komaromonline.sk
RÉGIÓ
Komárom lett az „Év települése” a Virágos Magyarország versenyen
  •   

DÉL-KOMÁROM – Idén ünnepli 25. évfordulóját hazánk egyik legrégebbi és legsikeresebb versenye, a Virágos Magyarország, amelynek célja, hogy mind turisztikailag, mind pedig szó szerint felvirágoztassa a magyar településeket. A verseny jelentős turizmusélénkítő hatással is bír. A megmérettetésen városunk idén az első helyen végzett!

A verseny fővédnöki szerepét ezúttal is a közkedvelt műsorvezető-riporter, Borbás Marcsi töltötte be, akinek a neve nemcsak a hazai gasztronómiával olvad egybe: Marcsi elkötelezett a fenntartható és környezettudatos szemléletmód mellett, így munkássága tökéletesen egybecseng a Virágos Magyarország célkitűzéseivel.

-Komárom a 324 indulót felvonultató közép-dunántúli régiót képviselte a versenyen. A díj elismerés városunk dinamikusan fejlődő zöldfelület fenntartási és városszépítő munkájáért. Gratulálunk a többi díjazottnak is! Köszönjük egész éves támogatásukat! – mondta Juhász Márton a Városgada parkfenntartási műszaki vezető.

A zsűri számos szempontot értékelt, többek között figyelembe vette a település gondozottságát, a nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programját, sőt, azt is, hogy mennyire sikerült mozgósítani a helyi közösségeket.

A 25. jubileumi év több változást is tartogatott, változtak például a településkategóriák. Mivel a hazai települések több mint 50%-a 1000 fő alatti, az idei évtől lélekszám függvényében a következő öt kategóriában lehetett nevezni: 1000 fő alatti és feletti falvak, 50 000 fő alatti és feletti városok, illetve külön indulhattak a fővárosi kerületek. Szintén a negyedévszázados évforduló alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökség minden nevező települést egy facsemetével is megajándékozott. Idén „Jubileumi díjat” is kiosztottak, amelyet a legjobban teljesítő, valamint Arany Rózsa díjat kiérdemelt települések közül választott ki a szakmai zsűri.

 

 

A versenyre az elmúlt negyed évszázad alatt összesen 6750 település jelentkezett, az évek során összesen 1490 díj talált gazdára. A munkában országosan mintegy 50 ezer önkéntes vesz részt.

(dkvh)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook