komaromonline.sk
FELHÍVÁSOK
Megkezdődik a kiszolgált fenyőfák elszállítása Komáromban
  •   

2019/1/8

Annak ellenére, hogy a karácsonyfákat a keresztény hagyomány szerint január 6-án, Vízkereszt napján szokás leszedni, már szinte minden lakótelepen láthatunk egy-egy sorsára hagyott, erkélyek alatt kallódó kopár fenyőt. Remélhetőleg most, hogy megkezdődik a feleslegessé vált fák elszállítása, számuk már nem fog növekedni.

A fenyőfahulladék szervezett összegyűjtésének gördülékenyebb lebonyolítása, valamint a közterületek rendjének és tisztaságának megóvása érdekében a városüzemeltetés arra kéri a lakosokat, hogy a karácsonyfákat – minden dísztől megszabadítva – kizárólag a kommunális hulladékgyűjtő konténerek mellé, jól látható helyre tegyék.

Azokon a helyeken, ahol zárt konténerállomások vannak, a fa kihelyezésénél figyeljenek arra, hogy az ne zavarja a hulladékgyűjtő használatát, illetve ne akadályozza a gyalogos közlekedést, a parkolást és a gépkocsiforgalmat.

Azok a polgárok, akik még nem szeretnének megválni a karácsonyfájuktól, későbbi időpontban is kitehetik, hiszen a város által üzemeltetett lomhulladékgyűjtő traktor egész évben rendszeresen szolgálja a lakosság igényeit.

(komaromonline.sk-NV)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook