komaromonline.sk
KULTÚRA
Fények, képek Szilva József festőművész udvarán
  •   

2019/8/20

Péntek délután, szinte egyik percről a másikra, sötét esőfelhők vonultak Komárom fölé, kajánul vigyorogva a buszmegállók, teraszok, kapumélyedések alá húzódó, vagy éppen futóléptekkel menekülő embereken, míg észre nem vették Szilva József festőművész, grafikus és tanár műtermének udvarán a valós kétségbeesést, a szabad téren kiállított képeket nekikeseredve mentő szervezőket és alkotókat ( Buják Ágnes, Csémy Olivér, Kiss Márta a MAMSZE elnöke, Kovács Csonga Anikó, Kopócs Tibor, Golasz Tímea, Szilva József, Szilva Emőke, Szilva Ilona, Végh Éva), akik terveik szerint délután négy órakor verőfényes napsütésben, kellemes nyári melegben nyitották volna meg a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete szervezésében augusztus 23-tól majd a Limes Galéria kiállítótermében megtekinthető nagyszabású jubileumi tárlat előfutárát.

 

 

Miután az esőfelhők nagy kegyesen visszavonulót fújtak, id. Batta György közvetlen hangvételű nyitóbeszédében hangsúlyozta, reméli Szilva József kezdeményezése nem lesz tiszavirágéletű, évente megismétlődő hagyománnyá válik, hiszen a mai, egyre borúsabb korban, az egyre zaklatottabb társadalmi és politikai viszonyok közt élő elmagányosodott embereknek mindinkább szükségük van a művészetekre, melyek segítségével a realitásból ki- és átléphetnek ennek tovább élést szolgáló menedékébe, befogadó közegébe.

 

 

Ezt követően Zsákovics László zeneszerző, zenekarvezető és a Komáromi Művészeti Alapiskola tanára három saját szerzeményének előadásával örvendeztette meg a jelen lévőket. Az előadott művek derűs hangulata csak még jobban felerősítette a kiállított képek üzenetét, „Komoly az élet, a művészet derűs.”

 

 

Általában, ha végigsétálunk egy tárlaton, azt láthatjuk, hogy mégha a művészetben van is egyfajta ontológiai derű, az egyes művek már az alkotók lelki világának, habitusának megfelelően más-más hangulatot közvetítenek, a líraitól a melankolikusig, de mintha ide, ebbe a virágoktól és szélcsengőktől édeni hangulatot árasztó kertbe nem mertek, akartak volna behozni a kiállító alkotók sötét, depresszív műveket, mintha mindenki ugyanarra törekedett volna, az örökkévalóságnak, a szépségnek a közvetítésére. Még Végh Éva magyarországi festőművész elhagyatott, pusztulásra ítélt dorogi bányák üresen álló, kihalt épületeit ábrázoló képei sem az elmúlás hideglelős fájdalmát közvetítik felénk, hanem az ember alkotta világ fennmaradását, dacoló harcát az időjárás elemeivel és a múló idővel szemben, és a romokban fennmaradó szépséget. „Van azonban egy másik énem is – árulja el nekünk Éva – amelyik a körülöttünk lévő szépséget egy teljesen más világban ábrázolja. A virág és természetképeim mellett azonban szeretem a saját belső gondolataimat is vizualizálni. Élénken foglalkoztat miképpen lehet minél kifejezőbben színekbe, formákba önteni a nőket érintő témákat, a nők belső világának sokszínűségét, társadalmi-családi szerepeikkel kapcsolatos válságaik megélésének sokrétűségét.”

 

 

 

A komáromi Kopócs Tibor festőművész, díszlettervező, szerkesztő egyik legújabb alkotása A műterem promóció c. kép is az életörömöt hirdeti: „Gyakran egy cím fogalmazódik meg bennem először, és csak utána kezd derengeni a kép. A kezdeti ködös, bizonytalan elképzelést felvázolom, majd elkezdem kidolgozni. Aztán amikor úgy félúton vagyok, egyszer csak felcserélődnek a szerepek, már nem én irányítok, hanem a kép. Innentől kezdve alázatosan, a képre figyelve és hagyatkozva, bízva az isteni kegyelemben kell kezelnem az ecsetet, mert csak így lesz a kész műnek olyan olvasata, esztétikuma, amit én elképzeltem és amit közvetíteni szeretnék a befogadók irányába. Akarattal, erőszakosan, másokat utánozva nem lehet művészi értéket létrehozni. Csakis kellő önismerettel, alázattal és a festés iránti vággyal, az alkotás gyomorremegtető izgalmával, a kitaposott utat időről-időre elhagyva, hátat fordítva a rutinnak lehet. Szerencsére kíváncsi természet vagyok, és emellett szeretem a kihívásokat is. Ha megfog, magával ragad egy új dolog, beleásom magam a témába, és igyekszem minél többet megtudni és megtanulni róla. Ahogy az életről, a belső harmónia megteremtéséről is.”

 

 

Harmóniából pedig itt, ezen a tárlaton nincs hiány. Annak ellenére, hogy a kiállító művészek közt viszonylag nagy az életkori differencia, sokféle stílust, technikát vonultatnak fel, rendkívül jól megférnek egymás mellett. Csémy Olivér építész akt képei például átütő erővel, szinte mellbevágóan hordozzák az életigenlés, a fiatalság sugárzó erejének dicsőítését. Drámaiság nélkül. „A mérnöki munka szigorúan be van szabályozva, alkalmazkodni kell – árulja el – és úgy gondolom már elértem azt a kort amikor ezeket kicsit felrúghatom és szabadon, palánkok nélkül alkothatok. Kísérletezgetek, keresem a saját stílusom és lubickolok a festészet nyújtotta művészi szabadságban. Az itt látható két képemnél a szemre, ami a lélek tükre, fókuszáltam leginkább. Ezek a szemek mesélnek. Ahogy édesapámé is, akiről szintén készítettem egy akril portrét.”

 

 

Csémy képeiből áradó szuggesztív frissesség Golasz Tímea figurális kompozícióinak bizonytalan, néha derengő alakjait, kiknek létük és összesimuló, elmosódott körvonalaik, melyek mintha csak halvány jelzései lennének ottlétüknek, saját önálló létüknek a közösségben, a csoportban, a tömegben, ahol az árnyalatlan arcok a halványan árnyalt semmiből bukkannak elő, líraian, záróstrófa nélkül, csak még inkább kihangsúlyozza.

Szilva Emőke szobrászművész-tanár architektonikai elemekből felépített kisplasztikái, valamint Szilva Ilona szobrászművész-tanár nagyméretű, absztrakt tűzzománc képe, viaszveszejtéses bronzöntő technikával készült, fény felé törő léghajói és toronyszerű kisplasztikái közt barangolva az ember eljut a kiállítás végére.

 

 

Az utolsó képhez, ami ugyanolyan erővel állítja meg, ugyanolyan mágikusan ható expresszionizmussal bénítja meg, mint a legelső. Csak a színek mások. Csak a tekintetek mások. Van Gogh és Csontváry portréja. Sötét, parázsló szemek, bennük a napfény útjának és az átlagember számára elképzelhetetlen belső tűznek, már-már megszállottságnak az izzása. A drámai, már-már lidérces tekintetet azonban tompítja, ellensúlyozza az ablakon át leselkedő angyal eljövetele.

 

 

Szilva Józsefnek a művészet alkotóerejével sikerült a két tragikus sorsú festőzsenit ábrázolót képekbe is belevinni a jövő transzcendens, mégis megnyugtató ígéretét. „Behatóan tanulmányozni a nagy festők alkotásait, festészeti stílusukat, ecsetkezelésüket, különböző technikai megoldásaikat a hatvanas-hetvenes években kezdtem. – meséli a Szilva József festőművész – A legnagyobb hatással az impresszionisták, posztimpresszionisták művészete volt rám. A századforduló magyar festői közül, pedig különösen Mednyánszky László közvetlen festésmódja befolyásolt, az a mód, ahogyan a tájképein sötét színárnyékokat kombinálja a sűrű fényárnyékokkal. Csontvári Kosztka Tivadar festészete pedig hihetetlen hatással volt rám, véleményem szerint nincs festő, aki kivonhatná magát képeinek hatása alól.”

Észrevétlenül surran el az érdeklődők és a művészet barátok fölött az idő. Az égbolt színe egyre jobban megkopik, az est kékje egyre sűrűbb, egyre közelibb. Az utolsó fénysugarak halványan telepszenek meg a képeken. Olajcsillagok.

(komaromonline.sk – JN)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook