Óriási sikerrel mutatták be a Komáromi Jókai Színházban a Hamletet
Szeptember 22-e két jelentős esemény révén kerül be a Komáromi Jókai Színház krónikájába. A délutáni órákban ünnepélyes keretek közt az eddigi Vasmacska stúdió felvette a tragikusan fiatalon elhunyt legendás színészóriásunk Benkő Géza nevét, este pedig a frissen átnevezett stúdiószínpadon megtartották a 2020/2021-es színházi évad első premierjét, a Hamletet.
Rég nem vártam bemutatót ennyire, mivel Hamlet gimnazista korom óta az egyik kedvenc drámám. Azt hiszem, a darab alaptörténetét nem kell senkinek bemutatni, feltételezem, hogy ismeri mindenki: Dánia királya amilyen váratlanul és hirtelen elhalálozik, olyan váratlanul és hirtelen mond igent özvegye férje öccsének, Claudiusnak, aki így elfoglalhatja Dánia trónját. Az apját gyászoló Hamlet azonban nem tudja elfogadni, hogy anyja ilyen gyorsan fátylat borított a múltra és gyászát „vérnászra” cserélte. Egy este megjelenik előtte apja szelleme, elmondja neki az igazságot, hogy valójában nem kígyóméregtől, hanem testvére keze által halt meg és felszólja őt álljon bosszút a királyon haláláért.
Az egyik legerősebb Shakespeare dráma és mivel a mai napig aktuális, örökérvényű morális problémákat feszeget, viszonylag gyakran játszák. Húzócím. Több feldolgozását láttam már, de sejtettem, hogy most elfelejthetem mindegyiket, mert valami egészen más megközelítésből, új irányból megközelítve láthatjuk Matusek Attila rendezésében, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetem színinövendékeinek előadásában.
Egy legénylakás minimalista amerikai konyhájára emlékeztető díszlet (Michal Lošonský és Lea Šaryová tervezte) a maga sötét színekben kavargó már-már az áldozati oltárok márványjellegével, eleve telitalálat. Az pedig, hogy ebben a kis stúdiótérben, egy statikus díszlettel és egy okos fóliával meg tudták oldani, mégpedig zseniálisan az összes jelentet, a kortárs „színházcsinálás” magasiskolája.
Az 1601-ben keletkezett, öt felvonásos mű eredeti játékideje a mai kor embere számára már „kínzás” lenne, így az idők során a rendezők és dramaturgok igyekeznek néző-barát, rövidített verzióval dolgozni. Matusek Attila és Varga Emese dramaturg a Nádasdy Ádám humorral, iróniával átszőtt Hamlet-fordítását használva két órába sűrítették bele a dán királyfi történetét. Nem írom, hogy bosszúvágyának, mert itt a hangsúly nem arra helyeződött: „Több, mint öt éve pörgött bennem a gondolat, hogy nem a megszokott dogmák mentén kellene bemutatni ennek a fiatalembernek a hatalmi harcokon túlmutató vívódását és kételyeit, hanem úgy, ahogy gondolkodik – jelen időben. A múlt kérdésein, hiszen annak történéseit, nem vehetjük evidenciának, túllépve. Ahogy mindannyian tesszük, úgy ő is folytonosan keresi a választ a kérdésre, vajon jó úton halad-e?! A kérdés csak az, hogy ezt a nézők mennyire tudják majd dekódolni?” – fejtegette Matusek Attila rendező.
Biztosra veszem, hogy igen, ugyanis a hatásos látványvilág és különlegesen erős atmoszféra és az önmagukért beszélő érzékszervi hatások a leredukált szöveg mellett egy fenomenálisan átgondolt szimbólumrendszer van következetesen végigvezetve az előadáson.
A főhőst alakító, negyedéves Szebellai Dániel, kételyei közt a megtisztulást és az áldozatvállalást keresve vágja, szeli, irdalja, darabolja, darálja és végül süti „konyhájában” a húst, Hamlet testét, hogy hamuvá és levegővé átformálódva, emberi mivolta materiális formájától megszabadulva nyerje el a bűnbocsánatot, mindazért, amit elkövetett és mindazért, amit késve követett el. Mert Szebellai intellektuális Hamletje nem egy vérszomjas, sokkal inkább egy morális kérdésekkel küszködő alkat, egészen addig, míg rá nem döbben, hogy Maga van.
Mindenki, akiben bízott, akiben hitt és akit szeretett, elárulta, magára hagyta. Egyedül maradt. Apja szellemével. Innentől kezdve pedig már lehet tudni, hogy nem az a kérdés, hogy megjátszott tébolya átcsap-e valós őrületbe, hanem az, hogy mikor, melyik ponton. Az ember társas lény. Szüksége van arra, hogy érezze, tartozik valahová, valakihez. Egy anyához. Egy baráthoz. Egy társhoz. Hamlet küzdelmével, amiben természetéből fakadóan benne van a kudarc eleve elrendeltetettsége, valószínűleg nem lehetett könnyű azonosulni.
„Nem szorongtam, de azt sem engedtem, hogy az öröm elhatalmasodjon rajtam, amikor Attila felkért Hamlet szerepére. Egyszer már, a karvai színjátszó tábor keretein belül foglalkoztunk a darabbal, mondhatni előtanulmányként, de akkor még nem tudtuk, hogy ebből majd itt a Jókai Színházban fog kibontakozni a hősies tulajdonságoktól mentes Hamlet valós tragédiája. Nehéz volt fél év egyetemi szünet és a színpadi gyakorlat kihagyása után visszarázódni. A munkát megkönnyítette, hogy viszonylag könnyen tudtam azonosulni a szereppel, hiszen az őszinteség, az árulás, a gyávaság, a lojalitáshiány, a hatalomvágy, a megcsalás, a kétszínűség, a bosszúvágy mind olyan konfliktusforrásként működő személyiségjegyek, amikkel már így vagy úgy találkoztam. A minket körülvevő világ szerves részei. Alapjáraton vívódó alkat vagyok. Megkérdőjelezek sok mindent. Körülöttem és magamban. Ebből és erre építkezem. A mostani próbafolyamat során is, ami nem mindig volt zökkenőmentes. A többi szereplővel, akiknek nagy részét még a Selye János Gimnáziumból ismerem, egy jó csapatot alkottunk. Segítettük egymást – tanácsokkal és ötletekkel. Sok tapasztalatot szereztem, amiért hálás vagyok.” – árulta el portálunknak a dán királyfit alakító Szebellai Dániel, akiről tehetsége révén még biztosan sokat fogunk hallani.
A másik sarkalatos szimbólum a darabban, annak ellenére, hogy a legfontosabb részben, az Egérfogó-jelentben, ahonnét valójában tragédiába fordul át Hamlet sorsa, nem szerepel, az a víz. Az a folyóvíz, amiben a szereplők sorra próbálnak megtisztulni, „mossák kezeiket”, hiába, mert az, ami Dániát, ahol bizony „valami bűzlik”, körül veszi, az sokkal inkább Sztüx vagy Léthé vize.
Matusek Attila, élve a szerepösszevonás lehetőségével mindössze öt színész segítségével meséli el Hamlet történetét. Opheliát és Rosencrantz Katona Eszter, Gertrud és Guildenstern figuráját Hostomský Fanni, Claudiust, valamint Hamlet atyjának szellemét Hégli Bence, Poloniust és Laertest Melecsky Kristóf alakította. Nem volt könnyű a helyzetük, hiszen még rutinos, több évtizedes színpadi tapasztalattal rendelkező színészeknek is komoly kihívás, egyik jelenetről a másikra egy teljesen új karakterbe bújni, de meglepően jól sikerült megoldaniuk a szerepváltást.
Matusek Attila attól tartott, hogy a nézők esetleg nehezen fogják tudni dekódolni a darabot. Szerintem inkább attól kellett volna tartania, hogy az unalomig fogják majd játszani, ahogy azt ma este a hatalmas vastaps is előrevetítette.
(komaromonline.sk, JN, fotó/Dömötör Ede)
