komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Rendkívüli nagyságú fejlesztési csomag Komáromban

 

A képviselő-testület a legutóbbi ülésén tárgyalta a város tavalyi éves zárását. Mivel 2,7 milliós többlettel zárt a város, ennek a nagy része most fejlesztésekre lesz fordítva. A képviselők döntöttek a fejlesztési csomagról is, amely egy nem mindennapi hosszú listát tartalmaz, érintve a város minden részét, beleértve a külterületeket is.

A tavalyi gazdasági környezetnek, óvintézkedéseknek és a hatékony gazdálkodásnak köszönhetően Komárom város rekord nagyságú többlettel zárta a tavalyi évet. A 2,7 milliós tételt az önkormányzat fejlesztésekre és javításokra csoportosította át, számos területet érintve.

„Komáromban még nem volt ekkora fejlesztési csomag elfogadva, amihez még jönnek a további pályázati forrásból fedezett fejlesztések, amelyek közt vannak szintén milliós tételek. Az egyes tételeknél figyelembe vettük a lakossági visszajelzéseket, képviselők észrevételeit és olyan stratégai fejlesztéseket, amelyek segítenek a város további fejlődésében” – mondta el Keszegh Béla polgármester.

„Ami az infrastruktúrát érinti most megvalósulhatnak nagyobb stratégiai lépések, mint a kettes-hetes átkötő út kialakítása és további két teljes útszakasz felújítása. A kettes lakótelepen egy körforgalom is épül, amely jelentősen segíti majd ennek a területnek a forgalmát. Fontosnak tartottuk a kultúra újra indítását, ezért is újul meg a VMK előtti teljes rész és a Tiszti pavilon belső színpadának a lelátója. Folytatjuk a történelmi épületek és műemléke felújítását, a Tiszti pavilon és a Zichy palota mellett megemlíteném Nagy János alkotásának rendbe tételét az állomás mellett”-tette hozzá Keszegh Béla.

„Fontos szempont volt, hogy úgy ahogy tavaly rendbe tettük az összes iskolakonyhát, most az összes iskola sportpályáját rendbe fogjuk rakni. Több helyen épülnek vagy bővülnek a játszóterek. A víztorony környéke egyre közkedveltebb találkozóhely, ezért is kerülnek ide olyan különleges játékok, amely aktív kikapcsolódást kínál majd a családoknak. Az idősek esetén el kell mondani, hogy folyamatosan újítjuk fel a város nyugdíjas klubjait, a mostani csomagban az őrsújfalui klub épületének felújítása szerepel.

Ugyancsak el kell mondani, hogy még soha nem költött ennyi pénzt kukatárolók felújítására a város, mint idén fogunk. Két éve 170, tavaly 90 ezer euró ment erre a célra, idén 230 euró került elfogadásra. Felújítások lesznek a belvárosban és a város többi részén is, ugyanakkor minden külterületen is lesz valamilyen fejlesztés, beleértve Cserhátot és Kabátfalut is. Olyan mértékű fejlesztési csomag ez, hogy most a kivitelezése lesz egy komoly kihívás az önkormányzatnak. Egy nagyot lépünk előre” – értékeli az elfogadott fejlesztési terveket Keszegh Béla polgármester.

A tervezett fejlesztések alábbi táblázata az önkormányzat hivatalos oldaláról származik:

(forrás Komáromi Lapok)

 

Hozzászólások

hozzászólás