komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Közel 3000 életet mentettek meg a komáromi mentők

DÉL-KOMÁROM – Mintegy 3000 esethez vonultak ki tavaly és nyújtottak segítséget a komáromi mentők. A hagyományos mentős évzárón december végén a Monostori erődben ezt az eredményt az önkormányzat is elismerte. Az eseményen emellett dr. Molnár Attila polgármester Magyar Mentésügyért Emlékérmét vett át.

Dr. Molnár Attila – Dél-Komárom polgármestere

Hagyományos évzárót tartottak a komáromi mentőállomás dolgozói decemberben a Monostori erődben. A rendezvényen elhangzott, hogy mintegy százhuszonötezer kilométert tett meg idén az a három gépjármű, ami az állomáson teljesít szolgálatot nap, mint nap. Mintegy 3000 kiszállása volt a helyi életmentőknek, melynek több mint ötven százaléka Komáromba történt, emellett Ácson és Almásfüzitőn segítettek a legtöbbet.

Kurdi Balázs az állomás vezetője elmondta, hogy tavaly kapott új, 40 millió forint értékű esetkocsi érkezése a mentőállomás életében egyedülálló. Ennek köszönhetően a komáromi állomás jelenleg az országban az egyik legfejlettebb gépparkkal rendelkezik, melyet a városvezetés is kimagaslóan támogat.

„Az önkormányzatra mindig lehet számítani, ha valamilyen eszközre van szükségük, vagy fejleszteni szeretnének” – mondta el a Helyi Híradóknak Kurdi Balázs, aki hozzátette: idén mintegy másfél millió forint értékű a munkájukhoz elengedhetetlen mentéstechnikai eszközt kaptak a városvezetéstől.

Az eseményen dr. Molnár Attila polgármester a Magyar Mentésügyért Emlékérmét vehette át Vörös Pétertől, aki elmondta, hogy az emlékérmet azt kaphatja meg, aki hosszú időn keresztül kiemelkedő munkát végez a mentőkért.

A programmal egy időben szintén az erődben zajlott a Selye János Kórház és rendelőintézet dolgozóinak évzárója is. Az eseményen dr. Ferencz Péter nyugalmazott főigazgató a város díszoklevelét vette át dr. Molnár Attila polgármestertől, Komárom egészségügyi ellátásának területén végzett kiemelkedő munkájáért.

(Forrás: komaromhirado.hu)

Hozzászólások

hozzászólás