komaromonline.sk
MOZAIK
A komáromi kórház betegei számára a nyári hónapokban kiemelten fontos a véradás
  •   

2019/7/13

Agel csoport által működtetett komáromi kórház felkéri a véradókat, hogy segítsék a zökkenőmentes nyári vérellátás biztosítását. Heti két alkalommal, hétfőn és pénteken 7.00 órától – 11.00 óráig várják a hematológiai-transzfúziós állomáson az önzetlen segítségnyújtókat.

A nyári hónapok a vérellátás szempontjából a legkritikusabb időszaknak számítanak. A kórházakban ugyan kevesebb tervezett műtétet hajtanak végre, de statisztikák szerint az iskolai vakáció és a szabadságok ideje kiemelten balesetveszélyes időszakként van nyilván tartva. Rendszerint megnövekszik a kisebb-nagyobb sérülések, a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma, gyakrabban van szükség ebben az időszakban vérkészítményekre.

A nyári hónapokra minden évben jellemző, hogy a szabadságok és a nagy hőség miatt csökken a véradási kedv, kevesebben szánják rá magukat, hogy segítsenek. Így felborul az egyensúly az igény és a leadott vérmennyiség között. Az akut vérhiány megelőzése végett a komáromi kórház a következő időszakban a rendszeres véradókat sms-ben, telefonon keresztül is értesíteni fogja, valamint a régión belül több helyen is szerveznek majd véradást a komáromi kórház betegeinek javára. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kórház aktivitása nagyon sokat tud segíteni a toborzásban, és így biztosítani tudják az akut esetek ellátását is.

„A véradást a legjobb egy-két héttel a tervezett elutazás előtt abszolválni. Abban az esetben, ha valaki a szabadságát a környező országokban (Lengyelország, Magyarország, Csehország) töltötte, és sem az ottléte, sem a hazajövetele után nem volt semmiféle egészségügyi panasza, közvetlenül a hazatérte után is adhat vért. Ellenben, ha a potenciális véradó távolabbi országban töltötte a szabadságát, vagy repülőgéppel utazott, egy hónap eltelte után jelentkezhet véradásra, de csak ha közben nem volt beteg. Külön figyelmet fordítunk azokra, akik olyan országokban, földrészeken (Afrika, Ázsia) jártak, ahol elterjedtek a véren keresztül terjedő betegségek. Ők abban az esetben, ha szeretnének csatlakozni, illetve továbbra is szeretnének a véradók közösségéhez tartozni, jelezzék előre a kórházban. Gyorsan, könnyen meglehet állapítani, hogy mikortól adományozhatnak újra életmentő vért. “– tájékoztatott Mudr. Radi Emőke a komáromi kórház hematológiai-transzfúziós osztályának főorvosa.

 

 

Az adományozók a véradás körülményeiről, feltételeiről, időpontjáról a www. nemocnicakomarno.sk weboldalon vagy telefonon a 035 7909 360 számon érdeklődhetnek. A hétfői és a pénteki véradásra előzetes bejelentkezés nem szükséges. Kollektív mobil véradás esetében szükséges az akció előzetes egyeztetése a kórház hematológiai-transzfúziós állomásának egészségügyi alkalmazottjaival. A véradáshoz beutaló, előzetes bejelentkezés nem kell, elég a személyazonossági igazolvány és a betegbiztosítási kártya felmutatása.

Jelenleg minden egészséges, krónikus megbetegedésben nem szenvedő lakos lehet véradó 18 éves kortól 60 éves korig. A rendszeres véradóknál a korhatár 65 éves korig tolódik ki. Nők negyedévenként (menstruáció időszakában és a szülést követően viszont nem), a férfiak pedig háromhavonta segíthetnek a rászorulóknak. Az eljárás normális körülmények között maximum 10 percet vesz igénybe, és egy alkalommal 400-500 milliliter vért vesznek le, amelyből háromféle (onkológiai, krónikus és akut betegeknek szánt) készítményt állítanak elő.
Vérvétel előtt tizenkét órával kerüljük az alkoholfogyasztást, dohányzást, megerőltető fizikai aktivitást. Nem ajánlott nehéz, zsíros ételek fogyasztása. Ezzel szemben fontos, hogy véradás előtti napon a donor elegendő, legalább három liter folyadékot (vizet, teát) igyon. Teljesen éhgyomorral viszont nem szerencsés elindulni: egy könnyű reggelit mindenképpen ajánlott előtte elfogyasztani.

A komáromi kórház hematológiai-transzfúziós osztálya a nyár folyamán is várja a véradókat, hiszen minden csepp vér életet menthet.

(komaromonline.sk, AGEL.Sk)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook