komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

A komáromi rendőrség a lakosság segítségét kéri – VIDEO

MEGOSZTÁS:

FRISSÍTVE (20.55 ó.) :

Cikkünk megjelenése után pár órával a tettesek önként jelentkeztek a rendőrségen és vállalják tettükért a felelősséget! A rendőrség köszöni a lakosság együttműködését, hiszen segítségük nélkül valószínűleg nem jelentkeztek volna az elkövetők. 

Ezért felhívásunk már nem érvényes! (a videókat és a képeket ezért töröltük)

 

Randalírozó, garázdálkodó fiatalokat keres a komáromi városi rendőrség.

A hétvégén, szombat éjjel, pontosabban 2018. július 28. hajnalán a belvárosban ismeretlen tettesek – a városi rendőrség állítása szerint – megrongálták többek között Komárom azon tábláját is (a Zichy palota átjárójában), ahol a gyászjelentéseket közlik. A biztonsági kameráknak sikerült feljátszaniuk az esetet, amelyen látható az is, hogy a közeli étterem virágágyasait is kiborították, tönkretették. Mivel a rendőrségnek ez idáig nem sikerült azonosítani az elkövetőket, így a lakosság segítségét kérik és a felvételeket kérésérükre közöljük.

 

fotó: facebook

Aki felismeri az illetőket vagy bármilyen információval rendelkezik, kérjük, jelentkezzen a rendőrörsön, illetve hívja a komáromi városi rendőrséget a 159-es telefonszámon!

A városi rendőrség felvételei:

FOTÓK:

törölve

VIDEÓ 1 :

törölve

VIDEÓ 2:

törölve

(komaromonline.sk – MA)

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons