komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Nagyon népszerű lett Gábor egészségitala

 

Az egész sztori úgy indult, hogy Bordács Gábornak elege lett a covidból. Még magát a szót sem hallotta, olvasta szívesen. El kell kerülni! – jött a fogadalom, ami a konyhába hajtotta a gasztronómia iránt amúgy is érdeklődő fiatal édesapát. A világ egyik legklasszabb, legsokoldalúbban felhasználható fűszernövényéhez zamatos citromot adott, majd helyi termelőtől származó, aranyló mézet. Kevert és kóstolt, majd változtatott az arányokon, és ismét kóstolt. A kísérletezési folyamatba bevonta a családját is, és amikor látta szemükben az elégedettség szikráját, már tudta, hogy megérkezett. Megalkotta az azóta már slágertermékké vált Duckinger gyömbér shotot, mely két aranycsillagos minősítést ért el az angliai Great Taste versenyen.

Gasztronómiában jártas szakemberek vakteszteléssel kategorizálják és értékelik a beküldött, regisztrált termékeket. A kiemelkedő minőséget három „osztályzattal” látják el: egy, kettő, illetve három csillaggal. Ezenkívül szakmai vélemény és visszajelzés mindig érkezik, ami az egyik alapja is lehet a további fejlődésnek. Az 51%-os gyömbértartalmú italunk ezen a megmérettetésen két csillagot ért el. Szlovákiában természetesen nem csak én foglalkozom gyömbér shotok készítésével. Viszont öröm és büszkeség számomra, hogy csak a mi termékünk ért el dupla csillagos minősítést!” – meséli Bordács Gábor, a Duckinger megálmodója.

Beszélgetésünk a Bottékában zajlik: a hűtőpultban sorakoznak a gyömbéres italok, asztalunkon az egyik különlegesség – a téli ízekkel csábító shotból készült meleg ital illatozik. Amikor azt a kérdést feszegetem, miben más a Duckinger, mint a többi, szlovák piacon fellelhető hasonló termék, Gábor az egyedi receptúrát, a fantáziadús mixeket és a kommunikációt emeli ki.
„Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ez ne csak egy termék legyen, hanem hosszú távon inkább egy egészséges életmódot, életérzést képviseljen.”
Az első időkben teljesen manufakturális gyártásban készültek a termékeik. Hogy most épp egy gépesítéssel egybekötött átállás előtt állnak, annak tudható be, hogy gyömbéritalaik egyre szélesebb körökben hódítanak. Napról-napra növekszik a kereslet, a vállalkozásnak reagálnia kell. Nagy kihívás, rengeteg odafigyelést igényel, hogy a mennyiségbeli terjeszkedés semmiképp ne menjen a minőség rovására.

„Két alaptermékünk van, az 51- és a 38 %-os gyömbértartalmú shot, illetve gyerekek számára is készül termékünk. Az aktuális időszaknak megfelelően pedig limitált ideig kapható italaink vannak. Karácsonykor mézeskalács ízvilággal örvendeztetjük meg a vevőinket, nyáron pedig a tropical ízesítéssel, valamint Tardoskeddről származó bio minősítésű homoktövist is felhasználtunk az egyik shot elkészítésénél. 2025 az innováció éve lesz nálunk, 4-5 út termékünk is felkerül a palettára. Erről egyelőre még pontosabb információt nem adok, viszont tervezzük az üdítőitalok piacát is színesíteni a Duckinger névvel. Újkori tendencia, hogy a fiatalok egyre kevesebb alkoholt fogyasztanak, és keresik azokat az alternatív megoldásokat, melyek egészséges, karakteres ízvilággal állnak mindenki rendelkezésére” – tudom meg a 35 éves közgazdásztól, aki méltán büszke a pasztőrözetlen, friss termékekre, azok kiemelkedően magas minőségére. Napi 50 ml-t ajánl fogyasztani belőle: tehát egy feles pont megfelelő az immunrendszerünk karban tartásához. S hogy hogyan kerül a képbe a kacsa?

„Szerettem volna vizuálisan is megkülönböztetni a terméket a piacon már régebb óta kapható shotoktól. Gondolkodtam az állatos témában, mivel ez mindig kedves, pozitív érzéseket vált ki. Vizslámmal sokszor szoktam sétálni a Vág-parton. Egyik alkalommal egy vadkacsapár keresztezte az utunkat, őt ihlették meg a Duckinger (a Duck+ginger összevonásával) márkanevet.”

A komáromi műhelyben készülő shotokat a belváros több vendéglátóipari egységében is meg lehet vásárolni, hétvégenként a pozsonyi öreg vársárcsarnokban, valamint a vállalkozás e-shopján keresztül is elérhetők a Duckinger termékek.

(komaromonline.sk, kcs)