komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Hatalmas közlekedési dugó alakult ki a Vág-hídon

MEGOSZTÁS:

Ma ismét hatalmas, egészen a Kossuth téri körforgalomig húzódó közlekedési dugó bénította meg a Vág-híd felé tartó járműforgalmat Komáromban. Mint kiderült, csütörtökön kezdték meg a híd újraaszfaltozásának előkészületi munkálatait és vezettek be részleges útlezárást.

Ezzel kapcsolatban Keszegh Béla, Komárom polgármestere, elmondta, hogy mivel a munkálatok elvégzését befolyásolja az időjárás, a város június 24-től július 1-jéig adott ki engedélyt félpályás útlezárásra. A Szlovák Közútkezelő Vállalattól (SSC) azt a tájékoztatást kapták, hogy az újraaszfaltozás kivitelezője, a Skanska vállalat, június 27-re és 28-ra ütemezte be az útburkolat megújítását. Az előkészítési munkálatokat csütörtökön kezdték meg.

 

 

A Vág-híd katasztrofális állapota több mint egy éve borzolja a kedélyeket Komáromban. A helyzeten az sem javított sokat, amikor a múlt év tavaszán a híd súlyának csökkentése érdekében végzett aszfaltcsiszolási munkálatoknak, illetve a bevezetett súlykorlátozásnak köszönhetően reggelente egyórás forgalmi dugókban találták magukat az autósok. Végre megértük, hogy befejeződött a híd pillérjeinek a tervezetnél jóval tovább tartó megerősítő munkálatai, és május 17-én elvégezték a próbaterhelést is. A terhelési teszt adatainak kiértékelése és pozitív szakvélemény esetén még a nyár elején feloldják a közel egy évvel ezelőtt bevezetett 15 tonnás súlykorlátozást. Fel azonban nem lélegezhetünk, ugyanis ezzel együtt a teherautó és kamionforgalom ismét Komáromon fog áthaladni.

 

 

A Monostori-híd augusztusi átadása után pedig még komolyabb gondokat fog okozni a tranzitforgalom megnövekedésé. A problémát egy elkerülő út megépítése jelentené, erre azonban a polgármester az elkövetkező tíz évben nem lát nagy esélyt.

(komaromonline.sk, FL, fotók: KD, Delta hetilap)

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

hozzászólás

Copyright © 2016-2020 NEC ARTE NEC MARTE P.T. | Newsphere by AF themes.