komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Országos döntőben az angol nyelvi olimpia iparis versenyzője

Az iskolai, majd a járási forduló első helyezettjeként a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolát két diák képviselte a verseny kerületi fordulójában, amelyet 2020. február 12-én rendeztek meg Nyitrán.

A kerület járásainak legjobbjait két vizsgarész teljesítése után értékelte a háromtagú bizottság: először az egyes nyelvi készségeket mérő tesztet kellett megoldaniuk, majd a kétfordulós szóbeli vizsga következett. Busnyák Attila I.C osztályos tanuló (nyitóképen) a 2C kategóriában, a szakiskolák diákjainak versenyében, míg Dömény Máté, III. C osztályos tanuló a huzamosabb időt angol nyelvi közegben töltött diákok között mérettette meg magát. Máté tudása a harmadik helyezésre volt elég, Attila hét versenyző közül a legjobbnak bizonyult. Ez a teljesítmény azért is kiemelkedő, mivel a 2C kategóriában a középiskolai négy évfolyam összes diákja küzd egymással, és Attila ezt az eredményt sokkal tapasztaltabb versenytársai ellen nyerte meg.

Dömény Máté (III. helyezett)

Az országos döntőre március végén, Pöstyénben kerül sor. Bízunk benne, hogy Attila ott is helyt fog állni. Mi mindenesetre szorítunk neki.

(Petheő Boglárka)

Hozzászólások

hozzászólás