komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Molnár Gusztáv: Komáromban nyílt ki számomra először a világ

az interjút készítette Janković Nóra

 

 

 

Pár napja az RTL Klub reggeli műsorában főzött, és bizony a Drága örökösök Szlávenje meglepően otthonosan mozgott a konyhában. Közben pedig szerényen, őszintén, köntörfalazás nélkül beszélt magáról, az életéről. Nem volt benne egy szemernyi sztár allűr, modorosság vagy elszálltság sem, miközben a komáromi születésű Molnár Gusztáv ma Magyarország egyik legtehetségesebb és legnépszerűbb színművésze.

Azt egyértelműen lehetett látni, hogy a konyha az Ön számára nem egy ismeretlen terep. Néha megpróbálja visszahozni az otthoni ízeket is?

Igen. Gyerekkoromban nálunk többnyire édesanyám velünk élő unokatestvére, Köri főzött, aki számomra olyan volt, mint egy jóságos nagymama. Amikor elkerültem a Kaposvári Színművészeti Főiskolára, akkor még nem kapta meg az egyetemi rangot, ahol némi túlzással éjjel-nappal folyt az oktatás, néha csak kéthavonta jutottam haza, és bizony addigra már rettenetesen hiányzott az otthoni ízvilág. Alig vártam, hogy hazaérjek és végre hazai ételekben tobzódhassak. Olyan finom pörköltet, vagy székelykáposztát, amit a megszokottól eltérően Körikém fejeskáposztából készített, sehol máshol nem ettem. Hiányzik. A legjobban azonban annak a kolbásznak az ízvilága hiányzik, amit gyerekkoromban, amikor még Aranyoson laktunk, disznóölések után szoktunk készíteni. El is határoztam, hogy felkeresem a régi böllérünket, és megpróbálom tőle megszerezni a receptúrát. Tervezem, hogy veszek egy kolbásztöltőt, egy kis házi füstölőt és megpróbálom reprodukálni gyermekkorom ízvilágát.

Az előbb említette, hogy főiskolás éveiben néha kéthavonta sikerült csak hazajutnia. Ilyen szempontból nincs most, a 2020-as évben „déjà vu “érzése?

A szüleim és a húgomék is Komáromban élnek. Nyáron, amikor lazábbak voltak a korlátozások, hetente tudtam hazamenni. A határzár bevezetése rosszul érintett. Október végén lesz a születésnapom, de nem sok esélyt látok rá, hogy át tudjak menni a Duna bal partjára. Bizakodok, hogy karácsonyra enyhülnek az intézkedések és együtt lehetünk kicsit. De könnyen meglehet, hogy a 2020-as év megy a kukába.

 

 

Komáromban még van miért, kiért bemennie a városba, vagy kizárólag a családjával tölti az idejét?

Meglehetősen szentimentális alkat vagyok. Régebben, amikor még vonattal jártam, ha megláttam a komáromi Duna szakaszt melegség öntötte el a szívemet. Most, hogy már autóval járok, mégha kerülő is, először mindig elhajtok a magyar gimnázium előtt. Hétköznapokon rendre bemegyek és a magyar kabinet előtt megvárom a volt osztályfőnöknőmet Farkas Adriannát, csak hogy válthassak vele pár mondatot. Nagyon szerettem odajárni. Pont a minap, amikor a nyolcéves kisfiam azzal jött haza az iskolából, hogy beválogatták őt egy matematika versenyre, elkapott egy nagyon jó érzés, és még az este folyamán meg is írtam Kalácska József tanár úrnak, aki nyolc éven át oktatott minket, hogy mennyire hálás vagyok neki, hogy hazaszeretetre, tiszteletre, magyarságtudatra és erkölcsös gondolkodásra nevelt. Számtalanszor eszembe jutnak a szavai, a mondatai, amiket útravalóként kaptunk tőle és egész életünkben végig fognak kísérni minket, volt diákjait. Tényleg, hihetetlenül fantasztikus tanáraim voltak. És rengeteg barátom. Sajnos amióta felnőtt életet élünk és kevesebb az időnk, a találkozások megritkultak, a barátságok meglazultak.

Egyszer azt hallottam, hogy Ön valójában atomfizikusnak készült és csak fogadásból jelentkezett a színművészetire. Ennek van valami valós alapja, vagy csak afféle városi legenda?

Tanáraim számtalanszor felhánytorgatták, hogy rendkívül jó képességű vagyok, csak rettenetesen lusta. Tudományos biológiában gondolkodtam, mert igaz, hogy matematika-fizika szakos osztályba jártam, de a fizika nem tartozott az erősségeim közé. Egyszer a barátaimmal beszélgettünk a továbbtanulásról és mondtam nekik, hogy adjanak tippet, hogy hová jelentkezzek és én oda adom be. Így jött szóba az atomfizika, nekem meg poénból beugrott a színművészeti. Beadtam a jelentkezésemet Kaposvárra, azért oda, mert akkor még nem tudtam, hogy Budapesten is van. Az esélytelenek nyugalmával mentem el felvételizni. Viccből. Túljutottam mindhárom rostán és felvettek. De annyira felkészületlen voltam, hogy már csak a főiskolán tudatosítottam, hogy ez egy szakma, aminek megvannak a maga elsajátítandó alapjai, művészi eszközei, gyakorlata.

A Selye János Gimnáziumban nagy hagyománya van a diákszínjátszásnak. Nem figyeltek fel a kivételes tehetségére?!

Nem voltam tagja a diákszínpadnak. Csak szalagavató előtt vettem részt a hagyományos GIMISZ előadásban. Miközben próbáltuk a Csárdáskirálynőt, többször is mondogatta Kiss Péntek Jóska, aki abban az évben rendezte, hogy meg kellene próbálkoznom a színművészetivel. Bíztatott. Nélküle eszembe sem jutott volna jelentkezni. Az évfolyamomból többen, Borbély Alexandra, Andruskó Marcella és Ponty Tamás is sikeres színész lett.

 

 

A szülei, akik abban a tudatban voltak, hogy biológusnak készül, nagyon meglepődhettek az éles kanyaron.

Egyszerű falusi család a miénk. Édesapám tehenészként dolgozott, édesanyám háztartásbeli volt. Negyedikes koromban az aranyosi alapiskola igazgatója felkereste a szüleimet és elmondta nekik, hogy szerinte a matematika versenyeken elért eredményeimet és a képességeimet nézve, jelentkeznem kellene a nyolcosztályos gimnáziumba. Meggyőzte őket, de nem rajongtak érte, főleg Körikém. Féltett, hogy tízévesen abba a „nagyvárosba “fogok járni. Bekerültem. Erőteljes falusi tájszólásom volt és elképesztően naiv gyerek voltam. A gimiben kezdett kinyílni számomra a világ. A főiskolás éveimben elkezdtem azon dolgozni, hogy behozzam mindazt a hátrányt, és azt az intellektuális lemaradást, amivel indultam. Hosszú és nehéz volt az az út, amit megtettem azért, hogy elmondhassam magamról, hogy egy olvasott, művelt értelmiségi, vagy félértelmiségi vagyok. Persze mindig van hová fejlődni, az ember nem ülhet a babérjaira. Mindez azonban a szüleimben egyfajta „befeszülést “váltott ki.

Leszűkült a szülei és az ön világának a metszete?

Életem nagy tragédiájaként élem meg, hogy anyukámmal, akit elmondhatatlanul szeretek és aki rettenetesen büszke rám, gyűjti az összes rólam megjelent cikket, figyeli televíziós szerepléseimet, nem nagyon tudom megosztani, megbeszélni azokat a dolgokat, amik engem foglalkoztatnak, amik engem érdekelnek, a hektikus mindennapjaim történéseit. Ütközik bennem az aranyosi parasztgyerek és a budapesti értelmiségi. Mindkettő én vagyok, mégis van bennem valami furcsa meghasonulás. Például amint hazamegyek, az agyam automatikusan átvált és elkezdek tájszólásban beszélni. Amivel nincs baj, szerintem csodálatos, hogy egyazon anyanyelvünknek megannyi hangzásbeli változata van. Arra azonban tudatosan figyelek, hogy ne vegyem fel a pestiek beszédstílusát. A szókincsemben pedig a mai napig ott vannak azok a szavak, amiket csak a felvidéken használunk. Van, hogy a párom meglepődik egy-egy szónál, és nevetve megjegyzi, hogy „Guszti, ilyen szó nincs is. “Én meg mondom, hogy de bizony van, nálunk otthon. Büszke vagyok a csallóközi gyökereimre.

Attól a naptól kezdve, hogy lediplomázott, folyamatosan színpadon van, néha 10-12 előadásban szerepel párhuzamosan. Amikor friss diplomásként kikerült az egyetemről, ilyennek képzelte el a pályáját vagy pozitívan meglepődött?

Nem, mert amikor én 22 évesen végeztem, még nagyon naiv voltam. Egyébként visszanézve pályafutásom elmúlt 15 évére, elmondhatom, hogy rettenetesen szerencsés vagyok. A szakmai dolgaim úgy alakultak, ahogy szerettem volna. Megélek belőle, szabadúszóként azt vállalom el, amit jónak tartok. Soha nem kellett megélhetési kényszerből elvállalnom egy szerepet. Mindemellett rengeteg saját projektet csinálok az általam alapított és vezetett Terminal Workhouse társulattal. Most pont Gondok munkacímmel az iskolai zaklatásokról próbálunk egy előadást. Fontosak számomra a tantermi előadások. Ami azonban a legfontosabb, hogy azt csinálom, amit szeretek.

 

 

Évek óta nem tagja egyik színház társulatának sem. Miért döntött a szabadúszás mellett?

A főiskola után a Bodó Viktor által alapított Sputník Hajózási Társulathoz kerültem. Velük hat évet töltöttem el, ebből öt olyan aktív év volt, amikor végigjátszottuk mondhatni egész Európát. Egyik nap Moszkvában ébredtem, másnap már Párizsban. Európa legtöbb és legrangosabb színházi fesztiválján megfordultam, és számos díjat nyertünk. Világpolgár lettem. Láttam hányféleképpen lehet színházat csinálni. Nagyon meghatározó volt. Meghívtak Münchenbe, ahol három hónapig játszottam, németül, majd hívtak Berlinben, Grazba. Kölnben állandó szerződést kínáltak, de nemet mondtam, mert már vártuk a kisfiam érkezését. Én nem hiszek az olyan öltözőbeli legendákban, hogy a színház mindennél fontosabb. A családnál semmi sem lehet fontosabb. A fiam nélkül eltöltött időért senki sem tudott volna kárpótolni. Leszerződtem a Miskolci Nemzeti Színházhoz. Két évig voltam társulati tag. Mostanra rengetegszer csalódtam a mai magyar színházi rendszerben. Egy borzasztóan elavult színházi struktúrában működik. Egy kőszínházi szerződés ma egyet jelent a kiszolgáltatottsággal. Anyagilag, szakmailag, emberileg. Többször hangsúlyoztam már, most is, hogy nekem mind a baloldallal mind a jobb oldallal vannak problémáim. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy mindebből ki tudok maradni és saját dolgokat létrehozni. Nem dirigál senki. Nincs főnököm.

Kevés színész mondhatja el magáról, hogy harmincas évei elejére több mint harminc filmes produkcióban, köztük az amerikai Treadstone melynek a forgatásán külön asszisztense volt és lakókocsija zuhanyzóval forgatott, miközben olyan Kossuth-díjas színészlegendákkal szerepelt filmvásznon és játszott színpadon, mint Haumann Péter, Molnár Piroska vagy HegedűsD.Géza . A gyorsan jött szakmai elismerés után az országos népszerűségre viszont egészen a Drága örökösökig kellett várnia. Miért pont Szláven figurája hozta meg a sztárságot?

Egyszerűen az, hogy az RTL Klubon főműsoridőben megy. Egyébként egy igényes sorozatról van szó, de ettől függetlenül számomra is megdöbbentő, hogy azalatt a nyolc hónap alatt míg játszottam a Barátok köztben, vagy a Terápiában, a Csak színház és semmi másban, nem állítottak meg lépten-nyomon autogramért, vagy egy közös selfiért. Most meg nem tudok se Pesten, se vidéken elmenni úgy valahová, hogy ne jöjjenek oda hozzám. Jól esik, örülök a sok pozitív visszajelzésnek, de ettől nem érzem magamat sem különbnek, sem jobbnak. A népszerűség veszélyes fegyver, mert ahogy Esterházy mondta, hogy „ha valaki elhiszi magáról, hogy valaki, akkor semmivé válik. “Amikor behívnak az RTL Klub reggeli műsorába, és belépek az épületbe, még mindig át szokott futni a fejemen a gondolat, hogy mit keresek én, egy egyszerű falusi srác itt?

A járvány miatt egy időre leállt a Drága örökösök forgatása is. Mire fordította az így felszabaduló időt?

Elsősorban a fiamra. De hamis lenne a kép, ha azt nem tenném hozzá, hogy ebben az évben megtaláltam azt a lányt, aki hihetetlenül passzol hozzám, akit nem a szépségéért, mert az mulandó, hanem önmagáért szeretek. Kilenc év után januárban elköltöztem kisfiam édesanyjától, de szeretném, ha ebből a fiam minél kevesebbet érzékelne. Igyekszem a lehető legtöbb időt vele tölteni. Tavasszal, amikor bezárták az iskolákat és online folyt a tanítás, sokat tanultunk együtt. Rendszeresen olvasok fel neki könyveket, játszunk, kirándulunk. Sokat foglalkozok vele. Próbálom jó emberré nevelni. Példamutatással. Van egy olyan régóta tartó személyes elhatározásom, hogy mindennap igyekszem legalább egy jó dolgot cselekedni. Nem nagy dolgokra kell gondolni, hanem olyanokra, amikkel egy kicsit könnyebbé, jobbá tehetem egy másik ember napját. Igyekszem hagyományos értékrendet követő klasszikus apa lenni. Abban a hagyományos keresztyén értékrendben hiszek, amiben én is fel lettem nevelve. Ezt szeretném előítéletmentesen, mindenfajta gyűlölködés nélkül átadni neki. Nekem nincs bajom senkivel. Egyszerűen konzervatív liberális vagyok.

Ha most kívánhatna valamit mi lenne az?

Hogy átlapozhassuk a 2020-as évet, és az új oldalon már az emléke se szerepeljen a járványnak. Nehezen viselem ennek az évnek a kiszámíthatatlanságát. Folyamatosan mondják le az előadásokat, halasztják el, teszik át tavaszra a forgatásokat. Fél éve nem kerestem semmit. Nekem nem degradálna a kétkezi munka sem, de még az sincs. Nincs semmiféle munkalehetőség és ez kezd egyre ijesztőbbé válni a számomra. És lassan, ha meg is lesznek tartva az előadások, nem lesz néző, mert az egyik fele félni fog eljönni a másik felének pedig nem lesz pénze színházjegyre. Tartok tőle, hogy tartósan fennmarad a járványhelyzet és meg kell tanulnunk együtt élni vele. Közben bebizonyosodott, hogy minden rosszban van valami jó, mert rengeteg pozitív emberi összefogást látok ebben a nehéz időben. Kicsit visszanyertem az emberekbe vetett bizalmamat. Tudunk jók lenni.

(komaromonline.sk, Janković Nóra)

 

Hozzászólások

hozzászólás