komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Idén is osztanak meleg ételt az utcán élőknek

A hajléktalanok téli ellátásának megszervezése céljából hívta össze Kollár Zoltán azt a munkamegbeszélést, amelyen részt vettek a városvezetés, a városi hivatal szociális és oktatási osztálya, a városi rendőrség, a Charita, valamint az egyházak képviselői, az önkormányzat egyes szakbizottságainak vezetői és az étteremtulajdonosok. A katolikus, református és baptista egyház, valamint a zsidó hitközség mellett idén először kapcsolódott az akcióhoz az evangélikus egyház.

fotó/Jakab István

Amint azt Nataša Hosnédlová, a Charita vezetője a bevezetőben rámutatott: az elsődleges feladat az, hogy a téli hónapokban élelemmel és ruhával segítsék az utcán élőket. „Három területre összpontosítjuk a segítséget: egyrészt, hogy senkit ne hagyjunk megfagyni az utcán, tartós élelmiszert gyűjtsünk számukra és hetente háromszor meleg ételt tudjunk nekik osztani” – mondta Kollár Zoltán, a program koordinátora. – A tavalyi gyűjtésből még nagyon sok meleg ruha maradt, úgyhogy idén nem gyűjtjük, szükség lenne viszont takaróra, pokrócra, kesztyűre, sapkára, sálra és meleg zoknira. Tartós élelmiszert egyelőre két helyen lehet leadni, a Singellőben a Bástya, valamint a Bauringok élelmiszerboltban. Meleg ételt hétfőn, szerdán és pénteken osztanánk.”

fotó/Jakab István

A közegészségügyi hivatal tavaly több szabálytalanságra rámutatott, ezért idén néhány változtatásra lehet számítani. Például nem lehet a helyszínen porciózni az éltelt, zárt menüboxokban kell kiszállítani és csak fedett helyen lehet azt kiosztani, az ételt osztóknak egyszer használatos kesztyűt kell viselniük, meg kell oldani a szemét összegyűjtését stb.  A helyszín kiválasztása még kérdéses, egyes vélemények szerint a hajléktalanszálló térsége lenne alkalmas, ahol szociális helyiség is rendelkezésre áll.

fotó/Jakab István

A városi hivatal szociális osztályának munkatársa viszont arra mutatott rá, hogy a hajléktalanszálló lakói és az utcán élők között tavaly többször konfliktus alakult ki, mivel az utóbbiak rendetlenséget, piszkot hagytak maguk után, amit a hajléktalanszálló lakóinak kellett összetakarítaniuk. Nataša Hosnédlová úgy vélte, az utcán élőknek is kell mutatni bizonyos együttműködési szándékot, ezért már nem fogják utánuk vinni az ételt, annyi elvárható tőlük, hogy ők maguk jöjjenek az ételosztó helyre. Mindannyian kapnak majd egy azonosító kártyák, erre kapják majd a meleg ételt.

fotó/Jakab István

A terepen végzett felmérés szerint jelenleg mintegy 40-45 ember él Komárom utcáin, duplája a tavalyinak. Sokan közülük a környékbeli településekről szivárogtak be a városba. Egyelőre azt sem tudni, hol lesz az éjszakai melegedő, a birkózócsarnokot ugyanis, ami tavaly szolgált melegedőt, a tulajdonosa most újítja fel.

fotó/Jakab István

Az ételosztás várhatóan november derekán, a fagyok beálltával kezdődik.

(komaromonline.sk)

Hozzászólások

hozzászólás