komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Kik lesznek idén Komárom legjobb sportolói?

 

Közvélemény-kutató cégek, sőt még az oktatásügyi minisztérium is elvégeztetett egy felmérést, melyek azok a műsorok a tévében, rádióban, világhálón és a nyomtatott sajtóban, amit leggyakrabban követnek az emberek. Nos, a politika, a hazánkban, a világban történt események csupán a második helyre szorultak. Azt is úgy, hogy jelentős hátránnyal loholnak az első helyezett sport mögött. Hogy miért szeretjük ennyire a sporteseményeket? Mert mindig van kinek szurkolni. Mindig van kiért izgulni. Mert lehet tapsolni, örülni, könnyeket hullatni, zászlót lengetni meg összeölelkezni. A sportnál jobban semmi nem hozza össze az embereket. Ilyenkor kizárnak minden mást: politikai nézetet, vallási hovatartozást, meggyőződéseket, berögződéseket. Ha pedig még ismeri is az ember a sportolót – mert szomszédja, mert városbeli, mert a gyermekével járt egy osztályba, mert ugyanott szoktak kávézni – még hatványozottabban tör elő a szenvedély és a „gólöröm”. Komáromban ismét a legjobb sportolók ünneplésére készülnek. Mert ebben a városban minden évben hullik az éremeső. Kiválóságaink vannak.

Az eddigiektől eltérően három új szegmense lesz az idei kiértékelésnek. Eddig ugyanis csak a sportklubokat szólította meg a város, hogy jelöljék legjobbjaikat, akik érdemesek a kitüntetésre. Idén azonban már az iskolák is bekerülnek ebbe a körbe. Nem véletlenül! Az elmúlt évek is bizonyítják, micsoda tehetségek nevelkedtek eme intézményekben! Országosan, sőt nem egyszer nemzetközileg is megmérették magukat, és ragyogó sikereket értek el!

Idén a fogyatékkal élő sportolókat is jelölni lehet, őket is díjazni fogja Komárom városa. Emberfeletti teljesítményt és követendő példát nyújtanak. Megérdemlik az odafigyelést és a kitüntetést egyaránt.

Néhány évtizede még csak számítógépes játéknak tekintettük a különféle sportszoftvereket. Mára akkorát fordult a világ, hogy az e-sport immáron várományosa az olimpiai számokba való bekerülésnek. Mivel a világtrend nagyon efelé tendál, nem lehet mellékvágányként kezelni, vagy nem tudomást venni róla. Így aztán Komárom városa várja a legjobb e-sportolók jelölését is a Város Legjobb Sportolói díjra 2025. március 1-ig.

Az illetékes hivatal minden segítséget és elektronikus úton letölthető dokumentumot a sportklubok és iskolák rendelkezésére bocsát. Egyéni jelölések esetén Szénásyová Melinda (035 2581 264, melinda.szenasyova@komarno.sk) nyújt további információt.

(komaromonline.sk, vata)