komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Különleges koncertsorozat Komáromban

Sikeresen pályázott a komáromi városi művelődési központ az eddigi Cseh Tamás Program, újabban Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program keretében. A megszerzett pályázati összegnek köszönhetően december 20-tól havi egy-egy alkalommal magyarországi zenészek akár eddig ismeretlen oldalukról mutatkoznak majd be a helyi Tiszti Pavilon dísztermében – írja a Hírek.sk.

Pézman Zoltán : A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Cseh Tamás Programja 2014. május 12-én indult, s az azóta eltelt három évben komoly támogatást nyújtott a  feltörekvő előadóknak és zenekaroknak, valamint a budapesti és vidéki kluboknak, hozzájárulva a magyar könnyűzenei örökség megőrzéséhez, határon túl történő népszerűsítéséhez, a zenei menedzsment oktatásához, illetve a vidéki tehetségkutatók szervezéséhez. Újabban Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Programként (röviden Hangfoglaló Program) viszi tovább azokat a projekteket, amelyek eddig a Cseh Tamás nevével fémjelzett programhoz kapcsolódtak.

Varga Anna igazgatónő és Bajkainé Csengel Mónika, a központ munkatársa keresett meg az ötlettel. Együtt aztán kitaláltuk a Kedvenceid másképp című, tíz komáromi akusztikus koncertből álló rendezvényfüzért, amelyet december 20-án, szerdán 18 órakor indítunk a Tiszti Pavilon dísztermében. Árulkodó a cím, hiszen havonta egy-egy alkalommal ismert és közkedvelt magyarországi előadóművészek, zenészek az eddig egyáltalán nem vagy csak alig ismert oldalukról mutatkoznak be a közönségnek.

A december huszadikai zenés-irodalmi estnek a Szűcsinger címet adtuk, mivel annak keretében Szűcs Krisztián énekes-gitáros Szálinger Balázs költővel együtt lép majd fel. Szűcs Krisztián az 1995-től húsz évig működött Heaven Street Seven (HS7) magyar alternatív zenekar frontembereként vált ismertté. A zenekar 2006-ban Cannes-ban az EU, a MIDEM és az MTV Europe közös díjának, a Border Breakers Award-nak European Breakthrough Award nevű különdíját nyerte el, 2009-ben pedig Story Ötcsillag-díjban részesült. Krisztián jelenleg a Budapest Bár, valamint az általa Mező Misivel együtt egy évvel ezelőtt alapított NAZA zenekarban énekel és gitározik.

December 20-án a Tiszti pavilon dísztermében: Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs estjével kezdődik a koncertsorozat

A második produkciót január 13-án, szombaton 19 órától ugyancsak a Tiszti Pavilon dísztermében láthatják-hallhatják az érdeklődők. „Csendes-ülős-elbeszélős koncert címmel reggae-estet tartunk, amely során terveink szerint a műfaj legjelentősebb magyarországi képviselője, a Ladánybene 27 zenekar ad tőle eddig teljesen szokatlan módon csendes-ülős-elbeszélős koncertet. Nem túlzás azt állítani, hogy emiatt újszerű fellépésük világpremiernek számít majd”.

A Kedvenceid másképp című rendezvénysorozat egy-egy koncertjére diákjegyeket 3,-, felnőtteknek szánt belépőket pedig 5,- euróért lehet majd vásárolni a VMK-ban, illetve a helyszínen.

(Pézman Zoltán, forrás hirek.sk)

A koncertsorozat első, december 20-i FB profilja :

Hozzászólások

hozzászólás