogyott el, amire az elmúlt évtizedekben nem volt példa a magyar könyvpiacon.

 

Röhrig Géza

Erre a sikerre senki sem számított. „A könyv a körülményeknek köszönhetően kapott egy kontextust, valószínűleg a sors akarata volt ez, csakhogy ezáltal az etikai horizontja kitakarja az esztétikumát. “-magyarázta a szerző, aki ahogy Nádas Péter írja a kötet utószavában „Ötven versben, ötven alakban furcsa egy történetet mesél el mindannyiunkról. Mások történetével saját hajléktalanságát. “És a miénket, ugyanis Röhrig Géza szerint „Mindannyian hajléktalanok lettünk, amikor elhagytuk az Édenkertet, amikor kipottyanunk az anyánk méhéből, ez voltaképpen a megváltatlanság szinonimája. “

Gazdag József kérdésére, hogy miért pont azokról írt a kötetben, akik általában nem olvasnak, a költő elmondta, hogy az első felesége a válás után a közös gyermekeikkel együtt Amerikában élt, és ő karácsony előtt úgy döntött, hogy meglátogatja őket. Felült hát kisbőröndjével a kezében és 20 dollárral a zsebében egy repülőre, de abbéli reménye, hogy az exfelesége befogadja, hamar szertefoszlott. Maradt az utca. Tíz napig. Sokkoló élmény volt számára megtapasztalni a kiszolgáltatottságot, és a mai napig hálás azoknak, akik segítettek rajta abban az időszakban, mert lecsúszni könnyű, de visszailleszkedni a társadalomba, már egyáltalán nem az, ahogy azzal dezsőbácsi mindjárt a nyitóversben „azt mondták úgy hittük anno/ mindenkinek van jövője, ha jól tanul/ ám horgonyt vajh miképp vessek hajótlanul?/ idén hol fogom kihúzni a telet? / taníts meg úgy enni, hogy ne magamból egyek” szembesít minket.

 

 

Az otthontalanná vált emberek problémáira azonban rendkívül érzékeny maradt. Nyolc éven át heti egy alkalommal önkéntesként dolgozott egy hajléktalanszállón. Itt tanulta meg, hogy a legfontosabb az együttérzés, a lelki gondozás, a beszélgetés.

A további kérdésekre adott válaszaiból megtudhattuk, hogy úgy gondolja, ez egy komplex társadalmi kérdés, amit addig nem lehet megoldani, amíg a kormányok nem segítenek a rászorulóknak a lakáshoz jutásban. Sok esetben a fedél nélkül maradt családokból a gyámügy kiemeli a gyermekeket, állami gondozásba kerülnek, ahogy annak idején ő is.

Állami gondozottként felnőni pedig nehéz. Nincsenek impulzusok, nincs érzelmi biztonság és nincsenek gyökerek. Ha az ember nem ismeri az apját, nem ismeri az anyját, akkor az összcsaládi identitás hiátusával küszködve kell megtalálnia, felépítenie önmagát, a hitét. Keresve – misén, istentiszteleten, zsinagógában.

Véleménye szerint, ahogy személyes sorstörténetünkért, úgy a világtörténelemben elkövetett emberi gonoszságokért sem vonható Isten felelősségre. Ő, ha akkor „süket” is volt, mindig, minden korban elküldte a maga hétköznapi hőseit, akik segítettek a rászorulóknak.

Végül Röhrig Géza kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról a válása utáni tizenegy évről, ami annyira nem kedvezett a művészi kibontakozásának. Nem igazán volt partiképes ember, amikor megismerte jelenlegi feleségét, ikergyermekei édesanyját, aki megtanította neki a szeretet nyelvét, a szerető családi élet biztonságát, ahol lehet alkotni, írni és ami mindennél fontosabb élni.

A beszélgetés végén a jelenlévők meghallgathattak három verset az angyalvakond c. kötetből, melyet Röhrig Géza „Azoknak, akik vigyáznak rájuk “ajánlott.

(komaromonline.sk, JN, fotók: szerző)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook