komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Komáromnak ismét lesz közlekedési tanpályája

Bizonyára sokan emlékszünk még azokra az időkre, amikor a suliban a tanítók „összepakoltak“ minket és kivittek a „kettes szídliszkói” közlekedési pályára. Örültünk neki, hogy az iskola helyett egy kis szórakozás mellett megtanultuk a közúti közlekedés alapszabályait. Volt egy rövid kötelező előadás, ami alatt megszeppenve hallgattuk a fehérsapkás csendőr bácsit, és utána irány a pálya. Abban az időben az „illetékesek” fontosnak tartották a kisiskolások felkészítést a közúti közlekedésre, de a 80-as évek végére sajnos abbamaradt ez a jó kezdeményezés.

A Bauring lakótelep melletti egykori közlekedési pálya fokozatosan az idő martalékává vált. A kellékek eltűntek, a pályához tartozó előadóterem pedig magánkézbe került. A terület több része eladásra került, a maradék részen az utcácskák megrepedeztek, széttöredeztek, benőtte a gaz, így lassacskán használhatatlanná váltak.

A régi közlekedési pálya mai állapota:

DI2 DI1

A kisiskolások biztonságos közúti közlekedésre való felkészítésének hiányára még tavaly hívta fel a figyelmet Varga Tamás városi képviselő. „Már régebben elhatároztam, mindent megteszek azért, hogy egyszer Komáromban ismét legyen közlekedési pálya. Elképzelésemet tavaly a képviselőtestület elé terjesztettem és nagyon pozitív hozzáállást tapasztaltam mind a városvezetés, mind a testület részéről. Azóta rendszeresen foglalkozom az üggyel, egyeztetek a hivatallal, támogatókat keresgélek, tervezgetünk, méregetünk, kalkulálunk. Először is egy olyan helyet kellett találni, ami megfelel számos kritériumnak. Legyen kerítéssel védve és legyen a lehető legközelebb minél több óvodához, iskolához. Legyen a közelben egy olyan terem, ahol a rendőrség bevonásával előadásokat, vetítéseket tudunk tartani és nem utolsósorban legyen egy helyiség, ahol a közlekedési eszközöket biztonságosan tudjuk tárolni. Hosszas mérlegelés után megszületett a döntés: az Eötvös Utcai Alapiskola udvara. Itt a felsorolt kritériumok mind teljesülnek” – számolt be Varga Tamás.

DIterv1

A közlekedési pályát Marcsa Gáborral közösen tervezték meg, aki ingyenesen végezte a beméréseket és dolgozta ki a tervrajzot. A „betáblázást” a rendőrség közlekedési osztályának illetékese felügyelete mellett oldották meg. A pályára a legfontosabb és leggyakoribb közúti táblák kerülnek. A városi képviselőtestület a tavalyi költségvetésben 23 ezer eurót hagyott jóvá a pálya kiépítésére. Először az iskola épületszárnyai közé tervezték a pályát, de sajnos az ottani betonszerkezet erre a célra nem volt megfelelő. Varga Tamás tájékoztatása szerint a „kötelező bürokratikus közbeszerzési folyamatok” egy kissé elhúzódtak, ezért csak az év végén tudtak nekiállni az építésnek.  Az iskola udvarán megépített pálya a “mini” utakon kívül, járdákat és körforgalmat is tartalmaz, hogy a kiskorúak minél élethűbben tudják elsajátítani a biztonságos közlekedés fortélyait. Mivel a munkálatok menetébe a téli, kedvezőtlen időjárási viszonyok is beleszóltak, ezért csak most, a jobb idők beköszöntével folytatják az építést. Megjegyezte: rendszeresen konzultál az állami rendőrség vezetésével is, és ígéretet kapott arra, hogy a rendőrség  a város valamennyi, oktatással összefüggő kérésének eleget tesz. Ölveczky Árpád, az iskola igazgatója portálunknak elmondta, hogy az utak között lévő földterületeket fűvel vetették be és kis facsemetéket is ültettek. Információnk szerint a közlekedési pálya április végére elkészül.

D1

D2

a munkálatok még folynak:
D3

D4

Mivel a pálya kiépítésére nem áll rendelkezésre nagyobb összeg, közlekedési eszközök vásárlására már nem is futja belőle. Ezért Varga Tamás képviselő felhívást tett közzé:

Szeretnék minden jóhiszemű komáromihoz, képviselő kollégához, támogatóhoz fordulni. Ha valaki be tudna segíteni egy bicikli, roller, pedál nélküli taposó vagy bármilyen kisméretű közlekedési eszköz (4-10 évesek részére) adományozásával, megvásárlásával, vagy esetleg annak árával, nagyon szépen megköszönnénk. Nem kell, hogy új legyen, lehet jó állapotban lévő kisbicikli is, amit pl. a gyerek otthon már „kinőtt”.

Hiszen ez a pálya a mi gyerkőceinké lesz ! …

(komarom.online)

Hozzászólások

hozzászólás