komaromonline.sk
VÁROS
Három éves lett a Tatra Mozi
  •   

2019/8/15

Augusztus 16-án lett három éve, hogy egy komáromi vállalkozó Ryšavý Boldizsár (Boldi) életet lehelt a Tatra Moziba, amely Szlovákia egyik legjobb egytermes mozija lett.

A múltban a mozi kihasználtsága nagyon kicsi volt, és a működtetése hatalmas összegeket kívánt. Utoljára 2009-ben vetítettek filmet így több mint hét évig nem volt a városnak mozija. Komárom Városa 2013-ban húsz évre adta bérbe az épületet Boldinak. Ennek feltétele az épület teljes felújítása volt. Továbbá két éven belül meg kellett volna nyitni a mozit is.  Sajnos több nem várt probléma merült fel, ami miatt késett a felújítás. Három év után, 2016. augusztus 16-án jutottak el odáig, hogy a komáromi Tatra mozi ismét megnyitotta kapuit.

A moziteremben a 12 sorban összesen 150 ülőhely található, amelyben az egyes foteleken kívül páros azaz kétszemélyes fotelek is vannak. Az első sorban amelyet egy “játék” során neveztek el a mozirajongók LAZY-nek, pedig 10 fekvő-alkalmatosság található, amelyekből szuper kényelemmel élvezhetjük a filmeket. A mozi működtetői gondoltak a mozgássérültekre is, ugyanis a terem szélén olyan 8 speciális hely van kialakítva, ahova kerekesszékükkel akadálymentesen be tudnak jutni. További érdekesség, hogy a széksorok számozásán kívül a sorokat Oscar díjas filmszínészekről nevezték el. Megtalálható közöttük Sophia Loren, Marlon Brando vagy esetleg Leonardo Di Caprio sor is.

 

 

A komáromiak és a környékbeliek a Tatra Mozinak csak örülhetnek, hisz kényelmes, kiválóan felszerelt – hangtechnikáját tekintve Dolby CP 750 hangprocesszorral, CROWN erősítővel, JBL hangtechnikával rendelkezik-, mindig vetíti az aktuális filmeket, és semmivel sem rosszabb a ‘nagyobb’ moziknál. A legnagyobb pozitívuma mégiscsak az lehet, hogy itt van, és a “miénk”.

A Tatra Mozi 3. születésnapja alkalmából ezúttal is ingyenes filmevetítéssel kedveskedik a nézőinek. Az augusztus 16-i mozi programja, mely során az esti filmekhez ”üdítő” is jár az Aperol Spritz jóvoltából:

10:00 A királynő kutyája – magyar szinkron
12:00 Psie velicenstvo – slovensky dabing
14:15 Mia és a fehér oroszlán – magyar szinkron
16:30 Mia a biely lev – slovensky dabing
18:45 Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány – magyar szinkron
21:15 Nyitva – magyar film /eredeti magyar nyelv/

Boldog születésnapot kívánunk az immáron óvodáskorú Tatra Mozinak!

(komaromonline.sk-MA)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook