komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Kedvezményes árak mellett strandolhatunk, nyitva a csónakkölcsönző is

MEGOSZTÁS:

 

Júliustól már naponta nyitva tart a Holt-Vág partján lévő kölcsönző is.

Az elmúlt évek hagyományaihoz hűen június 1-től várja a kikapcsolódni és strandolni vágyókat a városi termálfürdő, amely hétfőtől vasárnapig reggel kilenc órától este nyolc óráig tart nyitva. A strandolók hét medence közül választhatnak és a megszokott szolgáltatások között továbbra is megtalálható a finn- és infraszauna, a masszázs, a manikűr, a vízesés, a beach volleyball és a pingpongasztal is.

A belépőjegyek ára ugyan minimálisan emelkedett, de ennek ellenére a komáromi még mindig a régió legolcsóbb strandja, sőt a városunk lakói kedvezményes belépőjegyet kapnak. A felnőtt napijegy ára 9 euró, viszont a komáromi polgároknak csak 5,50 euró. A 4-től 15 éves gyerekek, a nyugdíjasok és az egészség-károsultak számára a napi belépő 6 euró, a komáromi lakhellyel rendelkezők számára pedig 4 euró.

A 3-4 tagú családként érkezők 20 százalékos kedvezményben részesülnek és ugyancsak kedvezményt kapnak a belépőjegy árából azok is, akik délután öt óra után érkeznek a strandra.

Bővebb tájékoztatás a www.thermalkn.sk oldalon érhető el. A mérsékelten megemelt belépőjegyek mellet több újdonság is várja a strandolni vágyókat. A felújított csúszdák ingyenesen használhatóak, egy nagyobb méretű trambulin is várja a gyerekeket és tovább bővült az étel- és italkínálat is.

Az eddig is már nagy sikernek és látogatottságnak örvendő zumbapartik tovább folytatódnak és várhatóan meghosszabbított nyitvatartással több, kisebb koncertet is tartanak majd hétvégenként. A fürdő környékén olykor nehéz parkolóhelyet találni, ezért az autóval érkező vendégeknek ajánlatos a vár melletti gyűjtőparkolót használniuk, amely a bejárattól legfeljebb 200 méterre található.

Sokan keresik fel a szabadtéri, nem hivatalos fürdőzőhelyeket is, ahol igaz ingyenesen, de csak saját felelősségre strandolhatunk. A Duna és Vág part mellett az egyik leglátogatottabb ilyen jellegű fürdőzőhely a Holt-Vág, ahol már több, mint egy éve csónakkölcsönző is működik. A júniusi hónapban elsősorban csak a hétvégén tart nyitva, viszont júliustól már minden nap várja az érdeklődőket.

Természetesen csak akkor, ha az időjárási körülmények megengedik a csónakázást és vizibiciklizést. A reggel fél tíztől este hét óráig nyitvatartó kölcsönzőben a csónak és az úszódeszka, az ún. paddleboard kölcsönzése 6 euró egy órára, a vizibiciklié pedig 7 euró. Akik viszont inkább a szárazföldi turizmus mellett döntenek és inkább a környékét bebarangolását választják, a kölcsönző kedvező áron azok számára is nyújt szolgáltatást.

A kerékpár és a roller kölcsönzési díja egy órára 4 euró, a kaució összege 30, illetve 20 euró. Párok részére kimondottan ajánlott a tandemkerékpár, melynek kölcsönzési díja egy órára 8 euró, a kaució pedig 50 euró. Kerékpár egész napra, azaz délelőtt fél tizenegytől este fél nyolcig is kikölcsönözhető.

Ebben az esetben a kölcsönzési díj 20 euró, a kaució pedig 50 euró. További információ kérhető a 0944 423 828-as telefonszámon, vagy található a www.comorraservis.sk weboldalon.

(komaromonline.sk, FL)

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

hozzászólás