komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Gyűlést tartottak a szekeresgazdák

Egy évvel ezelőtt alakult meg Észak-Komáromban a Szekeresgazda Egyesület, melynek célja az egykori komáromi szekeresgazda hagyományok ápolása, továbbadása. Az elmúlt hónapokban jelen voltak a város minden eseményén, sőt már a jövőbeni terveik is körvonalazódnak. Ezekről is szó esett évértékelő gyűlésükön, melynek a református lelkészi hivatal biztosított helyszínt. 

Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesületének alakuló ülése (Észak-Komárom, 2015. január 14.)

Komáromban évszázadokon át éltek és dolgoztak a szekeresgazdák, akik a társadalom megbecsült tagjai voltak. Zárt közösségük meghatározó szerepet játszott a város történelmében. 

– A szekeresgazdák jómódú emberek voltak, akik hajóvontatásból és szekérfuvarozásból éltek. Árral szemben vontatták a hajókat, egészen Ulmig. Ezek főleg gabonát és sót szállítottak. De a gazdák hordták az erődhöz, a gáthoz, a vasúthoz a földet – idézte meg a találkozón régmúlt időket Farkas Gáspár elnök. 

szekeres

A Kincstártól megkapták azt a kiváltságot, hogy az adót munkával törleszthették.

– Mokány, kistermetű, igénytelen, az időjárás viszontagságait jól viselő, hosszúlépésű lovakat tartottak. Szófogadó és megbízható állatok voltak, gyakran mentették meg gazdáikat a szükségben. A lovak a Komárom környéki földeken nevelkedtek, gazdag volt az állomány. A lovakat 2-3 éves korukban a Kincstárnak adták el – fűzte tovább a gondolatot az elnök. 

A gazdák 15-20 hektáros földterülettel bírtak, ebből tartották el családjukat, a földeken kalákában dolgoztak. A Szekeresgazda Egyesület célja, hogy a hagyományokat tovább ápolják, így számos előadást tartanak, részt vesznek a város valamennyi rendezvényén, ahová magukkal viszik jelképeiket: a pallóst és a jogart is. Az idei esztendőben további szekeresgazda leszármazottakat kívánnak felkutatni!

(komarom.online, komarom.hu)

Hozzászólások

hozzászólás