komaromonline.sk
MOZAIK
Maroš Kudlík: Megszereztem az első külföldi Spartan érmemet!
  •   

Múlt hétvégén részt vettem egy Spartan Race versenyen Bécs mellett (Wiener Neustadt), és így elsőként tudom összehasonlítani, hogy miben különbözött ez a verseny a közép-európai versenyektől.

A katonai akadémia környezete szép, pár ezer ember, versenyző, néző. Kis időbe telt, míg tájékozódtam és megtaláltam a regisztrációt, majd sikerült minden szükséges dolgot elintéznem.

 

 

Már maga a rajt is kicsit más volt, mint amihez eddig hozzászoktam. A versenyzők egyenesen a rajtnál melegítettek be, elkezdtek körben keringeni, utána a moderátor két csoportra osztotta és megkergette egymásnak szemben őket – ez engem kicsit a pogozásra emlékeztetett egy rock koncerten (moshpit). Én az egészet csak hátulról, biztonságos távolságból figyeltem. Ami viszont nem tetszett, hogy nem tartottuk be a rajt pontos idejét, késtünk pár percet – a rajtnál hiányzott az időmérték, így a visszaszámolás a moderátor belátása szerint történt.

 

 

Meglepett a versenyzők tempója, ami elég lassú volt, így tudtam tartani az iramot az utolsókkal. Pár száz méter után sor alakult ki egy szűk erdei utacska előtt, elvileg nem értettem, miért vánszorgunk ilyen lassan. Egyszerűen csak időbe tellett. Az erdőben beleütköztem az első akadályba, a fa ládák cipelésébe. Az ebben érdekeltek kézben cipelésnek (farmer carry) nevezik, szerencsére a tornateremben ezt begyakoroltam, így végre ezeket a tapasztalataimat is hasznosíthattam.

 

 

A helyi katonák kellemes meglepetéssel szolgáltak, a verseny élénkítésére tankok alatti kúszást készítettek elő nekünk.

Az első 30 Burpee-t (büntetőként szolgáló négyütemű fekvőtámasz karhajlítással) a mászófalnál (traverse wall) abszolváltam, ahol szerencsétlenül megcsúszott a lábam, de mondtam, hogy nem számít.

 

Megpróbáltam a rám váró következő nehezebb akadályokra öszpontosítani. A kötélmászás szerencsére ismét „szárazon“ történt, ezért nem okozott nagy problémát elérni a csengőt, bár éppen mászás közben a hátsó combizmomba egy enyhe görcs állt bele. Kicsit korlátozott volt számomra a homokzsákcipelés (snadbag carry), ahol hivatalos spartan feliratos és 50 lbs (kb. 22,6kg) jelölésű zsákokat cipeltem. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy ez egy kis zsák volt és nem tudtam rendesen megfogni, de ezzel is komolyabb komplikációk nélkül bírkóztam meg.

A bender (visszafele hajló bordásfal) akadálynál ismét hosszabb ideig kellett várakoznom, míg sorra kerültem, el kezdtem beszélgetni az egyik versenyzővel, így gyorsabban telt az idő. Már türelmetlenül vártam a frissítő állomást, teljesen kimerült voltam, de pár pohár víz újra életre keltett.

 


Amikor elérkeztem a kőcipeléshez (atlas carry), tudtam, hogy ez nem lesz olyan egyszerű. Láttam, hogy némelyik kíváló versenyző nehézségek árán cipeli a nehéz betongolyót. Az önkéntes, akitől megtudtam, hogy a golyó 20 kilogrammot nyom, rám nézett és megállapította, lehetetlen, hogy ezzel én megbírkózzam. Ez engem méginkább motivált és kértem, csak segítse felemelnem azt a golyót. Még egyszer megismételte amit mondott és próbált meggyőzni, hogy ezt nem fogom tudni teljesíteni, de azért a kezembe segítette a golyót.

Az első megtett méterek alatti gondolataim az önkéntes felé irányuló átkozódások és szitkok voltak, mert ha a golyó 20 kiló volt, akkor én vagyok a pápa. Mikor szükségem volt pihenésre, kicsit szusszantam, letettem a golyót a földre majd a versenyzők közül valaki mindig újra segített felemelni, de ez az akadály egészében rettenetesen kimerített és meghúztam a kezem.

 

 

Elérkeztem a majomlétrához (invert monkey bar), az én kedvenc akadályomhoz, amit eddig mindig teljesítettem, viszont a rudak rettenetesen csúsztak és nagyon nehéz volt kapaszkodni, végül a háromnegyedénél lecsúsztam. Kis csalódást éreztem, de viszonylag gyorsan sikerült kiverni a fejemből (60 büntető burpee). Teljesítettem a következő új akadályt – a vízszintesen kifeszített kötelet, amelyiken kézzel és lábbal kapaszkodva kellett eljutni a csengőig. Multi rig (kombinált függeszkedés, többgyűrűs akadály), hittem benne, de itt is sárosak voltak a rudak és az akadály felében lecsúsztam. (90 BP).

 

 

Felmásztam a cargo hálón és kb. 5 méter magasságban átmentem egy szűk gerendán majd újra a hálón le. A jéggel teli konténer, ami annyira nem volt jeges, egészen felfrissített és tompította a fájdalmat az izmaimban. Az olympusban szintén hittem, hiszen az utolsó két sprintem során megismertem ezt az akadályt.

 

 

Újra kibeszélem magam a csúszós akadályra, éreztem, hogy a kézizmaim is rettenetesen fáradtak. Talán már csak egy átfogás hiányzott, hogy megérintsem a csengőt (120 BP). Pár méter és a fordulóban már várt az én „szeretett” gerelyem. A céltábla elég messzinek tűnt, így az én reményeim is elég távoliak voltak. Vigyáztam, hogy ne lépjem át a kötelet, jó irányba hajítottam, a gerely szállt, befúródott és azonnal kiesett (150 BP). De ebben a számban legalább az előrehaladásnak örülhetek.

 

 

Végül egy függőleges hálón kellett felmásznunk egy kb. 5 méter magas falon, amikor görcsöt kapott a vádlim, ekkor már igazán fáradtak voltak az izmaim. Vettem be magnéziumot és folytattam a pályát. A twister volt a következő akadály, ami számomra újdonság volt így nem tudtam milyen taktikával tudnám teljesíteni. Jól kezdtem, végül jobban ment, mint az elején, de kétszer akadályoztam a szomszéd pályán haladó versenyzőt, ez kizökkentett a koncentrálásból és elvett az erőmből – a pálya kétharmadában leestem (180 BP).

 

Már csak egy kanyar következett, a Mária Terézia szobor megkerülése, az utolsó magas fal, a tűzugrás és a cél. Az eredményidő 2:50:23.
Ha össze kéne foglalnom ezt a versenyt, akkor azt mondnám, hogy igényességben ez az útvonal nagyon tarka volt, tetszett, hogy a környezet is nagyon szép volt. Az emberek itt is nagyon kedvesek és udvariasak voltak, támogattak, felkínálták segítségüket az akadályoknál, egyszer még azt is felajánlották, hogy teljesítik helyettem a Burpeekat, na de ezt illedelmesen elutasítottam.
Az a tény viszont, hogy a versenyzők segítettek a Burpee zónában és a büntetőket egymás helyett teljesítették, nem tetszett. A versenyzők ráadásul tiltott módon segítettek, ami a CEU Spartan Race mellett nem történhetett volna meg.

Ez a Sprint hamarabb a mi Charity Sprintjeinkre emlékeztetett, kicsit lazább volt, a versenyzők néha azt csináltak, amit akartak és az önkéntesek nem szóltak rá semmit. A multi rigen láttam egy versenyzőt, aki ezen az egy akadályon háromszor szegte meg különböző módon a szabályokat. A versenyzőknél legjobban éppen ez a versenyzési láz hiányzott.

Egészében az előző negatív kritika ellenére ezt a versenyt pozitív tapasztalatként értékelném. Sok új akadályt teljesítettem, megszereztem az első külföldi Spartan érmemet, és biztosan elgondolkodom afelett, hogy ezt a területet valamikor megismétlem.

 


(komaromonline.sk – Maroš Kudlík, forrás: hhi.institute.sk)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook