komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Nyílt Napok a Boszorkány- és Varázslóképző gimnáziumban

A komáromi Selye János Gimnáziumban 2017. szeptember 1-jétől folytatódik a nyolcéves gimnáziumi oktatás az alapiskolák 5. osztályát befejezett tanulók részére.

Mivel ez a középiskolai oktatási forma az új iskolatörvény alapján számos újdonságot tartalmaz az érintett szülők és gyermekeik számára, a gimnázium igazgatósága 2017. február 28-án (kedden) nyílt napot rendez az érdeklődők, az ide jelentkezni szándékozó ötödikes diákok számára a gimnázium épületében. A délelőtt 8.00–10.00 illetve délután 16.00–18.00 program keretében bemutatjuk intézményünket, az itt folyó oktatás formáit és lehetőségeit, a megújult érettségi rendszerét. A tájékoztató középpontjában természetesen a nyolcéves gimnázium óraterveinek, célkitűzéseinek és a felvételi követelményeinek a bemutatása áll majd. Délelőtt a diákok óralátogatásokon is részt vesznek, a szülők és pedagógusok kötetlen beszélgetés során választ kaphatnak érdeklődő kérdéseikre.

A nyílt napra szeretettel várunk minden érdeklődőt.

(Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója)

Fotók az eddigi Nyílt Napokról:

Hozzászólások

hozzászólás