komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Ismét teltházas könyvbemutatót tartottak a Zichy-pontban – A versek Rosette köve címmel

Amióta a koronavírus betolakodott a mindeddig „viszonylag” biztonságosnak hitt kis világunkba, átrendeződött az életünk. Sok minden kimaradt és elmaradt. Legfőképpen a kulturális események nyújtotta intellektuális élményekről kellett lemondanunk. A hiány azonban mindenkiben ott bujkál, egyre nagyobb a vágy az emberekben, hogy személyesen vegyenek részt az eseményeken, személyesen lássák-hallják az előadásokat és ne csupán online térben. Így nem meglepő, hogy a Nec arte nec marte polgári társulás égisze alatt tartott pódiumbeszélgetések, annak ellenére, hogy a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött volt, teltházas esttel indult újra.

Nem meglepő, hiszen a kulturális klubest a Nec Arte Nec Marte polgári társulás Varga Tamás alapítójával majd ötletgazdájának és a sorozat elindítójának, Janković Nóra újságírónak a vendége a komáromi Répás Norbert – mérnök, softvertervező-és fejlesztő, költő, műfordító – volt, akinek a nemrég megjelent Szürkület50, Tavasz51 c. önálló verseskötetét és Fordítások52 c. kötetét mutatták be.

 

 

A rendhagyó könyvbemutatón a jelenlévők Olasz István és Szabó Viktor a Komáromi Jókai Színház színművészeinek előadásában ismerkedhettek meg a szerző verseivel. A nyitóvers, az „51-re”, meghallgatása után az est háziasszonya arról faggatta Répás Norbertet, hogy mikor és milyen érzések sarkallták először arra, hogy papírt ragadjon és verset írjon. „Kisiskolás koromban, fülig szerelmes voltam az egyik osztálytársnőmbe és írtam neki egy négysoros verset, de el sem volt hajlandó olvasni, mert én már annyiszor húztam meg a copfját, hogy őt már nem érdekelte mit írtam.” Majd hozzátette, hogy a versek és az irodalom iránti lelkes rajongása nem a volt magyar szakos pedagógusainak köszönhető, mert a tanintézményekben száraz irodalomtörténeti tananyagot követeltek tőlük vissza, és csak miután megnézte a Robin Williams főszereplésével készült, ma már kultikusnak számító A holt költők társasága (Dead Poets Society) c. filmet döbbent rá, hogy irodalmat másképpen és jóval magasabb színvonalon is lehet oktatni.

 

 

Sokakkal ellentétben őt azonban mindez nem kedvetlenítette el, és azokban az években is, amikor a Szlovák Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának hallgatója volt, majd a Szlovák Tudományos Akadémia Tomográfiai Intézetében és a Katonai Repülőmérnöki Főiskola Repülésirányító tanszékén posztgraduális tanulmányokat folytatott, sorra születtek versei. Ezeknek nagy részét akkoriban későbbi feleségéhez írta, aki mindig támogatta szárnypróbálgatásait.

Norbert azonban, ahogy mindenben, úgy az irodalom ismeretében is maximalista. Az évek során rengeteg energiát fordított a verselési elvek, versformák megismerésére. Saját alkotásait pedig folyamatosan csiszolgatta, poétikában jártas mentorok véleménye és tanácsai alapján, mígnem eljutott arra a pontra, amikor már tudása, költészete megszilárdult és nem volt többé szüksége a „delete” -re.

Az elhangzott versek, és a kötetek tartalma is arról árulkodik, hogy Répás Norbert rendkívül élesen és folyamatosan megkérdőjelezve figyeli a körülöttünk lévő világ, társadalom, kultúra, kultúrtörténet, kozmosz történéseit, változásait és folyamatait. Történeteket, anekdotákat, érzeteket és érzéseket tömörít verssorokba. Jó barátságban van szinte minden versformával, de igazán otthonosan a sokszor játékos és szellemes és ironikus, – minden valaki vagy valami ellen szóló él nélkül -a posztmodern szabad versben érzi magát.

 

 

Ezek után nem meglepő, hogy felmenőit is megismerhetjük lírai búcsúverseiből. Répás Norbert, a jelenlévőknek elmesélte a tragikus sorsú unokatestvére egy-két kalandját. Bandikáét, aki gyermekkorukban rendre megvédte őt, mert nem félt senkitől és semmitől. Sem a hatalomtól, sem önmaga démonjaitól, és ahogy a róla írt versből, (melyet a Szürkület50-hez csatolt, harmincnyolc verset tartalmazó cd-n, melyet Farnbauer Péter stúdiójában vettek fel, és Laboda Róbertől hallgathatunk meg) csütörtök este Olasz István katartikus hatású előadásából megtudhattunk, pont vakmerő gyávasága lett a veszte.

Az estet moderáló újságírónő kérdésére, hogy édesapjára, dédnagypapájára példaképként tekint-e, a szerző kifejtette, hogy igen, mert olyan hősökre, akik nem alkudtak meg, akik inkább lemondtak arról, hogy mindennapjaik és életminőségük jobb legyen, minthogy beálltak volna a sorba, csakis felnézni lehet és példaképként követni.

 

 

Az est utolsó harmadában a főszerep a Fordítások52 c. köteté lett. Répás Norbert, aki több mint 1200 verset fordított le s évekig volt a Magyarul Bábelben műfordítói portál munkatársa, ahol 2017-ben elnyerte az év fordítója díjat, német-angol és szláv nyelvekről fordít magyarra, valamint magyarról és szlovákra, valamint német nyelvre. Fordítói munkásságának köszönhetően Pilinszky Jánostól-Laboda Róberten át számtalan magyar költő versét ismerhették meg más anyanyelvű irodalomkedvelők is.

A rendkívül lebilincselő és színvonalas est a megrázó erejű az Édesapám c. verssel zárult, melyet Szabó Viktor színművész adott elő.

Csak sajnos, „Egyszer minden véget ér”
„A nap lehet csodás, bármely tökéletes,
De egyszer véget ér.”

(komaromonline.sk, FL, fotó/Krüger Viktor)

Hozzászólások

hozzászólás