komaromonline.sk
VÁROS
Folytatják a járdák felújítását városunkban
  •   

Az elmúlt években a város kezelésébe tartozó 67 kilométernyi járdából hozzávetőlegesen 5 kilométeres szakasz került felújításra, és ebben az évben is 150 ezer eurót különítettek el erre a célra.

Az idei program öt szakaszt érint, – Lúdpiac tér, M. R. Štefánik park két szakasza, Lehár park melletti terület valamint az Ipari Szakközépiskola előtti bejárat – ahol a legtöbb helyen térkővel rakják le a járdát, csak Lehár park melletti részre kerül aszfaltbeton. A munkálatok előzetes becslések szerint július végéig tartanak.

A járdafelújítási program május 25-én kezdődött el a Lúdpiac téren, ahol a fő út melletti terület 45 nap alatt kap új arculatot.

 

Munkálatok a Lúdpiac téren (fotó/komaromonline.sk)

A leghoszabban az M. R. Štefánik tér Határőr utcai és Megye utcai szakaszát újítják. Ez közel két hónapig fog tartani, és július elején kezdik el a munkálatokat. A Lehár parkban a 29. héten kezdődnek meg a munkálatok, melyek hozzávetőlegesen huszonnyolc napig tartanak majd. A leggyorsabban az Ipari Szakközépiskola előtti bejárat kap új arculatot, hiszen azt a tervek szerint két hét alatt rendbe hozzák.

Már harmadik éve folytatódik a járdák felújítása a város költségvetéséből, de az útfelújítás keretén belül is több szakasz megújult. Összesen közel öt kilométernyi járda újulhatott így meg az elmúlt három évben, több helyen nem csak biztonságosabb lett a közlekedés, de az akadálymentesítés is megvalósult” – áll Keszegh Béla alpolgármester nyilatkozatában.

(komaromonline.sk – MA)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook