komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Komárom polgármestere leváltotta Knirs Imre alpolgármestert

Még a nyári uborkaszezon idején portálunk is foglalkozott Andruskó Imre közösségi oldalon közzétett bejegyzésével: „Forró ősz elé néz a komáromi önkormányzat. A polgármester úr le akarja váltani az egyik alpolgármestert…” – adta hírül a képviselő. Mára ez a felvetés valósággá vált. Stubendek László, Komárom polgármestere ma leváltotta Knirs Imre alpolgármestert.

Knirs Imre és Stubendek László polgármester

A múlt heti testületi ülésen Horváth Attila városi képviselő interpellációjában kérdezte meg Stubendek László polgármestert, igaz-e a hír, miszerint egyik alpolgármestere menesztését fontolgatja? „A polgármesternek és két alpolgármesterének össze kellene fognia, de nem ezt látjuk. Úgy tűnik, a városvezetés triója között nézeteltérések vannak. Igaz ez?“ – tette fel a kérdést a polgármesternek.

Nagyon úgy tűnt, mintha Stubendek László várta volna a kérdést és előre készült volna a felelettel. Azonnal választ adott a képviselő kérdésére: „Gondolkodom azon, hogy a jövőben egy alpolgármesterrel vezetném a várost, ami indokolt lenne takarékossági szempontból is. Ugyanezen okból a városi képviselőtestület létszámának csökkentését is támogatnám“ – jelentette ki a polgármester. Arról, hogy melyik alpolgármestert is menesztené, a testületi ülésen nem kívánt nyilatkozni.

Stubendek Lászlónak pillanatnyilag két alpolgármestere van. Az első számú Knirs Imre, aki a fő támogatója volt a polgármesteri kampányban, a második Keszegh Béla, aki a Komáromi Függetlenek Csoportjának frontembereként került be a testületbe és az alpolgármesteri székbe.

Portálunk tudomására jutott, hogy ma (november 14.) Stubendek László levélben közölte Knirs Imrével, hogy december 1-jétől nem tart számot a munkájára és leváltja. Knirs Imre Komárom alpolgármestere a közösségi hálón nyilatkozott az ügyről:

“Tisztelt választók, kedves barátaim, ismerőseim! A mai nappal Stubendek László polgármester közölte, hogy visszahív alpolgármesteri tisztségemből. Polgármester úrral régóta ismerjük egymást, hiszen az előző két helyhatósági választáson közösen indultunk, munkálkodtunk egy csapatban, hogy ő városunk polgármestere lehessen. Mint polgármester és alpolgármester évekig sikeresen és hatékonyan tudtunk együtt dolgozni, mindig kritikusan és objektíven meg tudtuk beszélni a közös dolgainkat.
Nyáron felröppentek olyan hírek, miszerint a visszahívásomat fontolgatja, amelyeket a későbbiek során cáfolt, majd hetekkel ezelőtt újra híresztelések kezdődtek, miszerint nem óhajtja, hogy alpolgármester legyek. Érdeklődésemre többször is cáfolta ezeket a terveket.
Ma pedig minden előjel nélkül a vezetőségi ülésen bejelentette a visszahívásomat, éppen ezért értetlenül állok a történtek előtt, hiszen mindig is úgy gondoltam, hogy közösen, együtt a városunkért dolgozunk.
Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy milyen érdekek, történések húzódhatnak a háttérben. A poliklinika előrehaladott pozitív fejlesztésének az ügye, a megyei választások eredményei, következő helyhatósági választás, esetleg egyéb?
Mindenesetre én szeretném megköszönni a töretlen és növekvő polgári támogatást a személyem iránt. Úgy érzem a belém vetett bizalom miatt, hogy nem csak a városomnak, hanem a régiómnak is felelőséggel tartozom, és a leváltásom ténye nem tántorít el attól, hogy a jövőben is szeretett városomért és térségéért tevékenykedjek.”

Érdekesség, hogy a 2014-es önkormányzati választások kampányában épp Knirs Imre kampányolt Stubendek László mellett. A közösségi hálón megjelentek olyan híresztelések is, amelyek szerint ha Knirset leváltja, akkor Komárom elbúcsúzhat a magyarországi támogatásoktól.

Ezek után Komáromnak csak egy alpolgármestere lesz Keszegh Béla személyében.

Keszegh Béla és Stubendek László

Mi lehet az oka Knirs leváltásának? Miért épp egy évvel a választások előtt történik ez? Az e heti testületi ülésen reméljük választ kapunk ezekre a kérdésekre is, amelyekről természetesen beszámolunk.

(komaromonline.sk)

 

Hozzászólások

hozzászólás