komaromonline.sk
VÁROS
November 10-én lesznek a helyhatósági választások
  •   

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke aláírta az önkormányzati választásokat kihirdető dokumentumot, valamint a soron következő önkormányzati választások időpontját 2018. november 10-re tűzte ki.

Danko augusztus 17-ét jelölte ki a választási körzetek, valamint a képviselőtestületbe jutó képviselők számának meghatározására. Augusztus 11-ig pedig az illetékes hivataloknak ki kell jelölni a szavazó helyiségeket is. A komáromi képviselő-testület júniusi döntésével Komáromot három választási körzetre osztotta. Ami a körzeteket illeti, Örsújfalu továbbra is külön választókörzet marad, míg Komárom és a többi külső városrész két körzetre osztódik. A jogszabály szerint egy választókörzetnek legfeljebb 12 képviselője lehet, tehát Komáromot minimum két részre kellett osztani. Továbbá a testület a képviselők számát 25-re szabta meg.

A döntésből még következik az is, hogy a járási- és a körzeti választási bizottságok megalakulásainak határideje október 11, míg az első ülésüknek október 24-ig kell megvalósulnia. Helyhatósági választáson joga van szavazni minden olyan 18. életévét betöltött polgárnak, aki állandó lakcímmel rendelkezik az adott településen. A polgárok indulhatnak is választásokon. A képviselőket és a polgármestert is az adott település lakói választják meg. Az előbbihez a jelölteknek legalább 18, míg az utóbbihoz legalább 25 évesnek kell lenniük. Képviselők, az adott választási körzetben legtöbb szavazatot elért személyek lehetnek, míg polgármesterré a legtöbb érvényes szavatot begyűjtő jelöltet választják.

Az, hogy Komáromnak idén hány polgármester-jelöltje lesz, még kérdéses. 2014-ben összesen hat jelölt mérettette meg magát. Gulyás Magdaléna, Less Károly, Czíria Attila, Stubendek László, Benčič Péter és Anton Marek “párbajából” végül a jelenlegi polgármester Stubendek László került ki győztesen.

(komáromonline.sk – MA, forrás: TASR)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook