komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Lépésenként újul meg a kaszárnyatető

Újabb, mintegy 100 méter hosszúságú tető újulhat meg az Újvárban található kaszárnyaépületen, ám még ezzel együtt sem lesz teljes a tetőrekonstrukció, kb. 100 méternyi rész felújítására tovább kell keresnie a városnak az anyagi forrásokat.

Ezúttal a kulturális minisztérium műemlékvédelmi alapja által kiírt, Újítsuk fel otthonunkat (Obnovme si svoj dom) programban pályázott sikeresen a Városi Művelődési Központ – a város ugyanis közvetlenül nem nyújthat be pályázatot, mert továbbra is a munkafelügyelet feketelistáján szerepel, ami kizáró tényező. Az elnyert összeg 500 ezer euró és a kaszárnyaépület Vág felé eső szárnyának tetejét hozzák rendbe belőle. Gráfel Lajos, Pro Castello Comaromiensi nonprofit szervezet igazgatója szerint ennek rosszabb az állapota, mint a Duna felőli résznek, így esett erre a választás. Mindkét szakaszra viszont egyszerre nem pályázhattak, mert a költségek meghaladták volna az egy alkalommal elnyerhető, legfeljebb 950 ezer eurós keretösszeget.

Az Újvárban található, hatszáz méter hosszú kaszárnya rendkívül rossz állapotban lévő, több helyen beszakadozott tetőszerkezetének középső, mintegy 400 méter hosszú szakaszát 2014 második felében újították fel és 2015 februárjában adták át. A beruházásra a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium pályázatán nyert 2,5 millió eurót a város, de a nyertes pályázó mintegy kétmillió euróért vállalta a kivitelezést. A közbeszerzés sokáig húzódott, meg is kellett ismételni, és félő volt, hogy a város kifut a megvalósításra előírt időből és vissza kell adni a pénzt. Szerencsére, ez nem történt meg. Most is közbeszerzést kell kiírni, remélhetőleg ezúttal simábban zajlik majd a folyamat.

(komaromonline.sk)

Hozzászólások

hozzászólás