komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Folytatódik a Megyeháza felújítása

A belváros egyik patinás épületének további részét restaurálják idén. A munkálatok kint és bent is folytatódnak; közel 135 ezer eurót költ az önkormányzat a külső homlokzat és a belső tér felújítására. Két éve kezdődött el a Megyeháza folyamatos rendberakása, először a földszint egyik szárnyát hozták méltó állapotba, majd tavaly a földszint másik oldala és a bejárat külső homlokzata került régi fényébe.


Ebben az évben folytatódnak a munkák a belső és a külső részen egyaránt. A belső részen 30 ezer eurót költenek a földszint utolsó szakaszának befejezésére, aminek köszönhetően az egész alsó szintet ki lehet használni. “Fontosnak tartjuk az épített örökségeink rendbetételét, melyeket az elődeink hagytak ránk. A Megyeháza esetében látható az a több éves folyamat, amelynek eredményeképpen újra a város egyik büszkesége lesz. Az épület környéke is megújul, a belvárosi park rendbetétele után az útfelület is javításra kerül, ami alatt a gáz- és vízvezetéket is felújítják. Határozott lépésekkel haladunk előre” – mondta el Stubendek László polgármester.

balról: Gráfel Lajos, Keszegh Béla alpolgármester, Stubendek László polgármester, Csütörtöki András restaurátor

A külső homlokzat renoválása a bejárat két oldalát érinti a Megye utcán, 104.287 eurós összegben folytatódik a munka.  “Mivel műemlékről van szó, a javítási munkákat restaurátorok végzik a korábban elkészült tanulmányok alapján. A RENON kft. csapatát Csütörtöki András restaurátor irányítja, akinek munkájával több helyen találkozhatunk Komáromban. Hozzá és csapatához köthető többek között az erőd falain belül a két kapu restaurálása, de a Szent András-templom is. A munkálatok október végéig fognak tartani” – számolt be a részletekről Keszegh Béla alpolgármester.
A közbeszerzés lezajlott az egész utcára nyíló homlokzatra, amely szakaszokra bontja a restaurálást. A munka viszont a szerint folytatódik, mikor mekkora összeget hagy jóvá a testület. “Ilyen formában sikerül még előnyösebb árat kiharcolni, a tervezett összeg több ezer euróval csökkent. Ugyanakkor a következő szakaszok tervezésénél, a költségvetés jóváhagyásánál pontos összeget lehet tervezni” – tette hozzá Keszegh Béla.


“A megyeháza eredeti formájában az 1798-as esztendőben, késő barokk stílusban épült fel. Első átépítésére 1813-ban került sor, amikor a klasszicista építészeti stílus jellegzetes formái jelentek meg rajta. A 19. század ’80-as éveiben kapta meg mai homlokzati megoldását.” – idézte fel az épületét történetét Stubendek László polgármester.

(komaromonline.sk, forrás: kvh)

Hozzászólások

hozzászólás