Ondrej Gajdáč: Az érzelmi biztonság a legfontosabb

Janković Nóra 

Az erőtlen szeptemberi napfény játékosan kukucskál át az évszázados platán (?) levelei közt, rámosolyog a ragyogóan tiszta ablaküvegekre, a kapu hivogató rézkilincsére. Egy pillanatra megtorpanok, hogy elolvassam az iskola névadójának emléktábláját, de úgy látszik a fán fészkelő vadgalamb ezt puszta tétovázásnak veszi, mert lelkesen bíztatni kezd, menjek, nézzek körül, mert odabent csodás, ő már megleste. És tényleg. Odabent egy hatalmas kortárs festmény fogad, élettel teli színekkel. És mintha csak a galamb hangját viszhangozná, megszólal a csengő. Szinte egyszerre nyílnak ki az osztálytermek ajtajai, indulnak el a diákok az iránytű minden irányában. Csak egy valaki nem mozdul, irodája ajtajából, apai aggodalommal figyeli őket, a diákjait, a komáromi Šulek gimnázium igazgatója, a Komáromi Vízilabda Klub elnöke , Ondrej Gajdáč.

Meglepődtem, hogy az ajtajára ki van függesztve, mikor fogadja a diákokat. Ez puszta formaság vagy tényleg be is mernek kopogni?

Ennek valójában nincs nagy jelentősége, bármikor bekopoghatnak. Csodálkozik? Nekem nagyon jó, már-már baráti a viszonyom a gyerekekkel. Bármikor bizalommal fordulhatnak hozzám. Régebben mindig azt gondoltam, hogy mint az élet egyéb területein is, úgy az oktatás és a nevelés közt is meg kell találni az arany középutat, egy egészséges egyensúlyt. Ma már azonban úgy látom, hogy egy olyan korban, amikor a társadalomi változások ennyire felgyorsultak, megjelentek az atomizálódott- és patchwork családok, az egyén individualizálódásáról nem is szólva, már nem lehet, sőt nem is szabad foggal-körömmel ragaszkodnunk ennek az egyensúlynak a megtartásához. Ma a nevelésnek, a példamutatásnak, a hagyományos értékrend átadásának kell  prioritást éveznie. Ilyen szempontból sem a pedagógusok, sem a diákok nincsenek könnyű helyzetben.

Ezek szerint egy született pedagógus ül velem szemben?

Biztos vagyok benne, hogy igen. Már akkoriban, amikor még diákként koptattam ennek az iskolának padlóját, biztosan tudtam, hogy egyszer majd tanítani szeretnék. Eredetileg testnevelés-fizika szakra szerettem volna felvételizni, de jelentkezésem évében a Komensky Egyetem Testnevelési kara csak testnevelés-orosz nyelv szakpárosítást hirdetett meg. Az első munkahelyemen, a komáromi Műszaki Szakközépiskolában, ahol hét évig igazgatóhelyettesként is tevékenykedtem, még tanítottam orosz nyelvet is. A szívem azonban mindig ide húzott, a volt alma materembe, így amikor 1997-ben lehetőség adódott a váltásra, nem gondolkodtam. Ennek már jövőre lesz húsz éve.

Nyugat-európai pszichológiai vizsgálatok szerint az európai pedagóguspálya jellegzetessége a szakmai értelemben vett kiégés. Ennek elkerülésére, megelőzésére pedig (többek közt) a hétévenkénti munkahelyváltást javasolják. Az elmúlt években soha nem érezte azt, hogy belefáradt, belefásult a munkájába?

Egy olyan nagyvárosban, mint Pozsony, ahol rengeteg iskola van, működőképes munkaerő piac, erre talán még van is lehetőség, de Komáromban az állás- vagy munkahelyváltás nem opció. Itt örül az ember, ha van munkája. De bennem ez az igény komolyan soha nem merült fel. Talán, mert változatosak a napjaim. Egy oktatási intézményre soha nem tekinthetünk úgy, mint egy kész, befejezett „műre“. Folyamatosan fejlődnie kell, lépést kell tartania a korral. Ahogy a pedagógusnak is. Emellett szerencsés is vagyok, hiszen nyolc éves koromtól sportolok, testnevelést oktatok, a mozgásról pedig köztudott, hogy a stressz legnagyobb ellenszere.

A minőségi testnevelés oktatáshoz azonban megfelelő infrastrukturális feltételek is kellenek!

Iskolánkban a testnevelés oktatásnak, és az aktív sportra nevelésnek mélyre gyökerező hagyományai vannak, ami a legjobban volt, és jelenlegi diákjaink eredményein tükröződik. Most itt nem szeretnék neveket felsorolni, nehogy véletlenül valakit kihagyjak, de világklasszis kajakosok, kenusok, élvonalbeli futballisták képei gazdagítják képzeletbeli sikertablónkat. Iskolánk kosárlabda csapata pedig évek óta járási, kerületi, ill. az országos versenyeken lép pályára. Sportolói múltam, és a pedagóguspályán eltöltött harmincvalahány év tapasztalatai alapján azt gondolom, hogy a csapatsport a személyiségformálás egyik ideális eszköze. Hiszen amellett, hogy a pályán a diákok az emberi társadalom bonyolult viszonyhelyzeteivel találkoznak, megtanulják a szabályok betartásának fontosságát, az egymás iránti bizalom kialakítását, a kölcsönös együttműködés fontosságát, megtapasztalhatják a közösség támogató, megtartó erejét is. Az ismert szállóige „egy mindenkiért, mindenki egyért” fejezi ki talán a legjobban a csapatsportok lényegét. Természetesen ezek magas szintű oktatása, és rendszeres gyakorlása csak megfelelő feltételek mellett megoldható. Iskolánk, a város oktatási intézményei közül elsőként büszkélkedhetett műfüves multifunkcionális sportpályával (24m x 64m). Emellett a sokoldalúan berendezett, korszerű edzőtermünk még fittnes trambulinokkal – ami a lányok nagy kedvence – is el van látva. A különteremben pedig az asztaltenisznek hódolhatnak diákjaink. Igaz, hogy a tornatermünk viszonylag kicsi, de ez is hamarosan megoldódik, mivel a Nyitra Megye Önkormányzata 1,16 millió euró támogatást hagyott jóvá egy új, minden igényt kielégítő 20 x 30m-es tornaterem felépítésére, amelynek munkálatai a tervek szerint jövő év tavaszán kezdődnek majd el. Ez már tökéletesen meg fog felelni minden igénynek. Egyébként jelenleg, heti három testnevelés órát tartunk a gyerekeknek, ami eggyel több, mint az oktatási minisztérium által előirányzott óraszám, de én úgy gondolom, hogy a mai korban, amikor a fiatalokat az informatika és technika vívmányai „fotellakó”létre csábítanak, még ennél is többre lenne szükségük az egészségük megőrzése érdekében. El vannak kényelmesedve. Sajnos ez az igazság.

Tény, hogy a fizikai aktivitás az egészséges élet egyik alkotóeleme. De csak az egyik. A másik az egészséges táplálkozás. A Európai Únió országaiban, köztük Szlovákiában is, összehangolt kampány indult az egészséges táplálkozás népszerűsítéséért és az iskolai étkeztetés egészségesebbé tételéért. Önök mennyiben kapcsolódtak be a reformba?

A múlt évben egészséges iskolai étkeztetés reformjának könnyebb megvalósítása érdekében az oktatási minisztérium az egészségügyi tárcával közösen kiadott egy recepttárat. Mi ezt az iskolai étkezdénk kínálatának összeállításakor igyekszünk figyelembe venni. Számunkra prioritás, hogy konyhánkban minőségi alapanyagokból, modern és egészséges technológiával készüljenek az ételek. A gyerekek hetente négyszer kapnak húsételt, a szerda hagyományosan tésztanap. A mindenkori menü összeállításánál azonban nem csupán a minőségre, a változatosságra figyelünk, de arra is, hogy olyan ételeket válasszunk, amit a gyerekek kedvelnek. Hiába ízlik ugyanis az ebéd nekünk, pedagógusoknak, ha a gyerekeknek nem. Üres gyomorral pedig nem lehet jól teljesíteni, végig ülni a délutáni köröket, vagy teljes erőbedobással edzeni. Nem mondom, hogy mindig, mind az ötszáz gyerek (a Selye János Gimnázium tanulóinak étkeztetése is itt van biztosítva) elégedett, mert vannak válogatósabbak is, de nagyrészük az ebéd végén elégedetten adja le az üres a tányért.

Kerületi viszonylatban mi az a plusz, amit az Önök iskolája nyújt az ide jelentkező diákoknak?

Hatalmas verseny van az iskolák közt a diákok megnyeréséért, mindenki igyekszik valami különlegeset nyújtani, valami többletet kínálni, de én azt gondolom, a mi elsőrendű feladatunk a diákok felkészítése a tovább tanulásra. Ez a legfontosabb! És ebben kell sikeresnek lennünk. A mi gimnáziumunk pedig az eredményei alapján a kerületi ill. országos mezőnybe is helytál . Nagyon fontosnak tartom, hogy mind a diákjaink, mind a pedagógusok reggelente örömmel lépjék át az iskola kapuját. Ha egy iskolában nincs oldott légkör, ha „versenyistálló” jelleggel működik, akkor ugyan a tanulói eredményesek lesznek, csak éppen közben nem fogják át- és megélni a felhőtlen diákéveket. Ha szünetben végig megy valaki a folyosókon, itt nem fog feszült, szorongó diákokat látni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nekik nem kell felkészülniük, nem kell teljesíteniük, hogy nincsenek velük szemben elvárások. Vannak, hiszen a tantervet teljesíteni kell. Csak éppen nem mindegy, hogy ezt milyen motivációs módszerekkel érjük el. Az elmúlt majd két évtized tapasztalatai is bebizonyították, hogy a machiavellista vagy poroszos módszereknél sokkal jobban lehet dicsérettel, bátorítással, elfogadással, egyfajta „szülői” attitűddel motiválni a fiatalokat.

Az iskola 1936-ban, két osztállyal indult, majd az 1938-as I. Bécsi döntés után, amikor városunkat visszacsatolták Magyarországhoz, bezárt, és csak a II.világháború után, 1945-ben folytatódott falai közt az oktatás. Azóta is az egyetlen olyan iskola Komáromban, ahol kizárólag szlovák nyelven folyik az oktatás. Ez a „privilegizált” helyzet mennyire mutatkozik meg a jelentkezők számában?

Jelenleg háromszáztíz tanulónk van. Voltak gyengébb éveink, de nagy, szignifikáns különbségek nem adódtak. Sőt, miután az 1993/94 tanévben elindítottuk a nyolcosztályos képzést , ami arra a pedagógiai meggyőződésre épül, hogy a hosszabb képzési idő jobb lehetőséget teremt diákjaink számára az ismeretek minőségi elsajátítására, a létszámadatok még inkább emelkedtek. Mint minden gimnáziumban, a mi iskolánkban is egy magas szintű általános műveltséget megalapozó nevelés és oktatás zajlik. Angol, német, spanyol nyelvet tanítunk, és abban az esetben, ha van elég érdeklődő orosz nyelvszakkört is indítunk. Sajnos annak ellenére, hogy rendkívül jól képzett, elhivatott francia tanárt sikerült alkalmaznunk, ennek a nyelvnek az oktatását érdeklődés hiányában meg kellett szüntetnünk. Első évben, mindenki ugyanarról a startvonalról indul, ugyanazzal a tananyaggal kell „megküzdenie”. A második évfolyamban azonban már mindenki szabadon választhat a családjog, a weboldalkészítés, a nemzetközi kapcsolatok és laboratóriumi gyakorlatok közt. Ezek olyan tantárgyak, melyeket kevés helyen oktatnak. Érdeklődésüknek megfelelően választhatnak. Nem azt várjuk el a tanulóinktól, hogy minden tantárgyból egyformán jeleskedjenek, hiszen rendkívül kevés az az ember, aki képes mindenből kiemelkedő teljesítményt nyújtani, hanem azt, hogy minél előbb megtalálják a saját érdeklődési körüket, kialakítsanak egy továbbtanulási jövőképet, és az általuk kitűzött cél eléréséhez szükséges tantárgyakból legyenek kiválóak. Harmadik osztályban már eszerint bővül két választható tantárggyal az órarendjük. Negyedikben pedig ezekből érettségi felkészítő szemináriumokon vehetnek részt.

Egy időben a Selye János Gimnázium postaszárnyának tantermeiben is az Önök diákjai tanulhattak. Mára sikerült megoldani a helyhiányt és bővíteni az iskola épületének kapacitását?

Bizony az iskolánknak 1964-től otthont adó épület egy idő után szűkösnek bizonyult. A  helyhiányt 2005-ben sikerült véglegesen megoldanunk, amikor is a tetőtérben három standard osztálytermet, korszerűen felszerelt biológia-kémia szaktantermeket, modern kémiai laboratóriumot, informatikai szaktantermet, és tanári szobákat alakítottunk ki a tetőtérben. Fantasztikusan szép helységek. A későbbiekben pedig diákjaink, és vagyontárgyaik biztonsága érdekében sikerült az egész iskolát lefednünk térfigyelő kamerákkal. Mivel az infokommunikációs technológiák bevonását a tanítás folyamatába kiemelten fontosnak tartjuk, iskolánkban optikai kábelen szerelt szélessávú gyors internetet, valamint Wifi lefedettséget biztosítunk, amit a diákok a szünetekben korlátozás nélkül használhatnak. A korszerű tanulás elősegítése érdekében pedig minden pedagógusunknak netbookot és tabletot bocsájtottunk a rendelkezésére. Ezzel megteremtettük az elektromos ellenőrző és osztálykönyv bevezetésének, amit a szülők is könnyebben, gyorsabban tudnak ellenőrzni, tárgyi feltételeit is. Emellett bekapcsolódtunk az elektromos érettségi vizsgák kísérleti szakaszába, mégha ennek bevezetése országos viszonylatban csupán a jövő zenéje. De egyszer biztosan eljön az az idő, amikor már az iskolákban egyáltalán nem fognak papírra irni csak számítógépbe.

Szerintem a komáromiak nagy része bilingvális nyelvi és kulturális környezetben nő fel. Így az iskolára még nagyobb felelősség hárul, hiszen sok gyerek itt találkozik először a színtiszta szlovák műveltséggel, hagyományokkal. Ezek ápolására és átadására milyen keretek közt van mód?

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy Komáromban a szlovák kultúra fellegváraként működünk. Színjátszó szakkörünk a „Dramaťák” és tánckörünk a „Slovenkí rebeli” ( Szlovák lázadók ) a szlovák folklór hagyományainak ápolására törekszik, kortárs módszerekkel. Tudtommal szlovákiai viszonylatban nincs még egy olyan gimnázium melynek diákjai olyan magas színvonalú musicaleket vinnének színpadra, mint a Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom, Hófehérke és a hét törpe vagy a Loreine kisasszony. Előadásainkat több mint ötven ezren látták eddig! Természetesen ilyen hangos sikereket nem érhettünk volna el önerőből. Diákjaink hónapokon át, heti négy órában, elvégre a tehetség szorgalom és kitartás nélkül nem vezet sikerhez, készülnek Jozef Černek vezetésével egy-egy új bemutatóra. Ezen kívül gyakran visszük a gyerekeket a pozsonyi, ill. a nyitrai színházakba, tanulmányi kirándulásokra, hogy a szlovák kultúra minél több szegmensével megismerkedhessenek.

Nyolc éves korától harmincöt éves koráig aktívan sportolt. Volt Csehszlovák válogatott, és volt a szlovák vízilabda-válogatott vezetőedzője is. A sportolói múltjából magával hozott kitartásra gyakran van szüksége az igazgatói munkájában?

Ha az ember egész életében sportol, megedződik az akaratereje, és többnyire úgy érzi nincs számára lehetetlen. És ez a hozzáállás gyakran segít az akadályok leküzdésében. Sokszor tűnt valami elsőre elérhetetlennek, de kitartásomnak köszönhetően, mégiscsak sikerült elérnem. Nem beszélve arról, hogy a sportnak köszönhetően fizikailag a mai napig jó formában vagyok, arról nem is beszélve, hogy mozgás közben nemcsak kitisztul az ember agya, de akkor jönnek a legjobb ötletek is.

Tíz évvel ezelőtt így jött az az ötlet is, hogy független képviselőként indul a városi képviselőtestület választásán?

Annak idején, még „pólósként“ megtanultam, hogy az ember nem csak önmagáért, de másokért is felelőséggel tartozik. És ez az érzés, tapasztalás hozta magával az igényt, hogy a társadalmi felelősségvállalás irányában. Egyedül azonban kevés ember volt képes nagy célokat elérni. Az igazán nagy, csodálatos dolgok mindig csapatmunka eredményeként jöttek létre. Lokálpatriótaként úgy gondolom, hogy a városi képviselőtestület tagjaként a sport és oktatásügy területén kamatoztatni tudom sok éves tapasztalatomat, tudásomat. Sajnos városunkban a városi testület tagjai nem mindig igazán csapatjátékosok. Az évek során már néhány ötlettel rukkoltam elő az idegenforgalom és a turizmus fellendítése érdekében, de főleg a komáromi fürdövel kapcsolatban. Messziről sem voltak mindig nyitottak rá. Miközben városunk kivételes természeti adottságai nincsenek kihasználva. Mégcsak egy élményfürdőt sem tudunk felmutatni. Majdnem semmi olyat nem tudunk felmutatni, amivel ide tudnánk csalogatni a turistákat. Kevés a munkalehetőség, egyre kevésbé élhető a város. Csoda, hogy a fiatalok inkább elmennek?! Ha azt akarjuk, hogy a gyerekeink maradjanak, hogy kilépve az utcára legyen egy jövőképük, lássák magukat a városban anyaként, apaként, érett felnőttként, akkor tennünk kell valamit, mert a puszta, üres fecsegéssel nem oldunk meg semmit. Biztos vagyok benne hogy még nem késő.

Janković Nóra