MEGOSZTÁS:

Az önkormányzat soron következő ülésének programján szerepel az idei, 26. Komáromi Napok kiértékelése.

fotó: komarominapok.eu

A rendezvénysorozat a két Komárom legnagyobb közös fesztiválja, amit alátámasztanak a számok is: a bő egy hét alatt összesen 228 rendezvény valósult meg, ebből 111 Dél-Komáromban és 117 Észak-Komáromban. A 117 program az alábbiak szerint oszlott meg: sport 21, komolyzene és tánc 13, folklór 11, színházi produkció 3, ismeretterjesztő 7, kiállítás 5, szórakoztató és családi 15, könnyűzenei koncertek 24, alkotóműhelyek 4, diákvetélkedők 6, megemlékezések 4, egyéb 2.

Idén a szervezők a Borutcát áthelyezték a Nádor utcáról a Klapka térre, aminek nem volt egyöntetűen kedvező a fogadtatása, abban azonban szinte mindenki egyetértett, hogy nagyobb, kényelmesebb volt ez a hely a kiülésre, borozgatásra. Pozitívum volt az is, hogy a rossz idővel is számolva hatalmas sátortető fedte a padok túlnyomó részét. Ugyanakkor néhány, a Klapka téren boltot működtető vállalkozó panasszal élt, mivel a borházikók akadályozták üzleteik megközelítését, emiatt a Komáromi Napok idején csökkent a bevételük.

Megváltozott a Komárom-Komárom nemzetközi utcai futóverseny útvonala is, részben a központi erődön és a belvároson át haladt, amit a sportolók és a szervezők is pozitívan értékeltek. Az idei verseny szervezője a dél-komáromi KEFE futóegyesület volt, és a jövőben is ők rendezik majd ezt a nagymúltú futóversenyt.

Ami a rendezvénysorozat anyagi vonzatát illeti, össz-költségvetése 65 400 euró volt, ebből a város 60 ezer eurót állt, a többi a Nyitrai kerületi önkormányzattól, valamint a kormányhivataltól nyert pályázati pénz. A legnagyobb tétel, 30 ezer euró a zenekaroknak, együtteseknek fizetett fellépési díj, 12 148 euróba kerültek ez egyéb kulturális és családi programok, 7565 euróba a reprezentáció, 4027 euróba a műszaki háttér biztosítása és a Klapka tér befedése, 2410 a kulturális, és 692 a sportlétesítmények bérlése, jutalmakra 2918 eurót fizettek ki, reklámokra pedig 240 eurót. A szervezés néhány részével a város idén is közbeszerzés útján bízott meg „külsősöket”, mégpedig: Kovács György, NatMed s.r.o és a Sound and Light s.r.o.

(komaromonline.sk)

 

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

hozzászólás